Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)

A Sötétkapu sötét ügye

Ekkor érkezett a Széchenyi térre Nyergesújfaluról a két busz. Horváth Csaba az eseményt a következőképpen idézi fel: „Fél tizenkettő körül értünk vissza Eszter­gomba. A Kossuth Lajos utca közepe táján járhattunk, amikor szólt valaki, hogy hátulról egy harckocsi közeledik. Erre gyorsan kiszállt mindenki a buszból. Valaki azt kiabálta, hogy a hadosztálynál már gyülekeznek az ÁVH-sok.”97 98 Nem volt ne­héz kitalálni, hogy a harckocsi a hadosztály védelmére megy. Horváth Csaba arra kérte a sofőrt, hogy álljon a busszal keresztbe az úttesten, hogy megakadályozza a harckocsi feljutását. A sofőr azonban nem merte megtenni, hanem félreállt a busz- szal. Kocsis Antal, a később szerencsétlenül járt busz sofőrje a következőket meséli: „A Viscosa gyárból jöttem vissza. Esztergomban a Széchenyi téren be akartam fordulni, azzal, hogy az utasokat lerakom és elmegyek a garázsba. A sarkon azon­ban meg kellett állni, mert a tömeg elém állt, kinyitottam az ajtót és 8-10 személy felszállt rá. Elkezdték kiabálni, hogy egyenesen menjünk a Sötétkapuhoz, miköz­ben engem szidalmaztak, mert nem akartam menni. Én senkinél fegyvert nem lát­tam.”9X A szintén a buszban utazó Cserép Anna a következőképpen meséli az ese­tet: a Három Szerecsen vendéglő előtt a busz a tömeg miatt megállt. Sokan leszálltak, ellenben az első ajtón fölszállt egy valószínűleg háromfős csapat, amely nagyon határozott hangon lépett fel a sofőrrel szemben, azt a benyomást keltették, mintha rendőrök lettek volna. Fegyver nem volt náluk, de követelték, hogy a sofőr vigye őket a Sötétkapuhoz.99 100 A busz utasai tehát elindultak, hogy a katonákat is a forradalom mellé állítsák. Közülük sokan eldöntötték, hogy az ifjúság 16 pontjának fölolvasása után Buda­pestre utaznak a sebesülteket ápolni. A csomagtartón az első három utas munka­szolgálatos katona volt, akik nemzeti zászlót lengettek kezükben. Bende József a következőket írta: „Jókora tömeg sétált felfelé az úton, a Sötétkapu előtti téren is sok-sok ember volt. Útközben észleltük, hogy a Széchenyi téren a busz tetején lévő csomagtartóra is többen felmásztak. Bent a buszban senkinél sem láttam fegyvert, csupa lelkes, felcsigázott ifjú volt, igaz forradalmi hangulatban...”1110 Tehát 'á 12 óra között ért föl a három távolsági busz a hadosztály-parancsnok­ság épülete elé, amely utasainak többsége nő volt. Az ablakok nyitva voltak, az utasok bent Kossuth-nótákat énekeltek, zászlókat lobogtattak, az út két oldalán álló 97 Horváth Csaba: i. m. 328. 98 KEMÖL, EMB. B 123/1959. 50. (Gere György kihallgatási jegyzőkönyve.) 99 A háromfős társaság vezetője Gere György volt, akinek perét dolgozatom végén ismer­tetem. Cserép Anna visszaemlékezése, 2001. február 15. (A jegyzete megtalálható a szerzőnél.) 100 ’56-os októberi emlékek. Aki túlélte a sortüzet. [Interjú Bende Lajossal.] Esztergom és Vidéke, 1991. október 31.6. 41

Next

/
Thumbnails
Contents