Jersey Hiradó, 1951 (32. évfolyam, 13-50. szám)

1951-07-05 / 27. szám

TANGLEWOQDI LEVEL Irta-. LUKACS ERNŐ. Legutóbbi new-englandi cik­kemben, — amennyire sze­rény képességem lehetővé tet­­ie megpróbáltam a berkshiiei hegyek csodálatos szépségét leírni. — A napokban ennek a gyönyörű hegyláncolatnak a legmagasabb plátóján — Tanglewoodban — voltam. — Körülményesen jutottam oda el, — azonban a festői utak és az elragadó panoráma el­felejtette velem a fáradságos utazást. Tanglewood — nekünk ame­rikaiaknak azt jelelnti, ami az európai zenerajongónak Salz­burg. — Salzburgot varázsos zenei ünnepeivel Max Rein­hardt tette világszerte ismert­té. — Tanglellwoodot a láng­­lelkü Serge Koussevitzky, a világhírű karmester teremtette meg. Az Ő elgondolása volt, hogy a szimfonikus muzsiká­nak nyári díszleteként a ter­mészet pompáját alkalmazza, — távol a koncert termektől és azoknak formalitásától. A tanglewoodi music center 3000 lábnyi magasságban fek­szik. Fenséges és festői lát­vány a koncertterületről elte­rülő kép: csodás, hatalmas tó, hegyekkel koszoruzva. A program ezúttal kizáróla­gosan Bach müvekből állott. Az első szám, az egyik lelg­­kiválóbb cantata, a '"Der zuf­­riendengestellte Aeolus” volt, Hugh Ross vezénylésével. Má­sodiknak a D moll zongora­­verseny, fiatal tehetségek be­mutatkozásával (Irving Fine, Bemard Zighera, Ralplh Ber­­kowitz) — végtelenül gyönyör­ködtetett. Befejező számként St. Lukács evangéliumából a D dur "Magniricat" glóriás kó­rusa adott igazán felejthetet­len élményt. A műsor két utolsó számát a hires francia karmester Charles Munch vezényelte, a ki ugylátszik méltó utóda nagyszerű elődének Serge Kouseevitzkynek. — Nem va­gyok zenekritikus és arról a mit hallottam nem is lehet kritikát irni, csak leborulni lehet előtte és áldani a Gond­viselőt, hogy ezt a ritka él­ményt megengedte érnem. Tanglewood, 1951 julius 10. VoL XXXIL évi. No. 29. szám. Trenton. N. Í-. 1951 julius 13. HUNGARIAN-AMERICAN WEEKLY KtÄ sl.fkemS: ger£NDAY*miklos *• «*** —­­± Societies of Trenton ^««-»»2 SS. Előfizetési ára egy érre $1.50. Canadába ás Európába $3.00. — Telephone: 3-4910. Szerkesztőség ás kiadóbivatál: 27 Hancock Airts., Trenton. N. $ Duch városi tanácsos tettess tett Béky Zoltán esperes Détemarikában Béky Zoltán esperes, a tren­­toni Független Magyar Refor­mátus Egyház lelkésze szom­baton repülőgépen a brazíliai Scro Paoloba utazott az Inter-Születésnapi ünneplés Matuzsán Györgyöt szombaton temetik el Julius 26-án mutatják be Trentonban az “Erdélyi szinfónia” ragyogé uj magyar filmet. KÍSÉRŐ MŰSORON "ESTÉLYI RUHA KÖTELEZŐ" FILMREMEK LESZ BEMUTATVA. CIMÜ Julius 18-án, szerdán dél­előtt tette le a hivatalos esküt John J. Inglesby, kit Duch J. András városi tanácsos neve­zett ki helyettesének. Inglesby politikai pályafutása évekkel ezelőtt kezdődött, s ő egyike a legjobban ismert egyének­nek ezen a téren. Kvalifiká­ciója, emberszeretete — még messze fogja őt vinni a poli­tika mezején. — Gratulálunk Duch városi tanácsosnak a valóban jól megfontolt és ügyes választásnak, Inglesby Jánosnak pedig szerencsés po­litikai pályafutást kivonunk. A TELEFON HETVENÖT ÉVES Köszönetnyilvánítás Köszönetem nyilvánítom a Szent István Segélyző Egylet nevében az összes pikniki .szorgo Skodáknak, kitűnő mun­kájukért, kik elősegítették a piknik sikerét. De külön elis­merést érdemelnek meg a konyhán működő szakácsnék, név szerint a következők: Mrs. JVÍikula fő-szakácsnő, Mrs. Ser­bán, Mrs. Dargó, Mrs. Stecz, Mrs. Kremper, Mrs. Fedák, (Frank Mészáros, Mrs. Tóth, Mrs. Drázik sör ticket eladók. Belépő jegy eladók: Németh János, Pavelkovics Károly és még mások, kiknek neveit nem sikerült feljegyezni. Kö­szönet általában mindenkinek, aki bármi utón, módon is se­gédkezet nyújtott a piknik al­kalmával. A bizottság nevében, Kaufman Gyula. A N.J. Rákóczi osztályok rendezésében 1951 JULIUS 29, VASÁRNAP RÁKÓCZI NAP LINWOOD GROVE-BAN Route 27 Stelton, N. J. BÉKY ZOLTÁN esperes national Council of Christian Churches Pan American kon­ferenciájára. A világkonferencián melyen a keresztyén egyházak legna­gyobb tekintélyei vesznek részt, Béky Zoltán esperes az Amerkiai Magyar Független Református Egyház részéről vesz részt. Örömmel regisztráljuk ezt a hírt, mert ismerjük magyar és református voonalon való kitű­nő tevékenységét. Meg va­gyunk róla győződve, hogy ezen fontos világértekezleten, amely két hétig tart, újból nagy szolgálatot tesz majd a magyar ügynek. Küzdelem a rák Kára és Németh Testvérek rádió zenekara Baseball és egyébb játszmák valamint door prize-ok-Szerezze be jegyeit a 18-ik és 20-ik fiók titkáraitól Az első telefon üzenetet 1876. március 10-én közvetítették 40 láb hosszú fémhuzalom keresz­tül egy bosztoni penzió leg­magasabb emeletén. A törté­nelmi nevezetességű üzenet, amely a dróton keresztül el­hangzott, igy szólt: "Mr. Was­­ton, jöjjön ide. Beszélnem kell Önnel!" Alexander Graham Bell, a skótszületésü fizikus volt az, ki a zárt ajtókon át, a dróton keresztül megszólalt. A bosztoni egyetem tanára volt Bell, aki otthon kísérlete­ket folytatott, hogy élőszót to­vábbítson telegrafikus utón. Mr. Watson, akinek az üzenet szólott, az egyetem asszistense volt. Az első telefongeszélgetés egy irányban foly le. Az egyik helyen volt a leadó-, a másik helyen a felvevő-állomás. Mr. Watson volt a felvevő. Ami­kor a szavakat felfogta, magá­ból" kikelten rohant át a másik szobába és kiabálni kezdett; "'Mr. Bell, minden szavát ért­hetően hallottam!" Alexander Graham Bell ak­kor már három napja az első távbeszélő szabadalom birto­kában volt. Ma, hetvenöt év­vel későbben, körülbelül 75 millió telefonállomás működik az egész világon, amelyeknek három-ötödrésze, (43 millió) az Amerikai Egyesült Államokban van: Az Egyesült Államokban ma naponta 170 millió telefon be­szélgetés folyik le, legnagyobb részben magánlakosokból. —• Amerika farmerjeinek a fele (körülbelül 28 millió) használja a távbeszélőt. A szövetséges, az áljami, a helyi hatóságok­nak és az üzleti vállalatoknak a működése a telefonra van alapítva. Az amerikai távbe­szélő 80 külföldi ország táv­beszélőivel van összekapcsol­va. Az amerikai tövbeszélők több mint 5600 társaság tudajdoná­­ban állanak és több mint 600,- 000 alkalmazottjuk van, akik­nek a legtöbbje telefonkezelő nő. A nagyszámú javító mun­kás és technikus legnagyobb­­része azonban férfi. A Bell Telephone System a legnagyobb amerikai telefon társulat. Fiókjaival és a hozzá­tartozó részvénytársaságokkal együtt az amerikai telefonok 82 százaléka felett rendelkezik. Vonalait természetesen össze­kötötték a többi telefon társa­ság vonalaival, úgy hogy az ország minden részével, bár­mely pillanatban felveheti az összeköttetést. A többi amerikai távbeszélő társulatnak 11,000 központja van, amelyek kis falvakban, vagy a hatalmas General Sys­­tem-ben vannak elhelyezve, amelyhez 18 államban lévő 3400 község tartozik, több mint egymillió telefon előfizetővel. A rendes távbeszélő össze­köttetésein kívül, az amerikai távbeszélő berendezkedett tele­type közlésére, fényképeknek telefonon való leadására, rá­dió és televízió közvetítésére. Kétirányú telefon közvetítést bevezettek magánautómobilok­­ba, bérkocsikba és autóbuszok­ba. Az óceán járó hajókra és vissza lehet telefonálni, hason­lóképen a folyamokon járó gő­zösökre.. A Bell System nagy­szabású kísérletező laboratóri­umokat tart fenn, további újí­tások érdekében és e célból többszáz tudóst, mérnököt és technikust alkalmaz. Ez a sok ember csak azon töri a fejét, hogy jobbá, gyorsabbá és ké­nyelmesebbé tegye a távbeszé­lő szolgálatot. Common Council. betegség ellen Az American Cancer Society Írja nekünk, hogy sokezer olyan amerikai, akinek nem angol az anyanyelve, fog az. idén meghalni rákbetegség­ben, csak azért, mert nem tud­ta, felismerni a rák előjeleit. Elmer H. Bobst, a new yorki gyáros, aki a tőkegyüjtő akció élén áll, azt mondja, hogy sok­­millió amerikait fenyeget ez a szörnyű betegség. "Minden amerikainak élet­bevágóan fontos érdeke, hogy ezt a rossz indülatu betegséget legyőzzük. Felvilágosító akció­ra van szükség, hogy az em­berek felismerhessék a hét­féle vészjelet, amely a rák je­lentkezésével együttjár." Sokféle nyelven írott röpira­­tokat hoztak forgalomba, ame­lyek ennek a szürnyü kómák első szimptómáit ismertetik és a nemzetiségi csoportok között ingyen osztják szét a nyomtat­ványokat. A fordítók már el­készültek a spanyol, lengyel, yiddish és olasz kiadásokkal és most dolgoznak a többi for­dításon is. Amerikában a rákbetegség­ben szenvedők száma évről­­évre szaporodik és pedig min-Pompás szórakozási alkalom kínálkozik Trenton és környé­ke magyarsága részére julius 26-án, csütörtökön, amikor a B1JOU moziban egyik legszebb magyar film kerül bemutatás­ra. "AZ ERDÉLYI SZINFÓ­­NIA" cimü filmremek a régi, kincses Kolozsvárra varázsolja vissza a nézőt. Az ötletes vidám mese Má­téról, egy havasi favállalat tisztviselőjéről szól, aki való­ban a színház szerelmese. Munkáját elhlanyagolva szín­darabokat ir, emiatt állását elveszti és barátai unszolására Kolozsvárra indul, hogy ott a színháznál próbáljon szeren­csét. Az öreg Mózsi megtaka­rított pénzét adja neki köl­csön, Margitka pedig arany­óráját adja át neki, hogy vég­szükség esetén legyen mit zá­logba tennie. A vonaton el­lopják pénzét, amiatt öngyil­kos akar lenni, amiben Éva, a színház fiatal tulajdonosnője akadályozza meg. Máté azt hiszi, hogy Éva színésznő, és boldogan adja át színdarab­ját neki, hogy azt a színház­nál helyezze el. A szerencse eelkerüli Mátét és amikor a színház egyik primadonnája, akinek szintén irt szerepet, ki­utasítja, ismét öngyilkosságra határozza el magát. Másod­szor is Éva akadályozza meg végzetes tettének elkövetésé­ben és a fiatalok rádöbbenve, hogy mennyire szeretik egy­mást, mint férj-feleség mennek vissza a vadregényes, madár­dalos havasok közé. A zenével, táncszámokkal tarkított kiváló film főszerep­lői: Egry Mária, Szathmáry László, Tompa Béla, Csikós Rózsi, Mihályfi Ernő és még sok elsőrendű művész. Az ERDÉLYI SZINFÓNIA melett remek magyar kisérő műsor teszi teljessé az élveze­tes előadást. Senki ne mulassza el meg­nézni ezt a remek programot a BIJOU színházban, julius 26-án, ahol az előadások a szokott időben, este 6:30-tól kezdődnek Kisérő műsoron "Estélyi ru­ha kötelező", Jávor Pállal a főszerepben, melynek rövid meséjét az alábbiakban közöl­jük: A trentoni magyar mozi a Riirvn intőn és Chestnut Ave. julius 26-án, csütörtök este 6:30-tól folytató­lagos előadások során két nagy atrakciót mutat be: Dr. Asztalos Miklóls érdekfeszítő­en izgalmas "ESTÉLYI RUHA KŐTELEZŐ" cimü filmremeket és még egy kitűnő cigányze­nés filmvigjáték. "Estélyi ruha kötelező" cimü filmet Cserepi László és Hor­váth Árpád, két kiváló film­rendezők rendezték egészen új­szerű ötletekkel. Ennek tudha­tó be, hogy a film nemcsak Magyarországon, hanem több más európai országban is a legnagyobb sikert aratta. A film sikerének titka, hogy a kitűnő meséhez a szereplő­ket szerencsés kézzel válogat­ták össze. A szereplők listája úgy hangzik, mint a magyar sztárok teljes lajstroma: JÁVOR PÁL, Kökény Ilona, Raffay Blanka, Boray Lajos, Juhász József, Kertész Dezső, Mihály­­ffy Béla, Pethes Sándor, Mi­hályi Ernő, Misoga László, Partos Gusztáv, Solthy György — és mindezek kívül és mel­lett látni és hallani fogják eb­ben a moziképben a magyar énekművészet dicsőségét, a bécsi Állami Operaház első énekesnőjét — Réthy Esztert első és egyetlen magyar film­jében. Réthy Esztert most lesz al­kalma elsőizben látni és hal­lani az amerikai magyarság­nak. Hangját a világ legna­gyobb énekesnőjének hangjá­val, Jeritza Máriával hasonlít­ják össze a kritikusok. De Réthy Eszter nemcsak remek énekesnő, hanem nagyszerű színésznő is, és — ami bizony moziképben végtelenül fontos — valóságos szépség, aki ra­gyogóan látszik a mozikép­ben. A film meséje érdekfeszitő, kacagtató és meglepő. Nem is áruljuk el a darab meséjét — hadd legyen mindenki számá­ra meglepetés.* Annyit azon­ban mondhatunk, életében nem szórakozott olyan jól, ■ olyan kitünően, mind majd I amikor megnézi Ön is az "ES- j TÉLYI RUHA KÖTELEZŐ" fil­! met, amely csak egy nap, j julius 26-án, csütörtök este ! 6:30-tól kezdődőleg lesz lát­­j ható a trentoni Bijou mozi szín­házban a South Clinton ée ! Chestnut Ave. sarkán. denféle csoport kebelében. — Senkisem mentes tőle. Minden második családban van egy rákbeteg. A rákbetegség nem nézi, hogy ki honnan szárma­zik. Minden nemzetiséghez tarto­zóknak össze kell fogniok, hogy a betegségen felülkere­kedjünk. Az 1948-as tőkegyüj­tő akció célja: 16 millió dollárt összehozni. A pénzt arra fog­ják költeni, hogy kutatásokat kórházakban, és laboratoriu­­finanszirozzanak, amelyeket mákban folytatnak tudósaink, a rák okának és gyógyítási módjának felfedezésére. Ebből a pénzből világosítják fel az embereket, hogyan védekez­zenek. Ebből részesítik spe­ciális kezelésben a rákbetege­ket. Bobst szerint ezeket a teve-' kenységeket a legközelebbi év folyamán még fokozni akarják. "Számítunk az idegenben született amerikai testvéreink­re, hogy segítenek összegyűj­teni a rák elleni keresztes had­járat költségeit." — mondja Bobst. A Rákóczi Egylet tag­jainak figyelmébe Ezúton is tudtára adom a Rákóczi Segélyző Egylet tren­­toni 20-ik osztály tagjainak, ( hogy julius 28-ig vakáción le­szek, s ha netalán valami egy­leti ügy, betegség, vagy ha­láleset merülne fel, szívesked­jenek azt Szántai Mihály el­nöknél 211 Fulton St. jelenteni telefon: 6-3310. Tisztelettel, Zelenák J. Sándor titkár. ——o-----------­Szent Anna búcsúra mennek , . . A Szűz Mária Nőegylet jul. 26-án, csütörtök reggel rendezi autóbusz kirándulását — New Yorkba a Szent Anna búcsú­ra. Ezt megelőzőleg szerdán gyónás, csütörtök reggel pedig álldozás lesz, s utána azonnal indulás a templom elől. Ez­úton is kérem az érdekelteket, vegyenek részt az áldozáson, s legyenek pontosak, mert senkire sem várhatunk az in­duláskor. A viszontlátásig is maradok tisztelettel, , Francsák Albertné. lohn J. Inglesby Kellemes és sokáig feledhe­tetlen születésnapi ünneplés volt rendezve julius 15-én, va­sárnap Kőműves Lajos Shady -Oak nevű piknik helyén, hol Gliba Lajos közismert honfi­társunk jóbarátai körében ün­nepelte születése napját. Tömeges barátain kívül ott voltak, Mr. Harry Lieberman freeholder, Nt. -Révész Dezső, kik ugyancsak kivették részü­ket a mulatságból, ami reggeli szalonna sütéssel kezdődött. Dudás Gyula nyerte meg az elismerést, mint a legjobb sza­lonna sütő, volt ízletes Laci­­pecsenye, kolbász, gulyás le­ves, töltött káposzta feltálalva, mit Mrs Gliba, Mrs. Gerőcs, Mrs. Varga és Mrs. Didner készítettek. A zenét Simcsák Anddrás és zenekara szolgál­tatta. — Sok szerencsét kívá­nunk és még számtalan szü­letésnapot Gliba Lajosnak. ’Rrimirr! Matuzsán György honfitár­sunk, Hewitt streeti lakos szerdán reggel munkába me­net közben az autó buszban összeesett és a. State és Broad sarkán mentőkocsiba helyez­ték, de mire a a kórházba ér­tek vele, már csak a halált konstatálhatták. — Temetése nagy részvét mellett jujlius 21-én, szombat reggel megy végbe, s földi maradványai Coatesville, Pa.-ban lesz nyu­galomra helyezve.

Next

/
Thumbnails
Contents