Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1988

1988. május 30.

28 Török: Tisztelt Egyetemi Tanács! A jelentést az egyetemi ka­rok felelős szakembereinek anyagai alapján állítottuk össze. A tudományos kutatási bizottság, majd a Rektori Tanács tárgyalta meg, átdolgozás után került az Egye­temi Tanács elé. Sokan felvetik, hogy hosszú az anyag, de olyan sebességű változások voltak, hogy legalább tájékoztató jelleggel szerettük volna feltüntetni az eredményeket, és a kutatómunkát hátráltató problémá­kat. Az anyag azt tükrözi, hogy a kibontakozás útja elsősorban az együttműködések javításában van. Szük­séges a hazai és a külföldi együttműködéseket erősí­teni, valamint a pályázatokon való részvételt. A fia­talok, illetve az utánpótlás ügyével kapcsolatban mind a meghirdetett tudományos továbbképzési pályázatoknál, mind a doktori cselekményeknél visszaesés mutatkozik. Örültem, hogy a követelményrendszer vitája során ezt a témát felvetették. A tavalyi évben a doktori cselek­mények száma 62 volt, az idén az Élelmiszeripari Karon egy, a Termesztési Karon három. Azt kérném, hogy vegyük komolyan a témát a fiatalok ügyében. A világbank bizonytalan volt. Előttem ma sem tisztá­zott, hogy segélyről, vagy hitelről van -e szó. A köz­ponti laboratórium helyét, szerepét ismerjük valameny­­nyien. Ez egy önelszámoló egység, amit lehet működ­tetni a központi laboratórium keretén belül, illetve annak részeként kezeljük, ez valójában egy müszerköz­­pont. Kérem az Egyetemi Tanácsot, segitsék észrevéte­leikkel és javaslataikkal az anyagot, hogy később, az egyetemfejlesztési koncepcióba szervesen beépüljön. Tamássy: Kérem a tanács tagjait, vitassuk meg az előterjesztést. Javaslom, hogy a kérdéseket és a véleményeket együtt mondjuk el. Dimény: A határozati javaslat 2/ pontja: ez a MÉM által java­solt, vagy újból kezdjük a témák összevonását?

Next

/
Thumbnails
Contents