Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Wójcik, Zbigniew: Sobieski János politikájának dilemmái
megmentéséről és a közjóról, hanem sokkal inkább a személyes haszonról gondolkodnak, ahol nem arról van szó, hogy valójában mire van szüksége a Köztársaságnak, hanem arról, ami a jómódnak tetszik, ahol nem az igazság bajnokát, és a közjogok ismerőjét, hanem a hitvány talpnyalót tartják a legbölcsebbnek". Sobieskinek ez a lengyel szejmhez fűződő negatív viszonya egész életében, királyként is, változatlan maradt. Egy 1689-es nyilvános dokumentumban annak a véleményének adott hangot, mely szerint a lengyel szejmek „csaknem ugyanúgy tönkre teszik a Köztársaságot, mint az ellenség. " Sobieski János másik nagy fájdalma a lengyel királyi hatalom gyengesége volt, amely az abszolutisztikus Európával a háttérben még tragikusabbnak tetszett. A lengyel-litván köztársaság helyzete olyan szomszédok között, mint egyik oldalról a klasszikusan abszolutisztikus berendezkedésű Brandenburg és a Habsburg-monarchia, másik oldalról Moszkva, a keleti despotizmus, szinte évről évre veszélyesebbé vált. Sobieski néhány hónappal megválasztása után, 1674 októberében egy francia diplomatával bizalmasan azt közölte, hogy Lengyelországban abszolutisztikus államcsínyt kíván végrehajtani. Természetesen ez nem történt meg, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Sobieski „abszolutizmusa" egyszerűen a királyi hatalom megerősítését szolgálta volna az öröklődő monarchia bevezetésével és a szejmek teljhatalmának, parttalanná váló tanácskozásainak korlátozásával, az ártalmas liberum vető korlátok közé szorításával, illetve eltörlésével. Lengyelországban elképzelhetetlen volt a francia vagy a Habsburg-típusú abszolutizmus. Az új király nem akart megszüntetni olyan polgári jogokat, mint amilyen Jagelló Ulászló 1425-1433-as híres privilégiuma - neminem captivabimus nisi iure victum - volt, amely a honos nemességnek a személyes sérthetetlenséget biztosította, s még inkább nem akart Varsóban Bastille-t építeni. Ezt a szörnyű párizsi börtönt fiatalkorában tett franciaországi útja során látta, s akkor született határozott ellenérzése az abszolutizmussal szemben, amely, mint maga mondta később, „a Bastille-ban képes meggyalázni a legnagyobb embert is ". A királyi szándékkal szemben mindenek előtt különböző mágnás csoportok részéről volt túl erős az ellenállás ahhoz, hogy Sobieskinek sikerüljön bármilyen állami reformot bevezetnie és megfékeznie a lengyel parlamentarizmus degenerációjának folyamatát. A mágnás ellenzék heves harca III. János ellen paradox módon felerősödött a bécsi győzelem után. Többségük egyszerűen nem tudta neki megbocsátani, hogy e hatalmas győzelemnek köszönhetően oly magasra emelkedett föléjük, s az ő nevének dicsőségétől hangos egész Európa. Különösen az 1685-ös és 1688-89-es szejmek váltak egyértelműen felségsértés számba menő uralkodóellenes botrányok és jelenetek színtereivé. 1689 elején a szejm tanácskozásai során Jan Kazimierz Opaliński chelmnói püspök azzal támadva a királyt, hogy más vallásoknak kedvez, arcába ezeket a hallatlanul durva szavakat vágta: „Hallgasd meg az elnyomottakat vagy hagyd abba az uralkodást!" A XVII. század 80-as éveinek második felében Lengyelország belső viszonyai úgy alakultak, hogy Sobieski megkockáztathatta volna: fegyveresen megmérkőzik mágnás ellenzékével. Maga mögött tudhatta a nemesség nagy részét, amely megelégelte a mágnás csoportok erőszakoskodását, önkényeskedését, önteltségét. E mágnások közül a litvániai Sapiehák voltak a leghatalmasabbak. Olyan hangok hallatszottak, hogy a király „vágjon
