Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1960-1961

1961. február 11.

- 4 ­jegybe beleszámít - még a jóteljesítményű hallgatóknál is igen rissz volt. A hallgatókkal igyekeztek megértetni az évközi munka jelentőségét.Kéri, hogy az I/a. pontot ne kezeljék túlságosan me­reven. Bár az egyéni jelentkezésnek vannak hátrányos körülményei egyes hallgatókra, nem volna helyes a csoportos vizsgáztatást fel­újítani. A segités enélkül is megvan a hallgatók között. Velich Sándor hangsúlyozza, hogy az alapozó tárgyak közül a mate­matika vonatkozásában vannak aggályai. A technikumban heti 2 órá­ban kell a matematika gimnáziumi anyagát elsajátítani. A hallgatók felkészültsége ezen a téren igen alacsony. Szükségesnek tartja a matematikának a statisztikával való szorosabb kapcsolatba hozását. Pillis Pál a hallgatók félévi munkájának értékelésekor megállapít­ja, hogy egy részük becsületesen dolgozik. Évről-évre javulás mu­tatkozik, bár ez lehetne gyorsabb ütemű is. Általában a becsületes munka jellemző. Kis hányadukból hiányzik a hivatástudat, de nem ez a jellemző. A javaslatokat általában helyeseknek tartja, néhánnyal kapcsolatban módosítást javasol: az I/a. ponttal kapcsolatban az egyéni jelentkezésé fenntartását javasolja. A jobbak eddigi is se­gítették a gyengébbeket, legfeljebb el kell mélyíteni ezt. Ha a csoportos jelentkezést bevezetnék, célszerű lenne ezt a többi év­folyamra is érvényesíteni, az I/d.pontot nem tartja helyesnek. A vizsga előtti beszámoló dezorganizálja a hallgatókat. A betervezett beszámoló helyes s azzal is egyetért, hogy a vizsgák előtti hónap­ban ne legyen ilyen. A Il/a. ponttal ugyancsak egyébért, ezt vala­mennyi évfolyamra ki lehet terjeszteni: általában a tanulmányi fe­gyelem színvonala nem kielégítő. Ezen nemcsak a jelenlét ellenőr­zésével lehet javitani. Javasolja, hogy az Oktatási Bizottság a következő vizsgaidőszak alatt az egyes tárgyak követelményei kö­zötti különbséggel, az az osztályaaásx scikézá­ssk problémájával. Pl. Méhészet - fizika vagy növénykórtaa vonat­kozásában. Tapasztalatszerzés céljából a vizsgáztatók látogassák egymás vizsgáit. - Megállapítja, hogy a ollégiumok munkájáról a jelentés nem tesz emlitést, holott a legnagyobb hatásfokú intéz­kedéseket a kollégiumokban lehet megtenni. Hivják fel a KISZ fi­gyelmét nyomatékosan a kollégiumi munka fontosságára. Muha István kéri, hogy a jövőben is számitson be az orosz, illetve idegen nyelvből adott gyakorlati jegy a hallgató vizsgaátlagába. Egyetért azzal, hogy a vizsgaelőtti hónapban ne tartsanak beszá­molót, a vizsgára való egyéni jelentkezés fenntartását helyesnek tartaná,ugyanígy az elővizsga rendszerét is. Viszoht a 3 igazolat­lan mulasztást soknak tartja,

Next

/
Thumbnails
Contents