Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1986

1986. április 24.

10 Tamássy akadémikus 1954-től lát el vezetői feladatokat. Rö­vid ideig a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola igazgatóhelyet­tese, 1957-1962. között a Szakoktatási és Kisérletügyi Fő­­igazgatóság vezetője, amely munkakörében előkészítette és meg­alapozta a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztését, ami a mos­tani korszerüsités alapjaként tekinthető. 1969-1971-ig az Egyetem rektorhelyettese. Több mint harminc éve tanszékvezető. Társadalmi tevékenysége rendkívül sokrétű. Korábban szakszerve­zeti tisztségviselő az egyetemen, majd a MAE főtitkára volt. Jelenleg is az MTA Agrártudományok Osztálya elnöke, az MTA elnökségének, az OMFB Plénumának, az MSZMP Kertészeti Egyetemi Bizottságának és a Végrehajtó Bizottságának. Munkásságát több magas kitüntetés fémjelzi. Munka Érdemrend 1956, "Mathiász János" E.Érem 1958. "Tessedik Sámuel" E.É. 1958. "Entz Ferenc" E.É. 1970. "Fleischmann Rudolf" E.É. 1971, Állami Dij 1980. Munka Vörös Zászló Érdemrend 1984. Papócsi: Tájékoztatom az Egyetemi Tanácsot, hogy a jelöltek­kel konzultáltunk, az adott helyzetben a feladato­kat megértve vállalkoztak a jelölésre. Bejelentem, hogy a mai tanácsülésen Dr.Filius István és Dr.Karai János elvtársak, mint az Egyetemi Tanács tagjai jelen vannak. A mai tanácsülésre Dr.Tamássy elvtársat is meghivtuk, de egészségi okok miatt nem tudott megjelenni, kezelésre kellett mennie. Megkérdezem az Egyetemi Tanácsot, hogy a jelenlévő jelöltekhez van -e kérdés? Megkérdezem a jelenlévő jelölteket, kivánnak -e szólni? /Kérdés nem volt, a jelöltek nem kivántak szólni./ Tisztelt Tanács, szeretném elmondani, hogy tekintvén személyi kérdésekről van szó, indokolt, hogy a jelöl­

Next

/
Thumbnails
Contents