Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Szabó János: Az Esztergom vármegyei Közjóléti .Szövetkezet szervezete és tevékenysége (1942-1944)

„Nem dolgozunk nyerészkedésre - mondja később - mert szociális szemponlik vezetnek csupán, sőt veszteségeket is viselnünk kell bizonyos esetekben. Általában a közjóléti szövetkezet feladatának kell hogy tekintse az élet minden olyan megnyilatkozását, mely lehetőséget rejt magában szegény sorban élő sokgyermekes családoknak időben és megfelelő módon adott támogatással olyan újabb javakat állíthassunk elő - vagy megelőlegezéssel mentsünk meg a pusztulástól - melyeket enélkül a tervszerű segítség nélkül nem lehetett volna előállítani magángazdasági úton, illetve nem lehetett volna ... megmenteni.'*

(58-) Még 1943 közepén is előfordul a túlméretezett magabiztosságnak, önértékelésnek ilyen példája: „ ... a magyar élet az ... ONCSA megalkotásával elérkezett egy új kiindulóponthoz, amikor nemcsak a nyomor felszámolását kezdték meg intézményesen és újszerűen de larakták az alapját egy országépítő szervezetnek is." ) Az idő előrehaladtával azonban egyfajta lehiggadás tapasztalható ezen a téren. Kevesebb lett a bombasztikus szólam, reálisabb az önértékelés, egyáltalán: kevesebbet foglalkoztak általános elvek és célok hangoztatásával, a figyelmet egyre jobban a konkrét feladatok kötötték le. A megfogalmazások, amennyiben mégis előfordultak ilyenek, a vonatkozó jogszabályok szelleméhez igazodtak.

(60,) Az évi üzlettervben megfogalmazott programok terén is végbemegy egyfajta tisztulás. A szembeszökően irreális, illetve az OSZF elképzeléseibe bele nem illő tételek már az 1943-as tervből elmaradtak, s így 1943-ban és 1944-ben az egyes tervtétcleket már inkább csak mennyiségileg korrigálja itt-ott az OSZF a jóváhagyás alkalmával. De megváltoztak az éves programok olyan tekintetben is, s ez nem egyértelműen pozitív irányú változás, hogy bizonyos mértékig pragmatikusabbá váltak: átfogó koncepció helyeit sokszor inkább a lehetőségekből indultak ki. Lemondtak arról, hogy a juttatott állatok jó minőségűek, törzskönyvezettek legyenek, mert nehéz volt ilyeneket beszerezni; vagy nem föltétlenül olt építkeztek, ahol legnagyobb volt a szükség, hanem ahol kedvezőbbek voltak a lehetőségek, stb. Az 1942. évi üzletterv indoklása szerint „munkánk ... az egyik vonalon arra összpontosul, hogy három, esetleg négy mintaközséget szervezzünk. Ezek: Párkány, Lábatlan, Nagysáp, esetleg Bátorkeszi. A felsorolt első három helyen sokgyermekes családok is vannak bőven, mégpedig teljesen tiszta magyarok. Bátorkeszi kifejezetten proletár jellegű cseh-kommunista nagyközség, nehezen megközelíthető helyen... Sok a támogatásra szoruló család, de 4 gyermekes alig akad közöttük." (Ez egyébként messzemenően nem volt igaz. 'Egy 1943-ban összeállított táblázat szerint a 102 sok - 4, vagy több - gyermekes családból 92 a „megélhetésében veszélyeztetett".) „Ez a körülmény - folytatják - valamint nehéz megközelíthetősége kérdésessé teszi a jövő évi intenzív munkát ebben a községben." Ezzel szemben a valóság az lett, hogy Lábatlan és Párkány egyáltalán nem váll mintaközséggé, Bátorkeszin azonban mind 1942-ben, mind később - bizonyos kedvező körülmények folytán - a vármegye összes községei közül a legintenzívebb munka folyt. „Tevékenységünk második vonala - folytatják az 1942-es terv indoklását - általában a megye egész területe, a gyakorlatban kialakult és állandóan előadódó ad hoc tennivalók, kérvények alapján történő munkák... Végül a harmadik tevékenységi vonalunk Esztergom városa... Legjobban szeretnénk, ha a város mezőgazda rétegére vonatkozó tennivalókat úgy végezhetnénk, mintha egy nagy községgel lenne dolgunk, amelyet mintaközséggé akarunk fejleszteni." Ez a tervezett harmadik „tevékenységi vonal" a későbbiekben szintén erősen módosult. Bár Esztergom várossal valóban sokat foglalkoztak, ám annak „mezőgazda rétege" helyett más rétegek kerültek a figyelem előterébe.