Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1960-1961
1961. február 11.
- 7 kiépítését a Pártszervezet az igazgatósággal egyetértésben megkezdte. Egy-egy évfolyamfelelős tanár mellé 2-3 oktatót osztásénak be. Ezek már dolgoznak is. A tanulmányi fegyelmet illetően az elhangzottakkal egyetért. Részesítsék az I, évfolyamot az elért jó eredményért dicséretben. Ebben a munkában benne van az I.éves • tahszékek áldozatos munkája, a KISZ jó munkája. Szerepet játszott a jó eredményben az is, hogy ennél az évfolyamnál a felvételi vias- gákon már nagyobb válogatási lehetőség volt. A jutalmazás kérdésénél főleg az anyagi támogatás játszik szerepet, ezenkívül előtérbe kerül a külföldi utón való részvétel lehetősége is. A két tárgyból bukott hallgatóknak a kollégiumot el kell hagynxi. Domokos János az elővizsga rendszerét fenntartandónak tartja. A beszámolókkal kapcsolatban megjegyzi, hogy nem lenne szükség erre, ha a kollokviumi rendszer bevezetésre kerülne, de igy a beszámolók kötöttebb rendszerét kell megvalósítani. A termesztési tárgyak szempontjából nagyon fontosnak tartja a növénykórtani és rovartani tanszék munkáját. Rvxvzvi^MxajcteárgyakkéivKemvkapnsdoaHSgM fe Nem beszélhetnek növényvédelemről addig, mig ezekből a tárgyakból nem kapnak megfe elő alapozást. Helyes erre a növényvédelmet ráépíteni, de ha nincs lehetőség erre, akkor a termesztési tárgy keretében kell rá utalni. A javaslatokat illetően,megjegyzi, hogy a problémák nem egyformán jelentkeznek az I.-II. és a III.-IV.évfolyam viszonylatában. György Endre a javaslatokkal egyebért.Véleménye szerint a hiba a beiskolázás tekintetében van, nvi^avfeivÉtEixvsritzBgH: a jelentkező anyag gyenge. A beiskolázási propagandát illetően az összes agrárfelsőoktatási intézményig letato vonatkozásában a Minisztérium tegyen lépéseket. Hangsúlyozza, hogy a rostálás az I. évfolyamon és ne a felsőbb évfolyamokon történjék. Rakcsányi László helyesnek tartja az elővizsgát, de nem az oktatási idő rovására. Adminisztrative ne tegyék kötelezővé a csoportos vizsgázást. A követelmények arányosítását nagyon fontosnak tartja. ■°ognár Sándor hangsúlyozza, hogy a növényvédelem problémájával csak megfelelő növénykórtani és rpvartani alapfogalmak elsajátításának birtokában foglalkozhatnak. Növényvédelmi szakkör beindítása folyamatban van. Dezső László közli, hogy a KISZ szervezet a csoportos vizsgajelentkezést helyesnek tartja azzal, hogy a vizsganapok idejét a vizsgaidőszak kezdete előtt másfél hónappal hozzák a hallgatóság tudomására. A tanszékek közöljék a beszámolók idejétCj] kívánatos,