Olvasókönyv. Esztergom és Komárom megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 6. (Esztergom, 2000)
Dokumentumok
lóalj egyik fele az első öt heti, másik fele pedig az elsőt felváltva, az utóbbi öt heti szolgálatot teljesítse. Most e zászlóaljoz tartozó 1425 főnyi megyei őrség felét véli kiindíttatni, mely indítványa Besze János őrnagynak elfogadtatott, és a parancsnoksága alatt álló megyei nemzetőrség útnak indítása tekintetéből Kruplanicz Kálmán és Bakta Adolf esküdteknek azonnal meghagyatott, hogy az első Libád és Kicsind, a második Párkány, Nána, Kőhídgyarmath és Ké- ménd helységek nemzetőrségének felét összeszedvén, azokkal folyó hó 10-én reggeli 8 órára Mocson, mint a zászlóalj gyülhelyén okvetetlen megjelenjenek. Szent Tamás, Víziváros és Szent György mezei nemzetőrség útnak indításával a parancsnok őrnagy, Ebed, Muzsla, és Béláival pedig Kovács Pál százados bízatván meg. Egyébberánt megjegyeztetik, miként ollyanok, kik bár nemzetőrök, azonban hon mint magányos családapák nem nélkülözhetők, cseléd fogadásra pedig elégtelenek, kiindíthatók nem lesznek. Minthogy pedig a kiinduló nemzetőrök közül találtatnának többen, kik távozások által családjukat élelem kereső nélkül hagyják, olly nemzetőrök családjai fenntartására naponkint 24 pengő xr [=krajcár] rendeltetik azok által fizetendő, kik akár koruk, akár más törvényes ok miatt a kiindulásra nem kényszerítethetnek.- Minthogy továbbá a szolgálatot tűzhelyeiken kívül teljesítő nemzetőrök a bíróságok előtt folyó ügyeikben jogaikra fel nem vigyázhatnának, a távozóknak pereik hazatértükig felfüggesztetnek, és átaljában ellenük semmi kereset sem indítathatik, vagy folytatathatik. A távozó tisztviselőkul tiszti fizetéseik el nem vonhatók. A bizottmány ebeli rendelkezéséről Minister elnök tudósítandó. S egyszersmind - miután a törvények értelmében a nemzetőrség szolgálatra csak a polgári hatóság által szólítathatik fel - jelen esetben pedig a hatóság mellőzésével e rendelet csupán az őrnagyhoz bocsájtatott, s eként a megye mintegy az őrnagy rendelkezése alá vettetett. Minister elnök felkérendő, hogy olly rendeletekről, mellyek a megyét is érdeklik, a netalán keletkezhető összeütközések elkerülése és sikeresebb közremunkálhatás miatt a megye is értesítessék. Jegyzé Nedeczky Károly aljegyző Forrás: IV/101/a. - A 380/1848. számú bizottmányi végzés. Megjegyzés: Az e végzés alapján a miniszterelnöknek küldött „tiltakozó” levél fogalmazványpéldánya a fenti szám alatt szintén megtalálható. Ebben a megyei bizottmány határozottan szántónkén a hadügyminiszter eljárását, 178