Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1984
1984. május 3.
I hogy a központban csökkent a balesetek száma. Kovács László: Megköszönte az Egyetemi Tanácsülésre a meghívást. Az egyetem vezetésével sok alkalommal tárgyaltuk az egyetem gazdasági és pénzügyi helyzetét. Mi azt szeretnénk, hogy az egyetem olyan modern intézmény lenne, amely korszerű ismereteket nyújt a hallgatóknak. Kérem, hogy minél előbb, inkább évközben kérjék az esetleges maradvány év összegeket, ne várjanak /végéig, mi igyekszünk ezeket a kéréseket kielégíteni. Szeretném felhivni a figyelmet, hogy az egyetem közössége éb.een figyelje a költségek alakulását, ez elősegíti a gazdálkodási helyzetet. Pénzbőség nem lesz, bárhogy akar a minisztérium segiteni, ez csak közösen megy az egyetemmel. A felújítások helyzetét is figyelje az egyetem közössége. Kérem, hogy az egyetem részlegei, az Egyetemi Tanács kisérje figyelemmel a gazdálkodási részleg munkáját és a belső forrásokat úgy hasz nálják fel ami a legracionálisabb és ami a legjobb megoldást biztosítja. Dimény: A vita alapján azt hiszem, hogy nyugodtan ajánlhatom az Egyetemi Tanácsnak, hogy az Írásban tett határozati javas latot fogadja el. Egyetértek Kovács elvtárs megjegyzésével, de a további igényeket csak az év második felétől julius 1-e után tudjuk átgondolni. Állítsunk össze az újabb igényekről egy anyagot, ami a tanterv korszerűsítéshez kapcsolódik, ez 1984. május 31-ig történjen meg és utána jelentkezünk Kovács László elvtársnál egy megbeszélésre. Hatalmazza fel az Egyetemi Tanács a rektort a szükséges tárgyalások lebonyolítására és a legközelebbi tanácsülésen adjon tájékoztatást, a tárgyalás eredményéről. Az oktatástechnikával kapcsolatos egyetemi magatartást és az újabb anyagi igények megfogalmazását több szinten tárgyaltuk és azt is hogy milyen igény van a személyi számítógépek erőteljesebb fejlesztésére. A határozati javaslathoz kapcsolódjon hogy a forrásaink nagy részét erre koncentráljuk. Egyetértek, hogy az Oktatástechnikairííizottság ezt a kérdést tárgyalja meg. Ide kapcsolnám G-asztonyi elvtárs igényét- 5 -