Évkönyv 1995 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 3. (Esztergom, 1995)

Karády Viktor: Zsidóság és modernizáció a történelmi Magyarországon

migrációjuk során. A vállalkozó típusú stratégikus bevándorlók azonban mobilitásuk kapcsán különleges mobilitási tőkét is szereznek, amely elsősorban az új helyzetiedhez való adaptációs készséget, tehát többszörös, több területen megvalósítható mobilitási lehetőséget takar. Ennek a mobilitási tőkének volt része (magától értetődően) a mozgatható pénztőke, de talán még sokkal inkább a pénz kezelésének (forgatásához, befektetéséhez, kihelyezéséhez) való értés, a gazdasági kapcsolatháló, e hálózaton belül a résztvevőket egymáshoz fűző bizalmi tőke, a gazdasági racionalitás szellemisége, a konkrét piacismeret, az alku- és tárgyalási készség s az ehhez szükséges verbális kompetencia - melynek kemény magját a hozott többnyelvűség (német-jiddis-héber, stb.) és a nyelvtanulásra való hajlandóság, lágy elemét a vallási hagyomány táplálta zsidó beszéd-, önkifejezési kultúra képezte. Ezenkívül nem szabad figyelmen kívül hagyni e mobilitási tőkének azt a nehezen objektiválható, de egy lényegileg immobilis, hagyományos feudális világban (ahol minden suszter a kaptafájánál maradt, márcsak a gazdasági státus feudális megkötöttségeinél fogva is) minden bizonnyal döntő összetevőjét, melyet a nyílt vállalkozói magatartásnak nevezhető mentalitás képviselt Ez a magatartás maga is több részelemre bontható. Egyrészt azt jelentette, hogy a zsidó bevándorlók - mivel sok szempontból kényszerhelyzetben voltak és nem kötötte őket a rangtartás igénye minden (tisztes hasznot hozó) munkát elvégeztek illetve minden vállalkozásba belevágtak, nevezetesen olyanba is, melyet a céhes polgár (nem beszélve a nemesemberről) rangon alulinak tartott. Másrészt a megkapaszkodási szükséghelyzetben a zsidó vállalkozók legtöbbször kisebb haszonnal is beérték, mint patrícius vagy nemesi konkurrenseik. így például a nagybirtokrészek haszonbérleténél (árenda) rendszeresen aliilkíhálták versenytársaikat, aminek következtében már a Reformkortól kezdve a bérelt birtokok kezelése jórészt zsidó bérlők kezébe került. Harmadsorban ugyanez az eredeti tőkefelhalmozásnak megfelelő gazdasági kényszerhelyzet alakította ki a zsidók előnyére azt az egyenlőtlenségi állapotot, melynek alapja az alulfogyasztás volt. Ennek értelmében míg a patrícius polgár vagy a nemesi vállalkozó jövedelmével elsősorban a státusának megfelelő fogyasztási kultúrát szolgálta (presztízs-orientált gazdasági tevékenység), zsidó konkurrenseik többet fektettek be vagy halmoztak fel jövedelmükből és kevesebbet költöttek, főképp nem látványos státus-illúziók fenntartása céljából. A piszkos, kaftános, nyomorult zsidó árus már a 18. században kialakult sztereotípiája voltaképpen a hatékony tőkefelhalmozás megtestesítőit takarta, akik a jövőnek dolgoztak és nemegyszer - nemcsak az antiszemita imázs szerint - a bőrük alatt is pénz volt. A mobilitási tőke ilyenfajta megnyilvánulásaiban jelen volt, nemcsak a józan vállalkozói racionalitás, a fent az ernyő, nincsen kas, magatartás elítélése, de egy társadalmi felemelkedést támogató életstratégia is. A presztizs-szempontokat mellőző vállalkozói mentalitás, a megvetett tevékenységek ellátása és az alulfogyasztás ismét csak többrendbeli funkcióval bírt a zsidó modernizáció lehetőségeinek kibővítése szempontjából. Mindenekelőtt megalapozta mindenfajta (nemcsak a hagyományos presztízsű) értelmes, hasznot hozó munkás tevékenység értékét és a munkával való meggazdagodás társadalmi legitimációját egy olyan társadalomban, ahol a munka (mint az alsóbb osztályok pályarésze) inkább megvetés tárgyát képezte.