Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Levéltárügy - Jaroslaw Porazinski: A tudomány és bürokrácia között: a lengyel levéltáros társadalom a második világháború után
JAROSLAV PORAZINSKI szükségleteket. Napjainkban* az állami levéltárakban összesen 1361 fő dolgozik, ebből 869 levéltáros és 77 restaurátor. Megfigyelhető, hogy nőtt a foglalkoztatottak száma, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a levéltárosok feladatai is növekedtek. Kétségtelenül el kell ismerni azt a pozitívumot, hogy ebben az időben emelkedett a felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltárosok száma, de tovább romlott a levéltárosok és levéltárkezelők aránya (1980-ban 1:2, most 1:1 az arány). Összegezve a fenti statisztikai adatokat, meg kell jegyezni, hogy a tudományos levéltárosok állományában olyan változások következtek be, amelyek értékelése nem volt mindig pozitív. Nem teremtettek ugyanis végleges, tartós és vonzó feltételeket az állomány fejlődéséhez, ami viszont a levéltárosok számának fluktuációját eredményezte: sok, a kutatásokhoz felkészült dolgozó, akinek már volt tudományos fokozata, elhagyta a levéltárosi szakmát, és más tudományos intézményekben helyezkedett el. Végeredményben tudományos dolgozók csak a központi varsói levéltárakban dolgoznak. Az egész ország területén, e pillanatban, tudományos státusban csak 19 fő dolgozik. * Az eddigiek során elég sokat foglalkoztam a lengyel állami levéltáros pálya meny- nyiségi és minőségi változásaival, mert lengyel viszonyok között, ahol hagyományosan jellemző a nagyfokú centralizáltság a levéltárak igazgatásában, az állami levéltárosok csoportja nagyon fontos szerepet játszott és játszik a levéltáros társadalmon belül. Elsősorban azért, mert az állami levéltárosok magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkeznek, nagyon kreatívak, és nem utolsó sorban módjukban áll hozzáférni a modem levéltári technológiához. Az 1989. évi politikai változások után a levéltárosok szerepe még jobban erősödött. Az 1998. évi törvény egyrészt a levéltári dolgozókat átcsoportosította az úgynevezett civil testületekhez, ami kedvezett a szakmai stabilizációnak, másrészt precízen definiálta a munkafeltételeket és a munkabért. Érdekes jelenség: annak ellenére, hogy a tudományos dolgozók száma nem túl magas, nem beszélhetünk intellektuális stagnálásról. Sőt, fordítva - a lengyel levéltárosok a tudományos titulusok és fokozatok nélkül is rengeteget publikálnak, aktívak a nemzetközi fómmokon, részt vesznek a regionális és országos tudományos társaságok életében. Az 1989-es évről, mint a változások nagyon fontos állomásáról szólva, nem csak azt kell hangsúlyozni, milyen jelentősége volt ezeknek e fordulatnak és a rendszerváltásnak a levéltári politikában, de rá kell mutatni arra is, hogy teljesen új feladatok és problémák jelentkeztek. Az átalakítás ugyanis összetalálkozott az úgynevezett „informatikai korszakkal”, vagyis a társadalmi élet elektronizálásával. A Az írás alapjául szolgáló előadás 2006. április 28-án hangzott el. (A szerk.) 284
