Jersey Hiradó, 1956 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1956-12-27 / 52. szám

JERSEY HÍRADÓ 1956 december 27. Együttes támadás a rákbetegség ellen Szövetségi, állami és varos! hatóságok, továbbá magán egyének vállvetve vesznek részt abban az egész világra kiterjedő munkában, amelynek célja, hogy a rákbetegség okát és gyógyítását íelíedezze. Dr. Leonard Sheele, az Egyesük Államok közegészségügyi hi­vatalának vezetője szerint "a rákbetegség a legnehezebb or­vosi problémák egyike és csak az egész világ tudósainak együttes fáradozásával oltha­tó meg." Az Egyesült Államok kor­mánya a National Cancer In­stitute utján vesz reszt ebben a közös küzdelemben. Ez az in­tézet, amelytt a kongresszus 1937-ben állított fel, a 48 állam egészügyi hatóságaival és a rákbetegség leküzdésére ala­kult magán szervezetekkel egyetértésben működik. A rák­kutatók kellő kiképzésére vetik a súlyt és orvosi főiskolákat, laboratóriumokat támogatnak. Az intézet főcéliá, hogy az Amerikában folyó kutatásokat összhangzásba hozza külföldi­ek munkájával. Az Intézet és a vele együtt­működő hivatalok végső célja, hogy a rákbetegség okozóját kikutassák, a betegség elleni legtökéletesebb védelem mód­ját felfedezzék és a rákos be­tegeket meggyógyítsák. Ilyen­formán., máris leszállították a halálos áldozatok számát az­zal, hogy előmozdítják a rák korai megállapítását és keze­lését, a közönség és az orvo­sok felvilágosítása segítségé­vel. Az intézet céljaira c; kon­gresszus 1946-ban még csak egy millió dollárt adott, de az idei költségvetései évben már 14 millió dollárt áldoztak erre a célra. A terveket az Orszá­gos Rákbizottsági Tanácsnak nevezett testület dolgozza ’ ki, az Egyesült Államok tábornok­­katonaorvosával együtt. -MINDENNEMŰ MAGYAR NYOMTATVÁNYT SZAKÉRTELEMMEL készít el TECHNICAL PRESS GERENDAY TESTVÉREK tulajdonosok r HANCOCK AVENUE Telefon: EXport 3-4910 Trenton, N. J. A National Cancer Institute, amelynek székhelye Bethesda­­ban, Maryiandban van, 250 szakértőt alkalmaz a világ leg­nagyobb rákkutató laboratóri­umában. Az intézet kiadásai­nak legnagyobb részét azon­ban azokra az adományokra fordítja, amelyeket Ameriká­ban és a külföldön fennálló egyetemek, kórházak és ma­gán labroratoriumok támogatá­sára költ. A legnagyobb és legismer­­| tásnak a rákra való kihatását , tanulmányozzák. Sokat dolgoztak már ameri­kai és külföldi tudósok a rák­betegség leküdése érdekében, , több intézmény, amely Ameri­­j kában a rákbetegség ellen küzd, az American Cancer So­­: ciety, amelyet 1913-ban alapi­­, tottak. 1945 óta támogatja a rákkutatást, de énét régebben dolgozik azon, hogy a közön­­| ség felvilágosításának fegyve- I révei küzdjön e szörnyű beteg­­’ ség ellen. A társaság becslése , szerint, abból a 200,000 ameri­­, kaiból, akik p statisztika sze­rint ez évben Amerikában rák­­( betegségben fognak elpusztul- I megmenteni, ha a betegség i fennforgását korábban állapí­tanák meg és korábban fogná­nak a kezeléshez. Hogy a Tár­­saaság ezt lehetővé tegye, 190 olyan mütőtermet rendezett be az Egyesült Államokban, ahol a rák fennforgását megállapít­ják és 400 olyan klinikát, ahol a betegeket kezelik. Szakértők szerint azonoan ennél sokkal több klinikát és vizsgáló he­lyet . kellene felállítani. Szerin­tük minden 50,000 ember ré­szére kell egy rák klinikát léte­síteni. A rákkutatás céljaira legtöb bet a Damon Runyon Cancer Fund áldoz, amelyet egy ame­rikai iró nevének a megörökí­tésére állítottak fel, aki 1946- ban ebbpn a betegségben pusztult el. Rengeteg ember küld adományokat ennek a Cancer Fund-nek évente. Újabb és újabb erőket vet­nek látba a küzdelem támoga­tására. A legújabb reménység a United States Atomic Energy Commission nevéhez fűződik, amely már két év óta ingyen ajánl fel rádió-aktív izotópokot a rákkutatás céljaira. Ezek az atómbonáts mellékterményei, amelyek arra használhatók fel, hogy világot vessenek az em­beri test működésére, arra, hogy hogyan kezdődik a rák­­nyokat orvosi főiskolák, kórhá­zak és olyan laboratóriumok . kérhetik, amelyek az atómbon­­de még sokkal többet kell dol­­gozniok, hogy kikutassák e romboló betegség okát vagy | okait és uj módokat találjanak ; a gyógyításra. A National Cancer Institute véleménye j szerint: "Az atomenergia fel­szabadítása csak úgy valósul- i hatott meg, hogy Amerika j minden részén és a vilák kü­­| lömböző tájain a tudósok j együttesei' kutattak. A rák | okának feltárása és gyógyítá­sa talán még ennél is na­gyobb feladat. Ha a világ összes szakértői önzetlenül ban, az együttműködés elve­zetne bennünket a megoldás­hoz. Common Council. AN IMPORTANT AND TIMELY MESSAGE TO NEW AMERICANS EVERYWHERE These words are spoken to you unselfishly, and expressed in simple language. I address myself to those whe look upon America as their Country, and not as a junction point on y19 highway of their life. You know best that, outside pf America there is no security for you anywhere. — That s wny you are here. And I do not merely speak in my own name, but also in the name of those thousands and tens of thousands who, at costly sacrifices and taxes contributed to your redemption from physical and mental bondage, transplanted you and your dear ones to these safe shores. We deem it our duty, therefore, to help bring you closer to our hearts and assimilate you into our great American Family. Of course, you too have your part to perform in this process. Your task is to respond and to cooperate with those who would make you at home here as much as is humanly possible. This is a simple performance on your part indeed; to ’«am our language and our ways of living and thinking as Americans united. In order to know our great Country, you should, of necessity, speak our language, read our newspapers and our literature, see our movies and listen to our television programs, and listen to public lectures and speakers on various subjects. • You can not remain ot home and expect all these benefits to come to you. These are the means whereby you shall learn of, and become attached to your new- Country to the extent that you will learn to love America and to appreciate its blessings from day to day. Some of you have complained about your meagre income and lowly type oi work. This will change for the better only after you have learned to express yourself and are able to fallow instructions in your daily work. The language is the key which alone will open to.' you more pleasant ways of life. Another observation which I chose to make in this con­nection is; your constant reference to your past life in Hungary. Emphasis is often placed on your descent and former station in life. Also, we often hear one's "race” and religion dissected as if to perform an operation on the person in order to remove the objectionable phases thus in evidence to you. It is almost natural tor you to do this in the light of your training abroad. We in America do not and can not subscribe to such racist ideologies since our philosophy of life is diametrically opposed to the one you lived under. Just glance for a moment at a aparter silver dollar and rood the inscription; ”E PLURIBUS UNUM". It means: From many \_peooies; one. We call our Country the "UNITED STATES OF America". Wherever you go you hear the-word, in some form or another. Even in labor circles the word UNION stands' for togetherness, as opposed to living apart in antagonism. Our American Constitution declares that; "ALL MEN ARE CREATED EQUAL, that they are endowed by their Creator with certain unalienable Rights, that among these are Life, Liberty and the pursuit of Happiness." We concern ourselves individually and collectively with prog­ress and human development as opposed to European crack-pot theories of racism and descent. We believe in the solidarity of the human race and the ascent of men, while at the same time recogniizing religious and language groups no matter what the color of their skin may be. We live as individuals and as c nation by faith in the future and, therefore get ahead. We iook forward, while Europeans, generally, look backward. You, my new American friends, should get yourselves in line with America and oast away the fallacious ideologies which resulted in your becoming persons without a Country in your own motherland. / - , . , I Andrew Irshay rXXXTTXZXXXXTTXXXXXXXXXZXZZZZT AZ EDDIGINÉL BOLDOGABB ÖRÖMÖKBEN DUS UJESZTENDÖT KÍVÁN AZ ÖSSZMAGYARSÁGNAK STEINER BORISKA a WTTM rádió állomás magyar műsorának igazgatója EZ A KARÉT JELKÉPE A RAK ELLENI ÍZDELEH! FIZESSEN ELŐ MT LAPUNKRA ADAKOZZUNK BŐKEZŰEN A VÖRÖS KERESZTRE FIGYELEM! FIGYELEM! I Mikimtoyta­tásáíiz pénz leli | Fontos, így vala­mennyiéi; sírta ál­jai e rettenetes veszély legyőzésé­re. AM «a IVi E \ Ii s i G Y U L A {uj-amt'r kas) ÓRÁS MESTER Bármilyen gyártmányú órák szakszerű javítását elvállalja jótállás mellett, ugy> szintén ékszer, villany vasaló és eféle javítások jutányos áron. — Kérem a magyarság szives pártfogását. CÍM : 302 ROEBLÍNG AVENUE Trenton, N. J. 7 - iQs/ Sza&aítaíom íeueíünK eszienéele / (Síjaúer ávfear / Yz cu március 2-án oben esztenóej,e annak, q 00,11, az Xguebüít Állomok kongresszusa az 18 36 liifius Tea alapított Tegge sületünknek ofgan törvény be cikkelgezett szabaóatoni feueret aó ott, amilyen­­fjez fjasontóuaf egrellen más nemzetiségű atapi­­tásu testuérsegitö intézmény, sem renöefkezik, Ál néfjai HTíieoöore Á\ooseuett elnök áltat aláirt szabaöafomieucf ma is érvényben van s ennek alap­ján folxgtatfuR műkő öcsim két azttlmó államaiban. Atmiöön tjátáuat emlékezünk most e neveze­tes öátumra, szeretettet fjiujuk testvéreinket eggre nöuekuö táborunkba, amelgnek keretein betűi a legújabb és legjobb éfet-és kórfjázi biztosításokat apujuk s tagságunk öregeiről és arcairól saját. Üettjfen (Mtíjonunkban gondoskodunk. ^Érdeklődésre készséggel válaszolunk. £\z ,i\meriRai if(a^ar3\eformáiusigitesüfel (Jfp Hungarian ^Reformed Teöeration of America 1801,-ÍÍ.3AÍ ~>S\ossutfj iáoiMe-^&ííisíjiníiton, 6, D.Ö ^trrn&y- ^tryp efnök titRár pénz tárnok

Next

/
Thumbnails
Contents