Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Szakács Lajos: Esztergom visszavétele
Bécsbe. Másnap Miksa Emánuel is elköszönt a királytól és katonáival visszaindult országába. Ezt tették a lengyelek is, október 31-én átkeltek a Garam folyón és Felső-Magyarországon áthaladva, még néhány kisebb várat felszabadítva, a Kárpátokon át karácsonyra Krakkóba érkeztek. 48 Buda kulcsa ismét szabad. Károly herceg Carlowitz ezredes parancsnoksága alatt 1000 főnyi várőrséget hagyott itt, akik azonnal megkezdték a vár helyreállítását. 49 4. Összefoglalás, értékelés Harci cselekmények értékelése sok féle szempont szerint történhet. A vezetés és a végrehajtás milyensége és eredményessége viszont sosem maradhat ki. Esztergom alatt a szövetséges haderő elvileg egy parancsok - Sobieski János lengyel király jogara alatt tevékenykedett. Gyakorlatilag az általa történő vezetés annyiban merült ki, hogy a több - viszonylag önálló csapattest (lengyel, osztrák, bajor, brandenburgi) önálló elképzeléseket valló parancsnokainak akaratát priorizálta vagy mérsékelte, nem annyira királyi hatalmánál fogva, inkább katonai szaktekintélye és emberi karizmája által. Legnagyobb prioritást Lotharingiai Károly birodalmi herceg katonai zsenije kapott, olyannyira hogy terveire a formalitás kedvéért csupán csak rábólintott a király, a másik professzionális katona. Mindketten a katonai erények teljességét mondhatták magukénak, így egy adott kérdés megvalósulása Sobieski felől okos döntésnek, Lotharingiai Károly felől nézve engedelmességnek tűnhetett. Az október 7-i párkányi kudarc sem ingathatta meg bennük annyira az önmérsékletet, hogy az a további együttműködésük korlátjává vált volna. Akár a lengyelek és brandenburgiak párkánynál maradását, majd egy részének átkelését nézzük, akár a harcrend kialakításához tett közös szemrevételezésüket, akár a rohamokat, de a megadásra szólítás közös műve is ezt erősíti, sőt a vár feladása is, amely ugyan Sobieski nevének, adott szavának biztosítékára, de a császáriak kezébe történt meg. A vezetésben való részvétel így mindkét fővezér hiúságát kielégítette, ugyanakkor fenntartotta a királyi felsőbbség látszatát. Az egymás iránti tiszteletet, egymás személyes bátorságának, tudásának, nagy műveltségének kölcsönös elismerése is erősítette. Szép példája az adott szó igaza és tekintélye megóvásának, ily módon az igazságosságra való törekvésnek, az irgalmasságnak, a kegyelmességnek, a már kapitulált törökökkel való bánásmód. (Amit Sobieski Szécsénynél ismételten gyakorolt.) A szakirodalomban a vezetésre vonatkozó megállapítások, - miszerint a „sereg nem túlságosan egységes" vagy a „Károly önállóan vezet", vagy a parancsnokok egymáshoz való viszonya az első párkányi összecsapás után feszültté vált, az események viszonyaiból és a harctevékenység eredményességéből kiragadva bizonyára megállják helyüket. Viszont a vezetést csakis az események sodrában tanúsított állóképessége, szilárdsága, valamint a végeredmény (ebben az esetben a győzelem) minősítheti. Növelte volna a győzelem nagyságát, ha a török vezetők is legalább ennyi erényt elmondhattak volna magukról. Vö. Dyaryusz... X. 29-31. Vö. BÁNLAKY: i. m. 42. p.
