Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)

Tartalomjegyzék/Obsah - Halász Iván: A visszatérő zsidóság sorsa a vegyes lakosságú dél-szlovákiai területeken közvetlenül a második világháború után (Léva és környéke 1945 és 1946-ban)

dalmak szerves részét alkotta. Az 1938-as Magyarország azonban már nem volt a régi, sajátosan türelmes k. u. k. monarchia, hanem a háborúra és a nagyméretű belső társadalmi átalakításra készülő, „nemzetileg radikalizálódott" ország. Az újonnan felvidékivé vált zsidóság ettől kezdve a magyarországi zsidóságnak a háború alatti véres tragédiájában osztozott, egészen a nácizmus és helyi kiszolgálóik rémuralma alóli felszabadulásáig. Az utóbbi esemény az említett területeken 1944 decembere és 1945 áprilisa között következett be. A történelmi megrázkódtatások a térségben azonban ezzel még nem értek véget. A terület újból a Csehszlovák Köztársaság részévé vált, de ez a Csehszlovákia sem volt már a régi demokratikus és humanisztikus elveken nyugvó ország. Az új hatalom a kollektív bűnösség jegyében németek és magyarok millióit fosztotta meg állampolgárságuktól és ezzel legfontosabb polgári és politikai jogaiktól. A németség zömét kitelepítették, az előbb kitelepítésre, majd „csak" lakosságcserére vagy reszlovakizálásra ítélt magyarság pedig több éven át bizonytalan helyzetben vergődött. A dél-szlovákiai zsidóság csekély számú túlélői tehát ilyen körülmények közé tértek vissza. Nyelvük és kultúrájuk döntően magyar volt, de az őket kitagadó, megalázó és tömegesen pusztító 1938 és 1944 közötti Magyarországhoz már nem volt túl sok közük. De a „nemzeti és demokratikus forradalomnak" (a hangsúly itt sokkal inkább az első jelzőn volt) is mondott nehéz időszakot átélő (Cseh-)Szlovákiához sem, hiszen annak szemében a zsidók egyrészt a háború legtragikusabb sorsú áldozatai, másrészt nemzetiségük, nyelvük és részben szociális helyzetük miatt némi túlzással a gyanús és az új rendbe csak nehezen beilleszthető „magyarok" vagy egyenesen „magyar zsidók" voltak. Hogyan játszódott mindez egy tipikusnak is mondható helyi kisvárosban, Léván? Léva közvetlenül a magyar-szlovák etnikai határon fekszik, tehát falusi háttere már kettős nemzetiségű volt, de a többi mutató tekintetében többé-kevésbé megfelel egy „felvidéki" (a II. világháború alatti értelemben) vagy „dél-szlovákiai" (a II. világháború utáni értelemben) város modelljének. Mielőtt sor kerül a visszatérési folyamat bemutatására, röviden szólni kell az ilyen típusú kutatások során felhasználható forrásokról. A lévai zsidóság második világháború alatti és utáni történetét még nem publikálták. A téma feldolgozása során a levéltári anyagok mellett fontos forráscsoportnak számítanak a kortársak publikált visszaemlékezései. Eddig ivrit és magyar nyelven jelent meg Mose (Mihály) Hoch, az 1944-ben deportált, majd a háború után Izraelbe emigrált hajdani lévai lakos által írt „... és vigaszt nem találsz" c. memoárja, amelyet a szerző 1972-ben írt meg. A könyv nemcsak a deportálásról, a koncentrációs táborban eltöltött időről, valamint a háborút közvetlenül követő évekről szól, hanem a még békebeli családi és kisvárosi életről is nyújt az olvasó számára érdekes képet. A visszaemlékezés szlovák nyelvű kiadása most van folyamatban. Ami a levéltári forrásokat illeti, sajnálatos módon, a helyi levéltárban