Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Levéltárügy - Jaroslaw Porazinski: A tudomány és bürokrácia között: a lengyel levéltáros társadalom a második világháború után
JAROSLAV PORAZINSKI amelynek oka az alacsony fizetés, a magas szintű követelményrendszer és a szakmai előrelépés terén tapasztalt több éves várakozás volt. Az iskolai, különösen a főiskolai munka konkurenciát jelentett a levéltári munkával szemben. A dilemma: tudományos munka - vagy a meglévő állomány rendezése, forráskutatás és publikálás - vagy a hivatali funkciók ellátása, mindig a gyakorlat és a társadalmi szükségletek függvénye. A függetlenség megszerzése utáni első időkben az adminisztratív feladatokat preferálták. A levéltári hálózatot megpróbálták a meglévő adminisztrációs felosztáshoz illeszteni, ami ebben az időben indokolt volt, mivel a függetlenné vált államnak az első és legfontosabb feladatát a három különböző módon kormányzott és adminisztrált szervezet összeillesztése képezte. Csak a XX. század 30-as éveitől kezdtek a lengyel levéltárak tudományos jellegű intézményekké válni. Ebben segített nekik a gyorsan fejlődő levéltártudomány alapelveinek kidolgozása is. Lassan a foglalkoztatottak profilja is változott - egyre több egyetemi végzettségű ember dolgozott közöttük: kiváló tudósok, főként történészek, jogászok. Gyakran hívták őket oktatni, előadni az egyetemi tanszékekre. E változások elmélyítették azt a meggyőződést - amelyet azonban hivatalosan nem támogattak -, hogy a levéltáros szakma egy sajátos terület. Meg kell jegyezni: az akkori szabályok szerint a levéltárosok állami tisztviselők voltak, és annak ellenére, hogy új, külön szakmai nómenklatúrát szerkesztettek nekik, nem voltak túlságosan megbecsülve az állami tisztviselői testületen belül. A két háború közötti időszakban nem sikerült életre kelteni egy szakmai szervezetet, levéltárosi egyesületet, és ez nem kedvezett a levéltáros társadalom integrálásának. Fontos, e csoport identitását befolyásoló tényező volt az egyetemi képzés. A levéltári szakot a krakkói Jagelló, a varsói, a poznani, a vilniusi és lublini egyetemek indították el. Figyelemre méltó az, hogy a levéltárosok tudományos aktivitása is nőtt - 1939-ben már minden második levéltáros, aki az állami levéltári hálózatban dolgozott, doktori titulussal rendelkezett. 1927-ben életre keltették az első levéltáros folyóiratot, az ArcheionX. A lengyel levéltárosok részt vettek a történész kongresszusokon. A 20-as évek feléig a levéltárosok, akiknek a heti munkaideje 30 óra volt, jogosultak voltak napi két órában a szakmai irodalmat tanulmányozni. Sajnos ezt a privilégiumot később visszavették tőlük, és a munkaidőt meghosszabbították heti 40 órára. Rosszabb helyzetben voltak azok a levéltárosok, akik az állami szektoron kívül dolgoztak. A szakmai továbbképzést csak a tanfolyamokon biztosították számukra, de ezek a kurzusok nem voltak túl magas színvonalúak. A II. világháború évei (1939-1945) a lengyel levéltárosoknak és a lengyel levéltáraknak a legtragikusabb periódusa volt. A veszteségek óriásiak voltak, úgyhogy 1945-ben a munkát az alapoktól kellett újrakezdeni. Elég csak arra gondolni, hogy a Varsóban működő öt levéltár állománya a háború során 95%-ban megsemmisült. A kezdeti, legnehezebb időszakban elsősorban a megmaradt állományt próbálták megóvni, megkíséreltek a levéltáraknak helyet biztosítani, megkezdték a 282
