Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)
Ortutay András: Falusi árvák helyzete a XVIII--XIX. század fordulóján, Bajnán
Ortutay András Falusi árvák helyzete a XVIII-XIX. század fordulóján Bajnán Helytörténeti és jogi szakirodalmunk is viszonylag keveset foglalkozott a XVm-XIX. század első felének falusi, jobbágy, zsellér és egyéb katagóriába tartozó árvák helyzetével, ügyeik helyi szintű vagy földesúri úriszék, földesúri tisztviselők, a vármegye által való intézéséről. Pedig a kor halandósági viszonyait tekintve a magyarországi falusi, feudális kötöttségben élő lakosságnál egy fiatal házaspárnak csupán körülbelül 30 százalék esélye volt arra, hogy együtt megérje a hatvanéves kort. (1) így az árván maradt gyerekek arányát a század fordulóján Bajnán több mint 15 %-ra becsülhetjük. (2) A falu gazdasági életében ilyen arányú árvasággal mind a földesúrnak, mind az államnak, mind a földesúri, egyházi, katonai adózási, vármegyei háztartási, bizonyos községi terheket egyaránt viselő jobbágyságnak, zsellérségnek törődnie kellett A jobbágyárvák (ideértve a zsellérekét is) sorsával kapcsolatos joganyagot részletesen elemezte Degré Alajos. Az ő áttekintésére támaszkodtam elsősorban az ismert joggyakorlat bemutatásánál. Mária Terézia Urbáriumában foglalkoztak ezzel először írott jogforrásaink. A földesúrtól a jobbágyárvák vagyoni védelmet vártak, de a földesurak döntő célja az volt, hogy az úrbéri terhek maradéktalan teljesítését biztosítsák. Amíg a nagycsaládi vagyonközösség fennállt, addig ilyen földesúri gyámkodásra nem is volt nagyon szükség. A XVIII. század végén, a XIX. század elején már találkozunk a jobbágyárvák feletti gyámkodással. Az özvegy anya, az idősebb fivér, sőt nőrokon is szerepel gyámként. Ausztriában járt a jobbágyoknak olyan kedvezmény, hogy a még nem munkaképes jobbágyfiúktól, özvegy édesanyjuktól a földesúr nem követelhetett teljes robotszolgálatot de ennek fejében munkaképes koruktól három évig ingyen voltak kötelesek dolgozni. Magyarországon egyes vármegyei statútumok úgy próbálták rendezni a jobbágyárvák tartását, hogy ahány évig a gyám tartotta őket annyi évig voltak kötelesek csupán élelemért és ruháért szolgálni. A földesurak írott jogszabály hiányában a Werbőczi-féle Hárinaskönyvre hivatkoztak, és ha nem volt törvényes örökös, maguknak követelték a jobbágyárva gyámságot. A Mária Terézia-féle Urbárium szerint a földesúr a jobbágy halála után a helybeli bíró vagy jegyző közreműködésével leltároztatta a vagyont és gyámot nevezhetett ki. A földesúr a gyámtól számadást követelhetett a vármegye pedig hivatalból felügyelte az árva törvényes ellátását Az uradalmak gyakorlata különböző volt előfordult, hogy a földesúr az egész telket elvéve az özvegynek csak negyed telket hagyott meg a gyermek nevelési költségeire, de ez után is kérte a szolgáltatásokat Zala megye 1807-ben egy ilyen ügyet jogtalannak ítélt, érdemi döntésre azonban visszautalta az úriszéknek a kérdést AII. József halálát követő deputációs munkák során elkészült gyámügyi javaslat a nemesi árvák vagyonfelügyeletét dolgozta ki, a Jobbágyárvák tekintetében a leltározás, vagyonkezelés és számadás ellenőrzését az Urbáriumnak és a szokásnak megfelelően a földesúrra hagyta. Csupán a földesúr gyámhatósági tevékenysége feletti általános felügyeleti jogot tartotta fenn a megyei gyámügyi küldöttségnek, gyakorlatilag csak azt, hogy a tapasztalt hiányokról tegyen jelentést a megye közgyűlésének".
