Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Kar tanácsülései, 1953

1953. szeptember 28.

4fr-5­Kérés formájában vetiti a tanszék felé, hogy a felmerült' hiányosságokat, illetve hián olt részeket éLpit3e be anyagába a prograramkésiitő és tájékoztasson bennnnKef^a^aérdé .^ekrOlt A beszámolókból úgy látja, hogy vannak a programmban olyan résziek is, amelyek nem egészen szükségszernek oktatásunkban. Hogy a tárgyat leadhassák, helyes, ha az előadó el tudja helyez­ni programmjában azokat a kérdéseket, amelyekre a hallgatóknak az életben szükségük van. Ezt úgy képz 11 el, hogy legyen égy csomó praktikum, mert most már másképpen vetődik fel a kérdés, mint néhány évvel ezelőtt, időst már okvetlenül rendelkezniük kell a hallgatóknak azzal a tudással, amely a nagyobb hibák elköve­tésétől megvédik őket. Kétségtelen, hogy xrscsbcx úgy kell a hallgatókat felvértezni, hogy az életben megállják a helyüket. Hogy a technikai alapszabályoknak megf lelően gyűjtsék az anyrfgot ezt á Jogi 'fanszékkel megbeszélik, mert véleménye szerint ott is a gyakorlati életnek legmegfelelőbb módszert alkalmazzák. Ha nera!$ akkor feltétlenül meg kell keresnie a jogi tanszéknek is ezt a módszert. Kelkéri az egyes tanszékvezetőket, hogy a jogi vonatkozásokat szaktárgyiak megfelelően épitsáácbekH előadásaikba. Eze^fft..,^ • szempontokat a jövő évi jegyzetbirálatnál is f ig, elembeve a sit». Ezután felkéri dr. Kárpáti Eoltant, hogy a m sodik pro grata ot ismertesse. Kárpáti: ismerteti Kiinger Pál "Kertészeti Üzemek gépesitése" cimü programmját, s ezzel kapcsolatban dr. E ing Géza b rillatát, amely igy hangzik: ",..az I. és XI. évfolyamon előadásra kerülő "Kertésze i inarande üzemek gépesítése" cimü tárgy előadásainak és gyakorlatainak prog rammját áttanulmányoztam és. véleményemet az alábbiakban jelen­tem: A programm igen részletesen Lelsorolja mindazokat az ismereteket, amelyekre a korszerűen képzett kertésznek a gépesités tárgy­köréből el kell sajátítania ahhoz, ho.^y a termelő munkát helye­sen irányíthassa és a speciális tudományszakot továbbfejlessze. Java lom, hogy a talajmüveiőeszközökKk sorában a programmban foglaltakon ki^ül ismetetésre kerüljön a Cambell-féle talaj- tömöritő és a ehetmayr-féle hengerborona. E két eszközből je­lenleg ugyan igen kevés áll termelőüzemeink rendelkezésére, de mivel a talajelőkészités és magágykészités munkái során igen jól használhatók, valószinüleg a jövőben fokozottabb alkalma­zásukra kerül majd sor Célszaü lenne továbbá üzemi tantárgyi gyakorlatok beiktatása e tárgy keretében, hogy a termelő üzemekben munkák közben is tanulmányozhassák a hallgatók a gépek üzemeltetését. A progr mmok kidolgozását szabályozó miniszteri rendelet értelmében a prograiamnak rövid módszertani útmutatást; és irodalmi jegyzéket is kell tarteImaznia. Ezek a részek a prog­ramúiból hiányoznak. Célszerű lenne továbbá kiegészíteni a prog- rammot bővebb bevezetővel, amely a tárgy jelentőségére hivná fel a hallgatók figyelmét. A programúiból nem tűnik ki, hogy az egyes részekkel milyen ter­jedelemben kivin az előadó foglalkozni. Az anyag tájékoztató jellegű beütemező se e tekintetben elősegítené a tájékozódást. A fentiek szerinti kűefészités után programm elfogad sát java-

Next

/
Thumbnails
Contents