Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1727-1734 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 16. (Esztergom, 2007)

Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái - 1732. év

merte, hogy három jegyző túl sok a városnak, elegendő lenne a jegyző és egy ír­nok. 2. Litomericzky a vármegyénél esküdt, így két urat egyszerre nem szolgálhat. 3. Litomericzkynek lejár a szerződése, és nem kívánja meghosszabbítani. 4. A pol­gárokkal gyakran kerül nézeteltérésbe, így veszekedéseket és vitákat okoz. Ezért a külső és a belső tanács is elfogadta Litomericzky János lemondását. Nagy Ferenc jegyző erre kijelentette, hogy ő aljegyző nélkül a jelenlegi bérért nem tudja elvé­gezni a munkáját, főleg ha a Helytartótanácsnak és a Kamarának is el kell készíteni minden évben a számadásokat, ezért ha a város nem ad neki helyettest, vagy nem emeli meg a fizetését, hivataláról lemond. 1820. (XIII.311.) A város megtudta, hogy Schadné asszony el akarja adni a Duna mellett lévő házát a szőlőkkel együtt. A város úgy határoz, hogy az asszony hátra­lékaiért megveszi a házat, nehogy olyan személy kezébe kerüljön, aki a várossal nem jön ki. Az ügyben Schadnéhoz és a tábornokhoz küldik Szilcz Pált és Faich- tinger Józsefet. 1821. (XIII.312.) A mai napra tűzték ki a határidőt Litomericzky János, mint felpe­res és Samuelis Vencel, mint alperes között lévő ügy tárgyalására becsmérlés miatt. Litomericzkyt Bacskády József, Samuelist pedig Sarlay Ádám képviselte. Mivel az idő kevés volt az ügy megtárgyalására, a döntést másnapra halasztják. 1822. (XIII.312.) A csizmadiacéh 40 forintért vette volna fel Sárközy József csiz­madialegényt, és nem engedték meg neki, hogy a szenttamási csizmadiacéhbe lép­jen be. 1823. (XIII.312.) Egy Guttman nevű németújhelyi vasárus Hersics Ferenctől és Szanthoffer Ferenctől érdeklődött, hogy letelepedhet-e a városban vasárusként. A város azt válaszolta neki, hogy nyugodtan jöhet. 1732. március 7. 1824. (XIII.312.) Szép Péter távollétében Szilcz Pál és Faichtinger József, akiket a múltkori ülés alkalmával Schadné asszonyhoz és Schuchnecht tábornokhoz küldtek a Duna utcai ház megvétele ügyében, elmondták, hogy Schadné asszony adósságai fejében a városnak kívánja adni a házat, és a holnapi napon erről felvallást tesz. 1825. (XIII.313.) Samuelis Vencel kérésére bizonyságlevelet adnak ki az őt illető részéről, mivel édesanyja meghalt. 1826. (XIII.313.) Litomericzky János aljegyző és Samuelis Vencel kamarás ügyét - a városi tanács buzdítására — békésen lezárták és a felek egymással kibékültek. 218

Next

/
Thumbnails
Contents