Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon

Azután (az alulfogyasztás révén) az antiszemita irigység alól is kihúzta a talajt, tehát csökkentette a zsidóságra veszélyes támadási felületet és nyílt konkurrenciahelyzeteket Ezenkívül maximizálta a gazdaság újítás lehetőségeit. így például a múlt század elején megjelenő tollas zsidók (a libások) tulajdonképpen egy nem jelentéktelen kereskedői-termelői újítás kezdeményezői voltak, amennyiben egy sor addig fel nem használt mezőgazdasági nyerstermék hasznosítását vezették be. A vándorláshoz kötött mobilitási tőke jórészt nemzedékről nemzedékre újratermelődött az országon belüli további földrajzi és társadalmi mobilitás következtében. Az északi peremvidékekre érkezők jelentős tömegei már a múlt század folyamán a belső vármegyék felé húzódtak. A nyugati zsidóság fokozatosan a Dunántúlra, a Duna-Tisza közére és egészen az Alföld délkeleti részéig terjesztette ki települési övezetét, annyira, hogy e régiók gyorsan fejlődő városhálózata - Győr, Pécs, Baja, Szeged, Temesvár, Arad, Nagyvárad - legfontosabb települési gócaivá vált A keleti zsidóság a Tiszántúl, a Tisza északi partja, az északi hegyvidék (Nógrád, Zemplén) és Erdély főképp magyarlakta vidékein helyezkedett el Sátoraljaújhely, Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza központokkal. Könnyen belátható, hogy ez a települési stratégia erős városiasodással és az alakuló nagyobb piacközpontok felé való törekvéssel járt. Népességi tömege arányában a zsidóság az egész 19. században a helyi társadalom legmobilisabb, messze leggyorsabban urbanizálódó aggregátumát képezte. Együttjárt ez a mozgalom nem kevésbé egyedülállóan általános gazdasági-szakmai mobilitással is. A bevándorló zsidóság, mint az lentebb tárgyalásra kerül, rendre a gazdasági-politikai fejlődés által felnyitott új piacok és tevékenységi területek felé orientálódott gyakran úgy, hogy ezeket konkrétan maga teremtette vagy alakította ki, vagy úgy - mint a kezdetektől a távolsági kereskedelemben, a pénzpiacon, az ingatlanbérleteknél -, hogy a nemzsidók által megvetett vagy elhanyagolt foglalkozási szférákat szállta meg. Bárhogy történt is, az emigrációs indíttatású, kezdeti mobilitási tőke valóságos mobilitási kultúrát produkált, amely alig található meg a feudalizmusból kiemelkedő magyar társadalom szektoraiban. A bevándorló zsidóság egy részének kollektív tulajdonságaihoz tartozott egy bizonyos mértékű asszimilációs tapasztalat is, mely a kulturális-nyelvi asszimilációhoz kötött modernizációs lehetőségek sorát kibővítette. A korán urbanizált és polgárosodott cseh-morvaországi bevándorlók már eleve sokszor a német kultűridentitás hordozói voltak. így a nyugati jiddis és héber mellett például legtöbbször a csehországi polgárság (és a Habsburg adminisztráció) nyelvét is ismerték, amellett, hogy életmódjukban messzemenően eleget tettek e korai polgári kultúra viselkedésbeli, öltözködési, művelődési, stb. kívánalmaknak. A Galíciából, Bukovinából és Kelet-Európa egyéb régióiból érkezőkre mindez sokkal kevésbé volt jellemző. Ennek következményei elég tisztán lemérhetők e kétfajta zsidó népesség későbbi asszimilációs és modernizációs teljesítményeiben, melyek rendre a nyugati bevándorlóknál bizonyultak maximálisnak.