Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)
Wójcik, Zbigniew: Sobieski János politikájának dilemmái
Wójcik, Zbigniew: Sobieski János politikájának dilemmái Sobieski János a legnépszerűbb, és meggyőződéssel állíthatjuk, a legkiemelkedőbb lengyel királyok egyike. Hírnevet a kortársak és az utókor előtt Lengyelország határain túl is elsősorban kitűnő hadvezérként szerzett magának. Legjelesebb kortársai, de az utókor, s természetesen a történészek által ugyancsak értékelt katonai tehetségét, de azt is mondhatjuk, géniuszát az 1656-1683 közötti években bizonyította. Hadművészetét a XVII. szd. második felének egyik legkitűnőbb hadvezére, a Nagy Condé-nak nevezett Bourbon Lajos szintén nagyra becsülte. A XVII. századi Európa legnépszerűbb sajtóorgánuma, a Gazette de France elismeréssel írt Sobieskinek, aki akkor még a Lengyel Királyság nagyhetmanja volt, a törökök fölött Chocimnál 1673. november 11-én aratott győzelméről: Sobieski „olyan századokra szóló győzelmet aratott, amelyre nem volt példa a keresztényeknek a hitetlenekkel vívott háromszáz éves küzdelme során." Ugyanennek az újságnak egy másik tudósításában megint csak elismerő sorokat olvashatunk a lengyel hadvezérről, akinek győzelme „századunk egyik legszebb és büszkeségre leginkább méltó eseménye." A hadművészet és a háborúk történetének kiváló kutatója, Kari von Clausewitz porosz tábornok, aki külön tanulmányt szentelt Sobieski, Münnich tábornagy és Nagy Frigyes stratégiájának (Strategische Beleuchtung mehrerer Feldzüge von Sobieski, Münnich, Friedrich dem Grossen. Berlin 1837), a lengyel hetmant és királyt „minden idők egyik legnagyobb hadvezérének" tartotta. Királyunk politikai tevékenysége azonban más megítélés alá esik. Kétségtelenül nagy látnók volt, de a mindennapok politikai problémáin és konfliktusain nem tudott úrrá lenni. Abban az időszakban, amikor országának egyik legfontosabb politikusa, később királya volt, rendkívül bonyolult politikai kérdések sorára kellett válasz adni. Ezek ugyanúgy vonatkoztak a lengyel-litván nemesi köztársaság belső ügyeire, mint az ország nemzetközi helyzetével kapcsolatos problémákra. A megoldandó belpolitikai gondok közül az elsőnek minden kétséget kizáróan azt a jelenséget tekinthetjük, amelyet túlzás nélkül az államszervezet betegségének nevezhetünk. Ennek legnyilvánvalóbb példája volt a lengyel parlamentarizmus egyenesen ijesztő degenerációja. A mind gyakrabban félbeszakított szejmek miatt lehetetlenné vált az állam normális működése. Altalánossá vált a liberum vető, melynek segítségével minden egyes követ, anélkül hogy valamiképpen meg kellett volna indokolnia, megszakíthatta a parlament üléseit. Sobieski világosan látta, hogy ezzel az állam működése kritikussá vált. Ebbeli meggyőződése megerősödött a svédek Lengyelország elleni háborúja idején (1655-1660), amikor János Kázmér király (1648-1668) feleségének, Mária Lujza királynénak az állam megreformálására törekvő udvari köreiben mozgott. A lengyel szejmről Sobieskinek nagyon rossz elképzelései voltak, melynek már bizonyítékát adta a krakkói Nowodworski kollégium diákjaként. Fennmaradt egy ezt a kérdést érintő dolgozata. Az ifjú mágnás ebben azt írta, hogy a szejm az a hely, „ahol nem a haza
