Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)
Haraszti György: Zsidó mecenatúra Magyarországon a polgárosodás időszakában
menő cedáká mértéke az egy huszad és az egy ötöd, azaz az 5 és 20 % között mozgott: az alsó határ kicsinyességnek, a felső határ a maximumnak számított, mivel nagyobbmérvű adakozás a jótékonykodó anyagi biztonsagát veszélyeztette volna. A Talmud előírása szerint az átlagos jövedelmű zsidó ember keresményének 10 %-át tartozott jótékonysági célra adni s ennek alapján a középkori rabbik kötelező hitközségi adóvá emelték a cédákat. A 13. századtól ez volt a gyakorlat egészen a múlt századig amikor is a zsidó gyülekezetek hitközségekké alakultak át. A hagyomány megszentelte a cedáká volt az alapja a zsidó a jótékonykodásnak, s ez a régi szokás az elvilágiasodás és az esetleges kitérés ellenére zsigeri szinten továbbra is működött. A történeti Magyarországon kilenc (erdélyi és délvidéki) járás kivételével 6 mindenhol éltek zsidók, a helyi alapítványok, mecénások minden hitközségben megtalálhatók voltak. A jótékonysági folyamatban a zsidó gyülekezet tehetősebb tagjai mind a közösség egészének, mind a közösség egyes tagjainak javára rendszeres adományokat tettek. Ezeket a megfelelő szervek kanalizálták és közcélokra használták fel. Természetszerűen a legnagyobb adakozók többnyire a leggazdagabbak, a gyülekezet előkelői közül kerültek ki, akik számára a jótékonykodás hatalmi aspirációik kiélésére, a közösségen belüli megbecsülés és tisztelet, a "kővecT kikényszerítésére is lehetőséget nyújtott. E fokozaton belül az egyes családok sorjázó generációinak történetét nyomonkövetve jól megfigyelhető a fokozatos elvilágiasodás, a felekezeti kereteken túllépő liberális életvitel terjedése - külföldi (főleg bécsi) mintákat követve -, párhuzamosan a neológia térnyerésével nyugatról kelet felé haladva. A hitközségek megalakulása után a kollektív jótékonykodás a jómódú adományozók és - a hitközségi adó révén - a gyülekezet feladata lett. Jóllehet az asszimilálódott, neológok túlnyomó többsége többek között a kötelező egyéni jótékonyság terhétől is már jónéhány évtizede megszabadította magát, a vallásos zsidók hagyománytiszteletből a - Talmud által szankcionált - jótékonyságot még napjainkban is tized alakjában gyakorolják és keresetük tizedrészét elosztják. A hitközségi jótékonykodásnak számos formája volt Nincs értelme, hogy felsoroljam a történeti Magyarország 30-40-50-60-70 településén található különböző létesítményeket elmondjam, hogy melyik városban épített saját költségén X, Y, vagy Z zsinagógát létesített temetőt hozott létre rituális fürdőt, mikvé-t vagy alapított zsidó iskolát Álljon itt inkább néhány a legelterjedtebb jótékonysági formák közül: templomépítés 7 , jótékony tanulmányi alapítványok, iskolák 8 , kórházak 9 , orvosi rendelők, betegsegélyezők, süketnémák, vakok, stb. ellátására szolgáló alapítványok, szeretetházak és öregotthonok, szegénység megakadályozására szolgáló intézmények (ingyenes ebéd, tej és táplálékosztás, ünnepi segély, macesz, főzőiskolák, óvodák, leányegyletek, kiházasítás, ipari nevelés szegény gyermekek részére, stb.), szűkölködő családok támogatására, elhagyott, elhanyagolt, bűnöző gyermekek és bukott nők istápolására, szakma tanulására alakult társaságok (ilyen volt például a Magyar Izraelita Kézmű- és Földmívelési Egyesület, a MIKÉFE), valamint a hitközségi kereteket meghaladó univerzális jótékonyság; üldözöttek (például a romániai és orosz birodalmi programok 10 elől menekülő zsidók), kivándorlók stb. támogatása,
