Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)

Wójcik, Zbigniew: Sobieski János politikájának dilemmái

eret a Köztársaságon", össze kell hívni az un. lovas és a katonai konföderáció szejmjét s véglegesen le kell számolni a mágnás ellenzékkel. Sobieski nem használta ki az ellenzékkel való leszámolás lehetőségét, nem vállalta a polgárháború kockázatát. Ekkor már magányos, megkeseredett ember, lelkileg képtelen olyan súlyos következményekkel járó döntés meghozatalára mint a testvérháború. Voltak persze más, talán fontosabb okai is a király tétlenségének. Az őt a mágnások ellenébe támogató nemesség merőben más célokat követett. A mágnások teljhatalmát valóban korlátozni kívánta, de ugyanakkor minden nemesi privilégiumot a maga teljességében meg akart őrizni, a király eltökélt szándéka pedig a központi hatalom megerősítése és a nemesi aranyszabadság bizonyos mértékű korlátozása volt. A hatalmaskodó mágnássággal szembeni ellenséges viszonyon kívül semmi nem kötötte tehát Össze a nemességgel. Győztes polgárháború esetén a király és az őt támogató nemesség útjai azonnal kettéváltak volna, s lehetséges, hogy újabb, még veszedelmesebb konfrontáció vette volna kezdetét. Sobieskinek különösen a vele szemben álló Litvániával gyűlt meg a baja, melynek élén az egyik leghatalmasabb ottani család, a Sapiehák álltak. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy a Litván Nagyfejedelemség saját útját kezdte járni, a Sapiehák gyakorlatilag a Lengyel Királyságtól függetlenül uralkodtak az országban. A lengyel belügyek, főként a monarchia örökletessé tételére vonatkozó tervek szorosan összekapcsolódtak III. János külpolitikájával, nevezetesen dinasztikus terveivel. Ezeknek volt része Sobieski 1674-1679 között folytatott baltikumi politikája is. Mik voltak ennek a politikának az alapelvei? Először is a király arra a felismerésre jutott, hogy Lengyelország legveszélyesebb ellenségei nem a törökök és a tatárok, hanem a szomszédos államok: Brandenburg, Moszkva és Ausztria. Figyelembe véve azt, hogy Sobieski János ezt a kérdést száz évvel Lengyelországnak éppen az említett három nagyhatalom által történt felosztása előtt ítélte meg, nem lehet tőle megtagadni a politikai előrelátás meglepően nagy képességét. Másodszor, ebből a feltevésből kiindulva úgy vélte, hogy először Brandenburg ellen kell fegyverrel fellépni és megszerezni tőle a Lengyelországgal északról határos Porosz Fejedelemséget, melynek hűbérura a brandenburgi választó fejedelem. Sobieski azt szerette volna elérni, hogy a Hohenzollernektől megszerzett Porosz Fejedelemség a jövőben az ő családjában öröklődjék, s természetesen szoros szövetségben legyen Lengyelországgal. Harmadszor, hogy mind ezeket a terveket meg lehessen valósítani, a király ki akarta használni a kedvező nemzetközi adottságokat. Európa nyugati felében ekkor folyt az európai koalíció un. első háborúja XIV. Lajos Franciaországával. Frigyes Vilmos, a Nagy melléknévvel megtisztelt brandenburgi választó fejedelem, szintén Franciaországgal harcolt, a Napkirály (XIV. Lajos) szövetségese pedig Svédország volt. Ahhoz, hogy a lengyel király balti terveit megvalósítsa, mindenek előtt a Törökországgal folytatott háborút kellett befejeznie, utána pedig politikai-katonai szerződéseket kötnie elsősorban Franciaországgal, majd Svédországgal. Sobieskinek a fenti alapfeltételek mindegyikét sikerült megvalósítania. 1675. június 11-én titkos megállapodást írt alá Franciaországgal Jaworowban, két évvel később pedig ugyancsak titkos szerződést írt alá (1677. augusztus 4-én) Svédországgal Gdanskban. A két szerződés között Żórawnóban Törökországgal megkötötte a fegyverszünetet (1676. október 17-én), melyet hamarosan a két egymással háborúban álló állam közötti békeszerződés követett. Ezzel azonban véget is értek Sobieski új külpolitikájának sikerei. Svéd szövetsége-