Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1984

1984. május 3.

б is, erre korábban volt Ígéretünk és a júliusi tárgyaláson ezt is vessük fel. A kollégiumi ellátottsággal kapcsolat­ban egy összeállitást kaptam, hogy 1984. évben a Kollé­giumi Bizottságok felmérése szerint mi az az igény, amit feltétlenül ki kell elégíteni. Gyúró elvtárs 1984. május 15-ig a kollégiumi és gazdasági vezetéssel üljön össze és tárgyalja meg, bogy mi a legsürgősebb, amit a mi hatáskö­rünkben meg tudunk oldani. Ezekkel a dolgokkal ne az őszi Ifjúsági Parlamenten foglalkozzunk. Szükségesnek tartom még, hogy foglalkozzunk a felújításokkal, nagyjavításokkal kapcsolatos teendőkkel is. Vegyük számításba a hiányossá­gokat és tárgyaljunk a minisztériummal. Kez-demény-e^zürár a r.IbM-el-egy tárgyalást és azr Egyetemi Tanácsot'a legküze~­­lehbi Tanácsülésen tájékoztassuk. Kérjük az egyetem párt, társadalmi szerveinek vezetését arra, hogy ismerve a hely­zetünket segítsék elő a lehetőségek hasznosítását. Pozitív­nak tekintem, hogy a pénzügyi lehetőségeinkkel jól gazdál­kodtunk, jó a dolgozók hangulata és élvezzük a minisztérium segítségét. Köszönetét kell mondani a MÉM Költségvetési Főosztályának és a Szakoktatási és Kutatási Főosztálynak. Geday elvtárs felvetését, hogy a balesetek igy alakultak javaslom, hogy fejezzük ki elismerésünket a központi/ka­­rok munkavédelmi felelősének. Hívjuk fel a Kísérleti Üzem figyelmét és a Tangazdaság, valamint a Tanüzem figyelmét, budapesti karokon minden ősszel bejárást tartunk a szak­­szervezet és társadalmi szervek vezetésével, itt rögzítik az észrevételeket. A szociális terv keretei megfelelnek a munkának. Lontiné: A személyi számítógépeket a mi fejlesztési alapunkból, valamint a MÉM segítségével vásároltuk. Az A/l-es tante­rem korszerűsítésével kapcsolatos kérdéseket a MÉM- nek fel fogjuk terjeszteni. A felújítási igényünk már a mi­nisztériumban van. Dimény: A vitát lezárva megállapította, hogy a határozati javas­latot az Egyetemi Tanács elfogadta. hogy fokozottan

Next

/
Thumbnails
Contents