Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)
Gerő András: Új zsidó múlt
zség minden erejével küzdött végeredményben a kereszténység vallás fogalmát erőltette rá a zsidóságra" (I. kötet, 352.old.) "... a kommunista kormányok idején, br. Eötvös József egykori liberális (emancipációs,) törvénye az eredeti szándékkal éppen ellentétes megoldáshoz nyújtott törvényes keretet. A budapesti hitközség és az országos szervezet egyaránt... függő helyzetbe került; az egyházakat irányító államigazgatási apparátus függésébe." (I. kötet, 353.old.) Az 1867-es emancipáció, majd az 1895-ös recepció egyaránt a keresztény és nem polgári állam diktátumaként jelenik meg - ráadásul mindez "a történelem iróniájaként" a későbbiekben a kommunista állam kezére is játszik. Innen persze már nem egyszerűen az integrációs logika fogalmi-történeti problémáiról van szó, hanem az előítéletes és történelmietlen ostobaságról. Az, hogy az állam a vallást vallásként akarja kezelni és lehetőleg szétválasztani az államot és az egyházat, annyiban "keresztény", amennyiben a gondolat az antik-zsidó-keresztény kultúrkör szülötte s határozottan kötődik az angol és francia felvilágosodáshoz illetve a XIX. század szabadelvűségéhez. Magától értetődik, hogy az emancipáció a zsidóság esetében nem csak jogegyenlőséget jelent (vajon értékesebb-e ennél a megkülönböztető erejű jogfosztottság?), hanem az addigi megszorításokat jelentő állami szintre emelt antijudaizmus feladását is. Tehát nem "keresztény", hanem jellegzetesen polgári alternatíváról van szó, amellyel szemben az ortodoxia épphogy mert szekularizációellenes volt, akárcsak mondjuk a katolikus egyház - csak a régi, polgárosodás előtti állapot fenntartását tudta nyújtani. Az, hogy a zsidóság jelentős része nem az elkülönültség, hanem az idomulás stratégiáját választotta, ésszerű, a saját érdekeit szolgáló megoldás volt és önmaga választásán kívül semmi, de semmi nem akadályozta meg abban, hogy kulturális modernizációt hajtson végre. A recepció, ami Magyarországon egybeesett az állam és egyház szétválasztásával, nem a kereszténység vallás-fogalmát erőltette rá a zsidóságra, hanem annyit tett, hogy a zsidó egyház is ugyanazon jogokban részesült, mint az addig hegemón helyzetben lévő egyházak. Ha úgy tetszik, akkor a törvényen belülre került - anélkül, hogy bármily hitbeli kérdésben bárki is koncessziót várt volna el tőle. S természetesen pontosan a 90-es évek nagy egyházpolitikai küzdelmei bizonyították, hogy az öt törvényből álló egyházpolitikai törvénysor legnagyobb kárvallottja az a katolikus egyház, amelyik feudális kiváltságaiból a legtöbbet vesztett Igen, Magyarországon az állam szemében a vallás magáügy lett és ha valami polgári, hát akkor éppen ez a tény az. Nem véletlen, hogy Eötvös és Deák minden erőfeszítése ellenére pont ezek a törvények húzódtak legtovább; nem véletlen, hogy a pápa a legélesebb ellenállást tanúsította; nem véletlen, hogy a mélyen vallásos katolikus uralkodó oly nehezen szánta rá magát a szentesítésre. Innen nézve pedig még furcsább, hogy a korabeli polgári világkép és a honi liberalizmus egyik legfontosabb áttörését egyszerűen a kereszténység vallás-fogalmának minősítik. Ez már nem csak értelmetlen, hanem kifejezetten arányt és mértéket vesztett megoldás, hiszen a korabeli zsidóság sikerélményét kudarcként kívánja láttatni. Az ostobasághoz való ragaszkodás azonban - úgy tűnik - végtelen; az emanci-
