Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Várvédő harcok a török korban - Ortutay András: Esztergom és környéke a török hódoltság korában
ESZTERGOM ÉS KÖRNYÉKE A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORÁBAN Komárom vármegyében fordul elő. Ők valószínűleg Komáromban katonáskodtak, közülük került ki az 1691-es alispán és tisztviselőtársai. Magyarország korabeli társadalmának és Esztergom vármegye magyar népességének túlnyomó többségét a falvak és mezővárosok (török forrásaink városai) jobbágy és zsellér, szolga népessége adta. A jobbágyság életére, lélekszámára, gazdasági viszonyaira a magyar portaösszeírásokból, földesúri urbáriumokból, a török defterekből, a fennmaradt panaszokból és levelezésekből alkothatunk képet. Ez, a lakosság 90%-át kitevő népesség teremtette elő munkájával, adó- és dézsmafizeté- sével, szolgáltatásaival a magyar és a török államhatalom költségeinek jelentős részét, tartotta el a magyar és török földesurat, ez tartotta fenn a nemesi vármegyét és a török hivatalnokokat egyaránt. Hamis az a történészi kép, amely a teljes pusztulást vetíti elénk. Harc folyt a két állam, a magyar és török földesurak között az adójövedelmekért - így közös érdek volt, hogy a hódoltsági terület jobbágya termelni, és ebből adót, dézsmát, szolgáltatást fizetni, teljesíteni tudjon. Abban a bonyolult rendszerben, amely 1543-1686 között Esztergom vármegyében is létezett: a fő tendencia a termelőerők megtartása volt. A kiszámíthatatlan egyéni magatartások - eltekintve a várostromok időszakától, a tatárok, a fizetetlen végváriak túlkapásaitól, az idegen zsoldosok garázdálkodásaitól - az általánostól, a jellemzőtől eltérő egyedi esetek voltak, amelyeket a kortársak is egy-egy személyhez kötöttek és elítéltek. A felégetett falvak lakói számára természetesen mindegy volt, hogy pusztulásukért a történelem „főereje”, vagy egy fékezhetetlen török bég, esetleg magyar hajdúkapitány a felelős. A magyar királyság adókivetői két évszázadon keresztül úgy állapították meg a települések adófizetési képességét, hogy egy elméleti egységgel: a portaszámmal dolgoztak. A portaszám adta a kulcsot a vármegyei adóhoz, a katonaság ellátásához, az erődítési munkákhoz is - néha a „minden ház” fogalommal kombinálva. A középkorban a porta általában négy jobbágytelket, háztartást tett ki. A 15. század végén Esztergom vármegyében 1322 portát írtak össze;19 becslésünk szerint 25-30 ezer ember élt a vármegyében. 1553-ban már csak 157 portát, 173 zsellért, 216 pusztult portát írtak össze. 1554-ben 223 lA, 1572-ben 165 lA, 1593-ban 170 lA, 1596-ban 49, 1656-ban 99 3A portát. A vármegye adózó népességét ennek alapján három-hat ezer főre tehetjük. Az adókivetés kapcsán felmerülő legfontosabb kérdés: mit tudtak behajtani? 1658-ban a vármegyei közgyűlés megállapította, hogy a kivetett 100 portányi adóból ténylegesen egy portányit tud beszedni, ennyi volt a tényleges adózó erő.20 Törvények is kimondták, hogy a hódoltsági terület népe csak a királyi adó felét fizeti. 19 Ortutay: Esztergom vármegye... 13—14. o. 20 KEMÖL, Esztergom Vármegye Nemesi Közgyűlésének jegyzőkönyve, 1658. március 18. 17
