Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Várnai Dorota: Sobieski alakja a kortársai szemében
értékelésében. Absolon észreveszi a belső ellentéteket, melyek akadályozzák Sobieskinek a lengyel állam megerősítéséről szőtt terveinek megvalósítását. A Habsburg-párti lengyel katolikusok nem nézték jó szemmel a protestáns erdélyi követek tevékenykedését a lengyel földön. Nemesányi Bálintnak címzett levelében azt írja Absolon: „Alig hiszem, hogy Nemesányi uramot bebocsássák, azt is bánják, hogy itt vagyok". Nemesányi Telekinek és Fajgelnek írt leveleiben azt olvassuk, hogy „az bujdosó magyaroknak hasznot szerezhetnek", ha maga Telekijönne Lengyelországba, mert „ uram írja — ha meg akarunk békéllni is az császárral, ha tovább hadakozni akarunk is ... , kegyelmed és lengyel király kezén lészen az egész dolog". Tehát a magyar követek úgy vélik, hogy Sobieski készségesen támogatná a magyarokat, annak ellenére, hogy a lengyel nemesség ebben nem támogatja őt. A nyolcvanas évek elején Sobieski már végérvényesen a Habsburg-szövetség és a török háború felé orientálódott, de a rokonszenve a magyar elégedetlenek iránt nem múlt el. 1680-ban a következőket írta Absolon egyik jelentésében: „A lengyel király intentioja a magyarországi dolgok iránt jó, tökéletes és állhatatos", és Sobieski mégiscsak kész megsegíteni az erdélyi fejedelmet és a bujdosókat. Ebből és még más leveleiből, követi jelentéseiből világosan láthatjuk, mennyire optimista volt a magyar követ. Akkor, amikor a magyarok alig számíthattak reális segítségre Lengyelország részéről, ahol majdnem mindenki elfordult a franciáktól, és ezzel együtt a magyaroktól is, Absolon még mindig bízott Sobieskiben: „ úgy veszem eszemben, hogy a lengyel király örömest felvállalná a médiát iot a német császár és a bujdosó magyarok között, gyakran hozta elő" - írja a követ. Absolon reményei ellenére 1683. március 31-én aláírták a lengyel-Habsburg szerződést, bár Sobieski ezután is fenntartotta kapcsolatát Thököly Imrével. Mikor egy ízben (1683 márciusában) a kuruc vezér követei megjelentek Sobieskinél, arról tájékoztatták a királyt, hogy Thököly a magyar szabadság biztosítására kényszerből kötött barátságot a törökkel. Ezt a követséget egy érdekes mondat miatt említem meg. Ugyanis a magyar követ találóan von párhuzamot a magyarok és a lengyelek jelleme között: a követ kifejti reményét, hogy Sobieski nem támadja meg a magyarokat, akik „jellemben, a szabadság szeretetében, a szokásokban és a harciasságban hasonlítanak a lengyelekhez." A nyolcvanas években Sobieski nemcsak Thökölyvel állt kapcsolatban. Ebben az időben Apafi, de főképp Teleki bizalommal fordult hozzá országos ügyekben, és Bécsbe induló követeik először a lengyel királyi udvarba vették útjukat. Hozzá kell tenni, hogy az erdélyiek is jelentős szolgálatot tettek a lengyel köztársaságnak, elsősorban a törökök készülődéseiről szóló értesítésekkel. Mindez arra utal, hogy a viszonylag független erdélyi államiság átmentését a nyolcvanas években az erdélyi kormányzat lengyel beavatkozással is lehetségesnek tartotta. Sobieski figyelme még mindig nem fordult el teljesen Erdélytől. Erről tanúskodik egy követi jelentés. Inczédi Mihály jelentésében olvashatjuk, hogy a király érdeklődött az ország állapotáról. Azt írja a követ, hogy „a király azon van, hogy minket mint hozhasson azon szabadságra, mellyel ők élnek". Továbbá Sobieski király nem javasolta a németekkel való kapcsolatot, mivel „jónkra soha nem igyekeztek, nem is igyekeznek" - írja Inczédi. Arról is beszámol, hogy Sobieski érdeklődött Thököly felől, desperatusnak nevezte, és azt fejtegette, hogy most nem tud rajta segíteni, mert a rendek nyomban ellene fordulnának, és a rendek, Absolon szavaival, „csakjó szót nem adnak" a magyaroknak.
