Olvasókönyv. Esztergom és Komárom megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 6. (Esztergom, 2000)

Dokumentumok

ősi jogai megsértését látva benne. Ez a neheztelés el is jutott Mészáros Lázárhoz, aki eljárását egy augusztus 20-án kelt levelében (gy menti: „Saj­noson vettem azon tudomást, mintha tán a ministerium az által, hogy megyét Besze őrnagy úr kiindítása végett előzőleg vagy utólagosan nem tudósította, tán a megye törvényes ősi jogait mellőzni szándékoznék. Én a teendők sürgetőségét úgy hivém leghamarébb utolérhetőnek, ha Besze őr­nagy úr és Esztergom városa, mint helybeli parancsnokságnak küldem rendeletemet, miben nem is csalatkozva, a czélt utóértem. Hogy azonban a megye utólagosan sem tudósíttatott abbeli rendeletem iránt, oka csak az lehetett, mivel utazásom rögtön közbe jött.” A megyei bizottmány a had­ügyminiszter magyarázatát másnapi, augusztus 21-ei ülésén elfogadta, erről a jegyzőkönyv 400. száma alatt végzést is hozott 63/a. Esztergom, 1848. augusztus 13. Esztergom szab. kir. város közgyűlése jelentést kap a komáromi várhoz kiindult „Esztergomi Nemzeti Őrsereg”-ről Tisztelt Közgyűlés! Az Esztergomi Nemzeti Órsereg első zászlóalj parancsnokához a Hadügyi Minister úrtól az egész zászlóaljnak a Komáromi Erősség őrzésére kiszállítan- dósága eránt érkezett rendelet következtében a kebelbeli négy század mind egyik két első osztályainak kiindíttatása közgyűlésileg elhatároztatván, s ugyan ekkor, olly nemzetőr családjának elláttatására, melly annak mindennapi kere­sete, vagy napszáma által tápláltatott, a távoliét ideje alatt naponkénti 24 krajczárok pengőben azon városi lakosok általi fizetendő, kik vagy az 50-ik korévüket túlhaladták, vagy pedig ha nem is haladták túl, de testi, vagy egyébb hibájuk végett a nemzetőri szolgálatra alkalmatlanok, s kiváltképpen a Hébe­rek tekéntetben vétele mellett megrendeltetvén, s valamint a kiszállítandó nemzetőrök elsorozására, úgy a segedelemre szorult családok összveírására és a szükséges pénzösszegnek az illetőknei kivetésére alulírottak választmány­képp megbízattatván, ennek folytán legelsőbben is a nemzetőr mind a 4. századnak két két első osztályait elrendeztük és folyó hó 9-kén délutáni 6 óra táján itt, a piaczon felállíttatván, mintegy 400 főből álló 2 századot képező csapatot az./.,.//., .HL, és 4./. [jel] alatti jegyzékek, illetőleg névsorok mellett, őrnagy Besze János úrnak átadtuk, és másnap, az az 10-kén korán regvei, a Sz[ent]háromság [szobor] előtt az összes csapat felállíttatván, a Sz[en]thárom­179

Next

/
Thumbnails
Contents