Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)

Szakács Lajos: Esztergom visszavétele

akart a várágyúk tüzébe kerülni. Ha a domborzatot és a korabeli lehetséges utakat, valamint a várágyúk legnagyobb lőtávolságát figyelembe vesszük, akkor a bajorok felvonulásához legbiztonságosabbnak a Vaskapu-hegy, Sípolóhegy, Elő-hegy délnyugati szőlőiben kijárt utak és a Bánom-hegy keleti kerülői mutatkoztak, kifutással a Szent György-mezőre. A bajorok után a császári osztrák egységek következhettek, a Szent Tamás-hegyet délkeletről megközelítve. Minden bizonnyal a lengyel király szövetségesei, a brandenburgiak, megerősítve lengyelekkel, keltek át a zöm végén, akik a Kis-tó (ma fürdő) mellett jobbra, illetve előtte építették ki állásaikat. Az átkelés megkezdésétől esett az eső, a felázott utak különösen a tüzérség mozgását nehezítették meg. A gyalogság 22-én felzárkózott a contravallatió vonalára. A tüzérség ezen a napon csak késő este jutott oda, hogy tüzelőállásokat foglaljon. A lengyel tüzérség zöme a párkányi oldalon maradt és a Vízivárossal átellenben létesített ágyútelepeket/

1 A kör bezárult. Egész éjjel folyt az előkészítő munka, a vállazatok

32 építése, az ágyúk és lőszerek technikai ellenőrzése. A várkörüli sürgölődés Sobieski számára csak rutin feladat volt ahhoz képest, amit a Thököly és Lipót közti béketárgyalások közvetítöjeként vállalt. Vállalta, mert dinasztikus terveiben Magyarország és Erdély is szerepelt. Nem hiába volt vele a hadjárat alatt fia, Jakab herceg. Egy újabb lengyel-magyar perszonálunió képe lebegett előtte, amelyben akár ő maga, vagy fia, magyar királyként, vagy Erdély fejedelmeként kapcsolta volna érdekközösséggé a két - amúgy is baráti - nemzetet. Feleségének egyik levelében igen együttérzően az önmarcangolásig menő vívódással írja: „Ez a nemzet [a magyar] szüntelenül Istenhez fordul, a mi védelmünk alá helyezi magát, belénk veti minden reményét, s ezért öldössük őket? "

3j Ezek voltak az érzelmi motívumai Thököly Imrével Felső-Magyarország török athanáméval bíró fejedelmével folytatott tárgyalásainak. A magyar nép szenvedéseit látta és érezte át, nem Thököly személye késztette cselekvésre. Feleségéhez írt levelében a fejedelemnek - magatartása miatt - nem sok jövőt jósol. „ Thökölyvel még most sincs semmiféle megegyezés, ezért egyenesen [Felső-] Magyarországon keresztül az út zárva. Ez egy őrült ember, a halogatása miatt meg fogja érni a vesztét, mert újból üzent, kíséretet kérve, hogy még több megbízottját küldje: mi pedig az egész sereggel feléje és országa felé, vagyis egyenesen a lengyel határra megyünk. "

34 Ez az október 28-i levélrészlet akár összefoglalója is lehet a 13-án és 15-én tett kuruc követjárásnak. Nyilván már akkor megfogalmazódott Sobieskiben ez a kényszerű elhatározás. Annak tudatában, hogy a császári rendelet Lotharingiai Károly feladatává tette a lengyelek Tiszántúlra és Erdély felé terelését, a király állandó szemmeltartását, és a felkelők pusztítását. Döntésének indokaiból persze azt sem hagyhatta ki, hogy szövetségese a brandenburgi választófejedelem - aki igen kiváló katonaságot küldött segítségre - nagyon kérte, vállalja a közvetítést Lipót és a vallásuk miatt lázadó magyarok között/

5 31 Vö. WIMMER: i. m. 381. p. j2 Rőzsekötegekkel megerősített földhányás. 3

^ Lásd KOVÁCS ENDRE: Magyarok és lengyelek a történelem sodrában. Budapest, 1973, Gondolat. 183-184. p. 34 Lásd Listy... 576. p. 35 Lásd Akta... 394^196. p., 286. fólia