Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanácsülései, 1954
1954. június 10.
-18Ezen kivül a kutatások publikálásával is foglalkozni kellene, mert folyton azt kérdezik tőlünk, hogy milyen mértékben adjuk át a gyakorlatnak kutatási eredményeinket. Hogyan adjuk &t a gyakorlatnak azokat, ha 2 év, sőt két és fél év is beletelik, amig a dolgozatok nyomtatásban megjelennek. ^ így a gyakorlat^ élet hem is tudja alkalmazni, ^tudományos világ navat, mert “Ilyen körülmények között állandóan lemaradunk, A^ertékét az szabja meg, hogy a tudományos eredmény frissen kerüljön ki. Jelen esetben kizárjuk magunkat a tudományos világból. Kéri az Igazgatót és a főhatóságot, hogy fektessen súlyt arra, hogy a főiskolai tudományos dolgozatok pár hónap alatt feltétlenül jelenjenek meg. Mőcsényi: Figyelemmel kisérte ő is a tudományos kutatásról szóló jelentéseket és az a véleménye, hogy jó pár ezer oldalt tesz ki. Ez alatt az idő alatt egy tankönyvet is meg lehetett volna imi. Pontosan a papirosmunka ellen harcolunk és ennek ellenére jelentéseket gyártunk. Kovács: Nem tud arról, hogy ilyen sok jelentést kértek volna. A külföldi aspiranturára való javaslatnál véleménye szerint 3 nap elég ahhoz, hogy a javaslatot meg tudja tenni a Főiskola. Fekete: Pontos* felvilágositást ad Kovács elvtársnak, hogy hány esetben kellett jelentést felterjeszteni. Okályi: Azt javasolja, bogy most már ezt a kérdést ne vitassák tovább* A maga részéről a főhatóság és a Tudományos Akadémia felé felveti, hogy a fölösleges adminisztrációt lecsökkentsék* Ezután felkéri Dobray Endre gazdasági igazgatóhelyettest, hogy ismertesse a következő napirendi pont anyagát, a létszámigény összesítése és felülvizsgálása tárgyában. Dobray: Elöljáróban közli, hogy csak általános tájékoztató jelleggel bir beszámolója, beszámolójáftaj^ah-töbM-S&aőVfc.a következőkéit.. mondja# * a-i-éW köziig rövid áLbekinléflL -mlv^, ^ másfél hónappal ezelőtt inditatta meg a létszámtervezést. ^érte a tanszékeket, hogy igényeiket közöljék. Külön aláhúzta, hogy ez ne mennyiségi, hanem minőségi javaslat legyen. Ezf£^ a szemponttal a párt és szakszervezet is egyetértett^ amely ^ a kormányhatározatnak is igy felel meg.