Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Levéltárügy - Jaroslaw Porazinski: A tudomány és bürokrácia között: a lengyel levéltáros társadalom a második világháború után
A TUDOMÁNY ÉS BÜROKRÁCIA KÖZÖTT: A LENGYEL LEVÉLTÁROS TÁRSADALOM... megszállók után maradt közigazgatási dokumentumok, illetve a háború előtti intézmények megmaradt iratainak begyűjtését. E dokumentumokhoz való hozzáférés nagyon fontos volt a háború után újonnan szerveződött közigazgatás számára. Kiemelkedő feladat volt összegyűjteni és megóvni azokat a levéltári anyagokat, amelyek olyan területeken képződtek, ahol addig nem voltak lengyel levéltárak. Végül, de nem utolsó sorban fontos volt az új levéltári jogszabályok elkészítése, mert a háború előtti szabályok már nem feleltek meg az új lengyel viszonyoknak. Ezzel a feladattal eleinte csupán egy maréknyi ember foglalkozott - elsősorban a háború előtti levéltárosok, akiknek sikerült megmenekülniük. A levéltári hálózat felépítése elég gyorsan haladt előre. Nőtt a levéltárakban foglalkoztatottak száma: 1945-ben az állami levéltárak 55 embert foglalkoztattak (ebből 48 fő levéltáros), 1950-ben már 205 főt (közülük 173 fő levéltáros). Fontos megemlíteni: a levéltárosok 50%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezett, ami azt jelentette, hogy egy felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozóra egy levéltári kezelőjutott. Ez nem volt jó arány (bár Lengyelországban mégis annak tekinthető, hiszen egy felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltárosra három kezelő jut), mert ebben az időben a levéltárak elsődleges feladata, ahogy azt már korábban említettük, elsősorban az anyagbegyűjtés, rendezés, továbbá a minimális ügyfélforgalom lebonyolítása volt. Ugyanakkor a magasan kvalifikált levéltárosok viszonylag nagy aránya azt eredményezte, hogy már ebben az időszakban széleskörűen foglalkoztak a levéltártudománnyal, ami nagy jelentőséggel bírt e tudomány lengyelországi fejlődésében. Nem kétséges, hogy ebben az első időszakban (1945-1950) a levéltáros alkalmazott helyzete is pozitívan változott. Az új szabályozás, amelyet ekkor vezettek be, megváltoztatta a levéltáros státusát, és megadta neki a tudományos dolgozó címet, továbbá tudományos pótlékot is megítélt. Azon munkálkodtak, hogy egyetemi képzést szervezzenek a levéltárosoknak, de ez csak fél sikerrel járt 1951-ben a toruni Mikolaja Kopernikusz Egyetem és a Varsói Egyetem történelmi tanszékén indították el a levéltári szakképzést. (Itt említjük meg, hogy önálló levéltári tanszéket csak 2006-ban indított el a toruni egyetem.) A levéltáros pálya dinamikus fejlődése akkor kezdődött el, amikor 1951-ben új jogszabályokat vezettek be. A központi állami levéltárak hálózatának kiépítése, a megyei, területi levéltárak fejlődése, valamint az intézményi és munkahelyi irattárak feletti felügyelet azt eredményezték, hogy a levéltári dolgozók száma rohamosan növekedni kezdett: míg 1951-ben a levéltárakban 429 fő dolgozott (ebből 217 levéltáros), addigra 1977-ben már 1156 fő (ebből 789 levéltáros). Gondolom, nem kell különösebben indokolni, milyen jelentős volt ez a levéltáros társadalom számára. De a foglalkoztatottak száma még így sem bizonyult elegendőnek. Az 1980- ban végzett kutatásokból világosan kiderült, hogy a levéltári státusok száma, amelyek fölött az állami levéltárak rendelkeztek, csak 50%-ban elégítette ki a levéltári 283
