Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)

Szakács Lajos: Esztergom visszavétele

Maga a nagyvezír mondta ki a legsúlyosabb ítéletet a török vezetésről azzal, hogy árulásért a várparancsnokot Ibrahimot, a szultán sógorát és négy vezértársát a hírek hallata után azonnal kivégeztette. Nem mintha a török katonai „közvélemény" Kara Musztafát nem tartott volna árulónak. Amikor az elit csapatok, a janicsárok megtagadják a szolgálatot és birtokadományozó leveleiket a vezír lábához dobják, akkor ott sem magas, sem közép-szinten nincsen vezetés. A legfőbb vezető gyávasága megingatta a harcosok bizalmát, ez átterjedt az alsóbb szintekre és sorozatos árulásokhoz vezetett. Elvesztették hitüket az oszmán hatalom megingathatatlanságában, a 140 éves „műsor" végét ha pozíciókkal nem is, legalább élve akarták végignézni. A bécsi, párkányi, esztergomi, szécsényi sokk után, majd csak 3 év múlva heverik ki moráljuk gyengélkedését. Olyan kiváló parancsnokok, mint Ali-Abdúr Ahman, még képesek voltak ideig óráig Allah nevében hősies védekezésre bírni csapataikat. Az erkölcsi tényezőn túl súlyos stratégiai és taktikai hibákat is elkövettek a törökök. Erőiket Budára koncentrálják, emellett a Budát biztosítani képes várakat nem (Érsekújvár), vagy csak kismértékben erősítik (Esztergom, Fehérvár). Párkánynál csatát kockáztatnak, helyette a palánkra támaszkodó hídfő védelemmel bizonyára felmorzsolhatták volna a szövetségesek jelentős erejét. A párkányi kudarc után úgy tűnik, Esztergomot magára hagyták (a vezíri parancs ellenére). Az esztergomi oldalra nyújtózkodó híd építését, majd az átkelést egyáltalán nem akadályozták. A várvívás alatt, sem Budáról, sem Fehérvárról, de még Érsekújvárról sem kísérelték meg az ostromműveletek zavarását, felmentő sereget pedig a már ismertetett okokból nem is küldhettek. Taktikailag, ami kimutatható a védelem munkájából, tartalmaz pozitív, de érthetetlen elemeket is. A védők erősek, egészségesek (betegeket elszállították) tapasztalt katonák, létszámuk elég nagy ahhoz, hogy kis területen koncentrálva kivédjék a rohamokat. Fegyverzetet, muníció, élelmiszer bőségesen elég a védelem időtartamának elnyújtásához. Érthetetlen, hogy 19-én miért gyújtották fel a külvárosokat és a Szent Tamás hegyet. Legalább 500-an védték ez utóbbit, az ellenséges lövegek legjobb felállítási helyét. A felgyújtott viziváros - vízmű körülfalazott bázisa - nem igazán alkalmas így a védelemre. Behúzódtak a magas sziklára épült várba, csupán a falak erejében és nem a felmentő sereg érkezésében bízva. Miért nem védték a vízművet körömszakadtáig? Talán még ekkor elhatározták hogy pár napig, a katonai tisztesség kedvéért ellenállnak, és utána feladják a várat? Tehát jogos az árulás ítélete? Miért nem zavarták a várágyúk tüzével hatásosabban a szövetségesek tüzérségének felvonulását és tüzelőállásai telepítését? Megválaszolatlan kérdések. Ami a törökök javára írandó az, hogy a Styrum-Limburg féle rohamot keményen akadályozták a várágyúk tüzével, kézigránátokkal és lezúdított kövekkel. Vitézül visszaverték a 26-án ütött résen át indított gyalogsági rohamot is. Ezzel szemben az ostromlók részéről jól átgondolt stratégiai és taktikai megoldások sorát vonultathatjuk fel. Jó előre gondoskodtak az ostrom stratégiai- és harcbiztosításáról. A hadtáp utánpótlás ugyan akadozott, de lényegében nem veszélyeztette a csapatok hadrafoghatóságát. Thököly