Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Varga László: Iskoláztatás a zsidóság körében a századfordulón

A századfordulón az ország 6 éven felüli népességének közel kétharmada tudott írni-olvasni, de ez az országos átlag rendkívül szélsőséges értékeket takart, már csak azért is, mert az ország elsősorban földrajzilag rendkívül "strukturált" volt Ezen belül egyéneimen kimutatható az ismert keleti-nyugati irány, illetve észak-dél viszonylatában főleg a központtól való távolság fontossága. A földrajzi determináción túl további strukturáló tényező az ezzel részben megegyező, de részben akár ezt keresztező és akár a földrajzi elhelyezkedésen is túlmutató nemzetiségi hovatartozás. 1900-ban 14 olyan megyéje volt az országnak, amelynek 6 éven felüli lakosságának legalább háromnegyede tudott írni és olvasni. Közülük 10 megye alkotta az ország fejlett nyugati területét és ezek egészültek ki Békés, Gömör-Kishont, Hajdú és Brassó megyékkel. A következő csoportba, amelyben az írni-olvasni tudók aránya nem érte el ugyan a 75 %-ot, de meghaladta a 6 éven felüli népesség kétharmadát, újabb 13 megye tartozott, részben felvidéki megyék, részben pedig észak-dél irányban a Duna-menti megyék. Ezek tehát földrajzilag talán még inkább egységes tömböt alkottak mint az előző csoportba tartozóak. A harmadik csoportba sorolhatók azok a megyék, amelyek az első kettőből kimaradtak, de amelyekben a lakosságnak még mindig minimálisan fele tudott írni-olvasni. Ebbe a csoportba, amelyhez 16 megye sorolható, tartoztak a hiányzó északi és déli megyék és a legtöbb Tisza-menti megye, valamint három, nem román többségű erdélyi megye. Végezetül pedig a maradék 20 megyében a 6 éven felüli népességnek még fele sem tudott írni-olvasni, ezek döntően erdélyi, illetve az Erdéllyel határos megyék voltak, kiegészítve néhány észak-keleti megyével. Összefoglalva ugyanakkor elmondható, hogy a városi lakosság általában - de nem kivétel nélkül - az írni-olvasni tudást tekintve felette állt a környék, de kizárólag a környék, tehát saját környékének lakosságának. A legmarkánsabb példát említve, Szabadka lakosságának analfabetizmusa messze meghaladta azt a szintet, amelyet bármelyik nyugat-magyarországi megye képviselt Ilyen értelemben, s ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy egyáltalán nem pusztán műveltségi kérdésről van szó, hamis mindenféle általánosított falu és város szembeállítás, hiszen ez teljesen másodrendű az említett földrajzi determinációhoz képest Témánk szempontjából a zsidó népesség legfőbb jellemzője, hogy egyes területektől eltekintve, az analfabetizmus gyakorlatilag elszigetelt periférikus jelenség volt már a századfordulón. Ennek megfelelően a 6 éven felülieknek 83,1 %-a tudott írni-olvasni, sőt még az országos átlagtól (61,4 %) is mindössze négy megyében (Szolnok-Doboka, Bereg, Ugocsa és Máramaros) maradtak el. Viszont a zsidó népesség minden közigazgatási egységben, megyében járásban, településen az írni-olvasni tudást tekintve felette állt az adott helyi populációnak. A viszonylagos homogenitás mellett azonban kirívó heterogenitással is t^álkozhatunk. Vagyis amíg az egyik oldalon 34 megyében érte el vagy haladta meg az írni-olvasni tudók aránya a 90%-ot addig - hogy a legkirívóbb példát említsem - Máramarosban ez az arány még az egyharmadot sem érte el egészen. A nemzetiségi megyékben azért különösen kirívó a zsidó populáció és az össznépesség közötti különbség, mert a zsidóság nem az adott nemzetiség jellemzőihez