Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon

kevéssé érdekelt zsidó aggregátumban is bekövetkezett (még a kelet-magyarországi ortodoxiában is). Mégis, ez mindenütt inkább a zsidóság leggyorsabban modernizálódó részlegeire volt erősebben jellemző. így a modernizációs szerepkörök kiteljesedése mindenekelőtt a magyar etnikum által dominált népességi övezetben (az Alföldön, Erdély és Szlovákia magyarlakta zónáiban), itt is és egyebütt is a többi régiónál mindig gyorsabban magyarosodó városokban, különösen a fővárosban és az ipari központokban valósult meg. Az elmagyarosodás és a modernizáció összefüggését azért fontos kiemelni, mert ez nem mondott ellent annak, hogy a zsidóság modernizációs teljesítményei között ne szerepelt volna nagy súllyal a nyugati (így "idegen") modernizációs minták közvetítése: ez minden elkésetten fejlődő nemzetállamban a nemzeti polgárság és értelmiség egyik fő funkciója volt Ehhez kapcsolódik a másik fontos idevágó jellemző, a zsidó modernizációs szerep összetett, mondhatni totális jellege. Ebben a vallási, nyelvi, etnikai-kulturális, gazdasági, lakóhelyi és egyéb tényezők szorosan összefüggtek. Arról volt szó, hogy Magyarországon a modern zsidó nemcsak gazdasági működésében vagy műveltségében volt modern, hanem demográfiai magatartásában, vallásosságát illetőleg, nyelvi kifejezésmódjában (mint a városi magyarnyelv megteremtője), lakáskultúrájában, iskolai stratégiájával, stb. Paradigmatikusan azt mondhatjuk, hogy a társadalmasított viselkedési területek összességében a Reformkor utáni időkben a zsidók statisztikai átlagukat tekintve réteg- és osztály kereteiken belül valamelyest mindig modernebbnek bizonyultak, mint hasonló helyzetű nemzsidó pályatársaik, amennyiben megalkották és példázták a modern, nyugati típusú magatartás minden vonását. Sokszor elmondták már, pontosabb kifejtés nélkül, hogy a történelmi Magyarországon a polgár - zsidó. Ez a tétel így minden bizonnyal hamis, hiszen a 19. században létezett nálunk német (mégpedig többféle: cipszer, szász, sváb, stb.) szerb, román, örmény, görög, tirpák (szlovák) sőt magyar-civis (paraszt-) polgár is. Ezek is a polgárosulás sajátos mintáit szolgáltatták s bizonyos mértékig más (például birtokos paraszti) rétegek polgárosodásának ténylegesen ható modelljét képezték. Sokuknál (pl. a cipszer-szászoknál, az örményeknél, a tirpákoknál) megtalálható a modernizáció és az elmagyarosodás összefonódása. Mégis a polgári magatartásnak ezek a (mint látni fogjuk mindenképp, kisebbségi) mintái az egész magyar társadalom modernizációjára összehasonlíthatatlanul kevésbé hatottak, mint a zsidó modell, valószínűleg két okból. Egyrészt ezek a mintacsoportok többségükben rendre megrekedtek a polgári tőkefelhalmozás viszonylag alacsony szintjén: vagy úgy, hogy hagyományos (tisztán mezőgazdasági vagy kereskedelmi) tőkésítési formáknál maradtak s például nem vettek részt az ipari vagy a banktőke képzésében (ezt példázza a magyar, sváb, szász vagy tirpák paraszt-polgárság és agrár-burzsoázia), vagy úgy, hogy polgárosulásuk folyamán elhanyagoltak egy sor új középosztályi (főképp értelmiségi) pálya nyújtotta mobilitási lehetőséget Másrészt (s az előbbitől nem függetlenül) ezek a csoportok polgárosulásuk után is sok szempontból a zsidó polgároknál erősebben megőrizték hagyományos életmódjukat, műveltségüket, felekezeti, demográfiai, mentalitásbeli, lakáskulturális, stb. szokásrendjüket röviden: nem, vagy a zsidóknál kevésbé modernizálódtak, nyugati értelemben. így az ország nyugati típusú modernizálásának polgári viselkedésmintáit nem ők, hanem elsősor-