Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1972

1972. július 7.

- S'—- 3 ­Gasztonyi: tóink gyakorlatoztatásánál komoly segítséget tudnának a számunkra nyújtani. Ez vezetett, hogy ezt a javaslatot megtette. Először csak egész laza szervezeti kapcsolatra gondolnak, amelyet aztán a tapasztalatok alapján és a kö­zös munka során később szorosabbá, lehetne tenni, Geday elvtársnak a tantárgyakkafvkápcsolatban : az anyag­ban is közlik, hogy a 72/73-as tanévben kivánják ezt ki­dolgozni, ezek eddig csak a főbb koncepciók, amelyeket meg akarnak valósítani. Tehát az alapozás után folytatják az ötéves szinte&V ezt a három éves gyakorlat szükségessé v tes^i^A másik, hogy gyakori at i as abbakká teszik az adott ^^^^rarenden belül, A termesztési tárgyak bevezetése pedig (3V általános biológiai és kertészeti tárgyak rovására joe történjék, természetesen a biológiai és kertészeti tár­gyak összóraszámának változatlanul hagyása mellett, a je­lenlegi. állapotok mellett lehetetlen, Zsarnóczayné felvetette a matematikát-fizikát. Akik a fi­zika átsorolására határozat született és annak végrehaj­tására még nem került sor, miután ennek a határideje julius 15,-e, tehát a jelentés elkészítésének a pillana­tában még nem tartozSÍ£k a tartósitóipari szakhoz, ez csak az akkor állapotnak megfelelő. Már éppen a Rektori érte­kezlet útmutatása alapján belevették ezt a témát is és jelzik, hogy ennek a Tanszéknek a Szakhoz való csatolása a napokban sorra kerül, A segéderők és adminisztráción belül c^, Liliig Hozzászólások: Kádár: A tartósitóipari Szakon az államvizsgák befejeződtek s ahogy az államvizsga bizottság értékelte a tapasztala­tait, megál]^j^tái|t hogy jelentősek az elért ered­mény ek^Ttóónban az oktatásnak a gyakoriatiasabbá tételére kell törekedni valamennyi tárgynál, de különösen a tech­nológiai tárgyaknál kell többet nyújtani és a termesztési tárgyak oktatási színvonalának kell megemelni, javítani, a szőlő-, zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés tárgykö­réből, valamint a dohánytermesztés tárgyköréből kell többet nyújtani a hallgatóknak. Hiányzik talán az utolsó mohdatból

Next

/
Thumbnails
Contents