Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Gerő András: Új zsidó múlt

Miként értelmezzük? "Van-e lehetőség Magyarországon a teljes értékű zsidó életre, asszimilációs kényszer-beolvadás nélkül? Akár jiddis vagy héber anyanyelvű zsidó magyar állampolgárként, ebben az értelemben megszorítások nélkül magyarként?" (II. kötet, 616.old.) "A liberalizmus korának zsidósága abban az illúzióban élt, hogy az emancipáció kiharcolásával véglegesen bekapcsolódott az európai népek családjába. Úgy látszott, mintha az ősi zsidóellenes érzelmek végleg kihaltak volna, és a zsidó közösség mint a többféle vallási csoport egyike elfoglalhatja helyét mind az államban, mind a társadalomban. Mivel úgy látszott, hogy egyedül a vallás a zsidó lét kritériuma, sokan azt gondolták, hogy a vallási elvekben való egyetértés képezi a zsidó közösség egységét. Ez az egyetértés azonban hiányzott, s ezért az orthodox irányzatok megtagadták a zsidó egységet. Ezután indult el az antiszemita mozgalom Berlinben, amely megkülönböztetés nélkül minden zsidót megfosztott volna politikai jogaitól. A mozgalomhoz csatlakoztak a magyar kortársak is, Istóczy Győző fellépésével. A magyar zsidóságnak is bőven volt alkalma és nyomós oka arra, hogy kiábránduljon az illúziójából. Lehetséges, hogy a felébredő zsidó szolidaritás meggátolhatta volna a vallási szétválást, de a szakadás akkor már megmásíthatatlan tény volt. Csak a mi nemzedékünk ébredt rá arra, a zsidóüldözés végleges kiteljesedése során, hogy a zsidóság minden különbözőségei ellenére egy sorsot él. (Jacob Katz, 1992.)" (I. kötet, 157.old.) Az integrációs alapállás legfőbb - és messzemenően indokolt - kérdése hangzik el: lehet-e beolvadási kényszer nélkül teljes értékű zsidó életet élni Magyarországon. Itt és nem máshol. Persze nem tudjuk pontosan, hogy mi is az a "teljesértékűség", hiszen - s innentől már történetileg megbicsaklik a kérdés - a jiddis vagy héber anyanyelvűség már nem jellemzi az asszimiláción átesett honi zsidóságot. Ez a múlt században abszolút kézenfekvő megfogalmazás lett volna - ámde akkor így nem tették fel a kérdést. Ma felteszik a kérdést, de a társadalomtörténeti-kulturális háttér már nem az, mint ami a XIX. században volt. Az indokolt kérdésfeltevés és az idősíkok elcsúszásának, össze nem illésének problémáját valahogy át kell hidalni. Erre nyújt lehetőséget az ideologikus historizálás módszere és a fogékonyság arra, hogy éljünk a módszerrel. A fogékonyság már maga is az asszimiláció terméke, hisz a magyar kultúra kifejezetten kedveli a historizálást történelmi patinával szereti alátámasztani a mindenkori jelen időnként kopott és rozzant legitimációját. A historizálásra való nyitottság tehát adott: csak a konkrét matériát kell megtalálni hozzá. Ezt az a gondolatmenet jelenti, ami az asszimilációt kétségbe vonva, pusztán illúziónak láttatja a ténylegesen megtörténtet. Majd a zsidóságon belüli vallási vitákhoz társítja azt a modem antiszemitizmust ami - minden kutatás szerint - legkevésbé vallási, hanem sokkal inkább gazdasági-társadalmi irritáltságból született Majd egy váratlan fordulattal - a holocaustra utalva visszamenőleg és előre is igazolja azt hogy a fasizmus zsidóüldözésének fényében a zsidó sors mindig és mindenütt egy és oszthatatlan. Az idősíkok és a logikák szabad mozgásának módszerével végeredményben megintcsak idézőjelbe kerül a zsidóság