Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon

mert a magyamyelvűség ftinkcionális súlya is sokkal nagyobb volt a nemzeti szimbólumrendszer mérlegében: idegen névvel még lehetett valaki jó magyar, de magyar nyelvtudás nélkül csak a nemzeti elkötelezettség szempontjából egyértelmű határhelyzetekben (mint pl. 1848-as honvédség tagjaként). Ennek megfelelően a nyelvi magyarosodás sokkal szélesebb rétegeket érintett és sokkal látványosabb is volt. 1910-ben már a történelmi ország zsidóságának 77 %-a magyarajkúnak vallotta magát Ez a tény ugyan a magyarnyelvűséghez való többfajta viszonyt (nevezetesen gyakori kétnyelvűséget és nagyfokú nyugati nyelvtudás-tőkével való ellátottságot) takart, mégis egyértelműen bizonyítható, hogy a magyar zsidóság nyelvi magyarosodása jelentősen gyorsabban és alaposabban zajlott le, mint a többi terjedelmesebb asszimilálódó csoporté (pl. a németségé vagy a szlovákságé). Arra is emlékeztetni kell, hogy míg a többi allogén csoport asszimüációja inkább egyéni (pl. a gyerekek magyar iskoláztatására vonatkozó) döntések vagy az asszimilációs nyomásnak való engedmény révén, egyházi vagy közösségi segítség nélkül, sőt gyakran ezek ellenében történt addig a reformzsidóság hatóságai valóságos intézményes "ö'nasszimuaciót" kezdeményeztek és hajtottak végre. A szélsőségesen elkötelezett magyarítók már 1844-ben egyletet alapítottak Pesten, míg egyes zsidó iskolákban bevezették az államnyelv oktatását Ugyanakkor az első magyarnyelvű prédikációk is elhangzottak a reformált zsigagógákban - a hagyományőrző ortodox rabbinikus tekintélyek átkával dacolva: még az 1865-ös szentmihályi gyűlésen is kiátkozással fenyegették az ortodoxia tudós képviselői azokat akik az imaházakban mást mint zsidó nyelvet (hébert és jiddist) használnak. De a nagy önasszimilációs mozgalom 1867 után indult be. Az évszázad végére gyakorlatilag az összes nyüvánosjogú zsidó elemi iskolát (97 %), melyek túlnyomóan a neológ hiücözségekhez tartoztak, magyar oktatási nyelvűvé alakították s evvel a zsidó iskolahálózat a mindig is magyarnyelvű református és unitárius mellett az összes közötti legmagyarabbá vált (Összehasonlítás gyanánt ebben az időben a katolikus iskoláknak csak 69 %-ában és az evangélikusok 35 %-ában tanítottak magyarul.) Hasonlót lehet a zsinagógai nyelvhasználattal kapcsolatban megállapítani. 1912-re már a neológ templomok 88 %-ában, a status quo ante hitközségek által fenntartottak 68 %-ában és még az ortodoxok 13 %-ában is magyarul prédikáltak, ugyanakkor, amikor ez a katolikus templomoknak csak 55 %-ában és az evangélikusokénak mindössze 24 %-ában volt így. A fentiek képletesen szemléltetik a vallási reform és az asszimiláció valósággal funkcionális összefüggését A reformmozgalom német hatásra már a Reformkorban megindult és az 1868-ban, Eötvös József második kultuszminisztersége alatt összehívott Zsidó Kongresszussal érte el tetőfokát Mint ismeretes, a Kongresszus formális vallásszakadást vont maga után. Európában egyedül, a magyarországi ortodoxia és a reformpárt elkülönülten alakított ki országos képviseletet A köztes status quo ante csoportosulással és az ortodoxiából hivatalosan ki nem vált haszid hitközségi hálózattal tehát a magyar zsidóság felekezetileg négy részre szakadt. A neológia az elkötelezett asszimilánsok táborát a status quo ante a mérsékelt haladókat képviselte, míg az ortodoxok a minden áron való hagyományőrzés mellett szálltak síkra. Erőviszonyaik szerint a kezdeti ortodox többség 1920 után (a hagyományhű zsidóság nagy keleti tömbjeinek elcsatolásával) vált kisebbségivé