Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1638-1702 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 4. (Esztergom, 1999)
Bevezetés
BEVEZETES A történeti Esztergom megye Magyarország egyik legkisebb területű megyéje volt, amely csupán két járással rendelkezett: a Duna jobb partján az esztergomi, bal partján a kakati járással, melyet a 17. század végétől párkányi járásnak neveztek. A török hódoltság időszakában - Érsekújvárból nézve - az esztergomit külső /exterior/ járásnak hívták, míg a század végén - immár Esztergom nézőpontból - ugyanezt a járást dunáninneninek /cisdanubianus/ is nevezték. Esztergom megye közigazgatási határai, története folyamán kisebb- nagyobb mértékben módosultak, elsősorban a Komárom és az egykori Pilis megyékkel érintkező keleti és délkeleti szakaszon. A Mohács előtti évszázadokban ui. Pilis megyéhez tartozott Csév, Kesztölc, Marót, Dömös és Szentlélek, Esztergom megyéhez pedig Héreg, Tarján, Tardos, Gyermely és Tolna, melyek aztán a későbbi századokban Komárom megyéhez kerültek. A megye bal parti járásában a korábban Komárom megyeinek számító Kis- újfalu, /Bátor- vagy Ravasz-/Keszi és Dunamocs, valamint a Bars megyei Farnad helységeket kebelezte be Esztergom megye. A török kor zavaros közigazgatási viszonyai - miként ez az ország más, hódoltsági területen fekvő megyében is megfigyelhető - Esztergom megyében is fellazították a határokat, s mivel a vármegye maga is „menekült státusban”, más megyék területén működött, régi határain belül nehezen tudta érvényesíteni joghatóságát. Az olykor évtizedekig lakatlanul álló, pusztult helyek elbi- zonytalanították az emlékezetet, s egyre gyakoribbá váltak a szomszédos 9
