Jersey Hiradó, 1950 (31. évfolyam, 9-51. szám)
1950-08-17 / 33. szám
LEVEL Szt. István Rám. Kath. Egyházközség, Főt. Kiss Gyula urnák, 210 Genesee St. Trenton, N. j. . , New York, 1950. aug. 10. Főtisztelendő Uram! A magyarság legnagyobb nemzeti ünnepét, Szent István napját az 1950-es évben, a Szent Év esztendejében hagyományos fénnyel kivánja meg- j ünnepelni a szabad földön élő magyarság a Szent István • napján kezdődő helyi ünnepségek augusztus 27-én, vasárnap New Yorkban ünnepélyes formában fejeződnek be. Ezt a new yorki ünnepséget az 1 egyetemes magyarság képviseletében a Magyar Nemzeti Bizottmány rendezi. Az ünnepség nem csak az elnémitott magyar nép helyett a szabad földön élő magyarok összejövetele lesz, de egyben demostráció a vallásüldözések és szabadsájogok gúzsbakötése ellen.. Szeretnénk, ha ezen a nagyszabású ünnepségen a magyarság, igy első sorban FőtisZtelendő Uram egyházközségébe tartozó (hívek minél nagyobb számban jelennének meg. Most, amikor Magyarországon még soha nem tapasztalt vallásüldözés folyik, megszentelt kötelességünk otthoni testvéreinkkel való együttérzésünket és tiltakozásunkat kifejezni Amerika szabad népével együtt. Az ünnepség két részből fog állani. Az első rész az egyházi rész, fényes templomi szertartással kezdődik, melyet a new yorki St. Patrick kathedrálisban Msar. Míhalovics Zsigmond pápai prelátus, protonotárius kanonok, az Actio Catholica igazgatója fog celebrálni fényes papi segédlettel. Az ünnepi beszédet Msgr. Varga Béla főesperes, veszprémi kanonok, a Magyar Nemzeti Bi. . jzottmány. elnöké tartjct.,.Ajem: plomi szertartást körmenet log-" ja követni. Kívánatos volna, hogy az egyházközségek zászlóik alatt vonuljanak fel és ezt kérném előre bejelenteni, hogy a zászlók és az egyházközség híveinek pontos helyét idejében kijelölhessük. Kívánatos volna továbbá, hogy azok, akik magyar ruhával, illetőleg nemzeti viselettel rendelkeznek, abban jelenjenek meg. Az ünnepség második része az ünnepi vacsora lesz. A vacsora délután 6 órakor kezdődik a Jaeger-féle vendéglőben (Lexington Ave. and 85th St., New York City), A vacsora jegy ára $1.75. Engedje meg Főtisztelendő Ur, hogy megkérhessük, • legyen segítségünkre a rendezés munkájában. Megemlítjük még azt is, hogy az ünnepség egész lefolyásáról a Voice of America rádió, valamint más állomások felvételt készítenek, illetve helyszíni közvetítést adnak hazafelé a szabad földön élő magyarság számára. Ez d körülmény is kötelességünkké teszi, hogy az ünnepség sikere érdekében mindent megtegyünk és hogy az méltó legyen az ügyhöz, amelyet szolgálni akarunk. Remélve Főtisztelendő Ur megértő készségét és jóindulatú támogatását, abban a munkában, melyet a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepének minél hatásosabb megrendezési érdekében kifejtünk, őszinte tisztelettel köszönti igaz hive DR. ACSAY LÁSZLÓ. Nt, Béky Zoltán szabadságon Béky Zoltán a trentoni Független Református Egyház lelkésze családjával, két heti szabadságát Point Pleasant-i nyaralójában tölti. A Gör, Kath. Oltáregylet City, N. J.-be A Szent Miklós Gör. Kath. Egyház kebelében működő Oltáregylet tagsága elhatározta, hogy augusztus 19-én, szombaton bus kiirándulást rendeznek Atlantic City, N. J.-be. Mindazok, akik e kellemes csoporttal szeretne utazni, szíveskedjenek helyükeef az alanti címeken -lefoglaltatni: Kovács Jánosné 2330 Hewitt St. Tel. 5-4289, vagy Z. Tóth Istvánnénál 120 Genesee St. alatt. HUNGARIAN- AMERICAN WEEKLY aSST.’.';? fMS An official organ of the Hungarian Society of Trenton SE. Előfizetési éra egy évre $1.50, Canad&ba äs Európába $3.00. — Telephone: 3-4910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 27 Hancock Ave., Trenton, N. |. Iván Jánosné ünneplése Az elmúlt szombaton a barátok és tisztelők egész serege jelent meg meglepetés szerűen Iván János a Függ. Ref. Egyház gondnokának a Beatty streeti otthonában, hogy születésnapja alkalmából köszöntse a köztiszteletben álló és szeretetnek és megbecsülésnek örvendő Iván Jánosnét. A barátok és tisztelők jó kívánságokkal és ajándékokkal halmozták el az ünnepeltet, akinek ez alkalommal mi is őszinte szívből gratulálunk és sok minden jót kívánunk. A meglepetési ünnepélyen részt vettek a következők: Nt. Béky Zoltán esperes és neje, j aki szép beszéd keretében köszöntötte az ünnepeltet, Titka András és neje, Lénárth Ferencné, Varga Mihály és neje, Beke István és neje, Jenei József és neje, Kovács István és neje, Kovács János és neje, Tóth Pál és neje, Borcsik István és neje, Graff Vilmos és neje, Mrs. Lujza Baítha, Mrs. Lewis, Varga Pál Andrásné, Nagy Istvánná (Genesee), B. Nagy Istvánná, Tóth Józsefné, Tóth Mihályné, Onda Andrásné, Estók Mihályné, Tamás Dánielné, Beke Antalné, Tóth Istvánná, Csathó Antalné, Küronya Tamásné, K. Szűcs Jánosné, Fityere Jánosné, Mészáros Antal és neje, Mrs. Odry, Herbacsek Róza, Miller Bertalan és neje, Molnár Sándorné, Vizdák Miklós és neje, Iván Ernő, Iván Béla és . neje, Iván Zoltán és családja, .Iván Dezső és Iván Piroska. Az utolsó három hónap alatt a Public Service és annak elődjének hat alkalmazottja 50 éves működésűket fejezték be, amely alkalmat megünnepelendő gyémánt emlék gombot kaptak. A hat közül csak egy ment nyugdíjba ezen ötven éves jubileumon a másik öt továbbra is az állásba maradt. 1925 óta amióta a társaság rendszeresítette a 25 és 50 éves szolgálati jubileumok hivatalos elismerését a gyémánt gombok ajándékozásával 66 alkalmazott kapta az 50 éves gombot és 7,643 férfi és nő kapta a 25 éves arany gombot. A 66 alkalmazott közül, akik az 50 éves szolgálatukat befejezték 13 még mindig a társaság szolgálatában van, 26 nyugdíjba vonult és 27 elhalálozott; A 7,643 férfi és nő 25 évet befejezett szolgálaü idejük után 4,769 még mindig a társaság szolgálatában áll 1,075 nyugdíjba vonult és 1,799 elhalálozott. 12 napi autó túrájukról érkeztek haza Az elmúlt héten 12 napi autó túrájukról a következők érkeztek haza: Serbán Istvánná, Balázs Károly és családja. Mrs. Elizabeth Dargó, kik bejárták Canadát, meglátogatták Montreali, Wally Field, Saint Hűbéri, Quebec és a világhíres és csodaszép Niagara Falls bámulatbaejtő szépségeit is meglátogatták. 12 napi autó túrájuk nagyon kellemes volt és sok szép emlékkel jöttek haza Trentonba, mondván: "mindenütt jó, de a legjobb mégis csak itthon". A Magyar Otthon Igazgatóság Női Csoportja paraszt bált rendez Kedves vendégek voltak Kiszely Kálmán előnyösen ismert volt chicagói szűcs cég tulajdonosa, pár hónappal ezelőtt feleségével együtt Trenton környékén telepedett le, ahol egy gyönyörű, farmot vásároltak. Chicagóból a nyár folyamán meglátogatták gyermekeik, fia és unokái, leánya Kiszely Ica, ismert nevű énekmüvésznő. -AUTÓ TÚRÁN VOLTAK Blaskovics József nejével, két gyermekével, Etellel és Istvánnal, valamint Stash Mihály és nejével autóturára indultak augusztus 11-én, az elmúlt hét péntekjén, hogy Blaskövicsék fiát, Józsit meglátogathassák Fort Bragg, North Carolina államban, aki paratrooper, vagyis az ejtőernyős osztagoknál szolgál az Egyesült Államokbi «'«lb orc oiT. Pro társaink, mialatt meglátogátták Blaskovics Józsit Fort Bragg, North Carolinában, szemtanúi voltak az ottani gyakorlatoknak és sok-sok érdekfeszitő látványban volt részük, valamint körülutazták az egész erődítményt. r BOHONYI GYÖRGY A A Magyar Otthon Igazgatóságának Női Csoportja ezúton is felhívja az összmagyarság ügyeimét arra, hogy szeptem} er 23-án nagyszabásúnak jgiérkező paraszt bált rendez a Magyar Otthon diiszterméhen, melyre az előkészületek .ezdetét vették Mrs. Frank Angebrandt, a vigalmi bizottság elnöknőjének vezetése mellett, míg Miss Mary King a vigalmi bizottság alelnöknője. Mint fentebb is említettük, megkez. dődtek az előkészületek, de I azért már most is jelenthetjük, I hogy Bohonyi György és teljes zenekara fog muzsikálni. Ol; vasóinkat bővebb információkkal fogjuk ellátni. NYILATKOZAT GYÁSZROVAT (CV ozivu-p. cn.'cnxsztup 6-án hirtelen elhunyt Farkö Lajos honfitársunk, 66 éves korában. Temetése szerdán, a John J. Inglesby temetkezési vállalkozó kápolnájából ment végbe. Halálát gyászolja özvegye, fia János és fivére Farko János, Roebling, N. J. A Magyar Otthon Férfi és Női Klub pikniket rendez szept. 3 án, vasárnap A Magyar Otthon Férfi és Női Klubja szeptember 3-án, vasárnap rendezi nagyszabású évzáró piknikét a Vossler's Grove gyönyörű kerthelyiségében. A Club tisztikara és tagsága már serényen dolgozik azon, hogy ez a szezonzáró nyári mulatság az erkölcsi és anyagi siker jegyében menjen végbe. Szalonnasütés, Lacipecsenye, gulyás, föltöttkáposzta, valamint a legfinomabb hideg ételek lesznek felszolgálva. A szomjúság űző, kitűnő hűsítő italok már el Novelty Party a Gör. Katholikusoknái minden vasárnap este 8:30-kor. Kezdje a hetet nyereménnyel. Várjuk önt. — Tisztviselőnők. OLVASÓINK SZIVES FIGYELMÉBE! Ezúton is felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy ha csak lehetséges, szíveskedjenek behozni előfizetésüket mert Oláh Mihály volt képviselőnk elhunytával kissé felszaporodott a munkánk és még nem jelöltünk ki senkit a lap előfizetéseinek inkasszálására. Ugyancsak, ha valaki nem kapja pontosan lapunkat, szíveskedjen azt nekünk jelenteni, mert mi senkinek sem szüntetjük be a lapot, ellenben a postai szétosztás körül az utóbbi időben nagyon sok panasz merült fel. Előfizetéseket felveszünk hétfőtől péntekig reggel 8:30-tól 12-ig és délután 1 órától 5 óráig 27 Hancock Ave. alatt, vagy pedig a lakáson 10 Roebling Ave. mindennap reggeltől estig. Előfizetőink szives kooperációját kérjük. A KIADÓHIVATAL. A Magyar Otthon Részvénytársaság Igazgatósága ezúton hozzá az összmagyarság tudomására, hogy a Magyar Otthon Férfi és Női Kör néven működő egyesület a Magyar Otthon kötelékéből 1950 julius hó 14-én kivált, mert a Magyar Otthon Részvénytársaság alapszabályai által előirt elszámolási kötelezettségnek eleget tenni nem hajlandó. Kérjük tudomásul venni, hogy a Magyar Otthon Férfi és Női Köre jelenleg a Magyar Otthon Részvénytársaság Igazgatósága által vezetett Magyar Otthonnal semmiféle összeköttetésben nincs. A Magyar Otthon Igazgatósága. vannak készítve. Zenét a népszerű és kedvelt Didrencz Gusztáv prímás és elsőrangú zenekara fogja szolgáltatni. Ugyancsak felhívjuk a szórakozni vágyó közönség figyelmét arra, hogy ezen a kiránduláson egy kis disznó lesz kisorsolva. Jegyek máris kaphatók a tagoknál. Trenton és környéke magyarságát ^ tisztelettel hívjuk ezen nyárvégi mulatságunkra. A Magyar Otthon Férfi és Női Klub. Novelty Party a Szt. István iskolában vasárnap este 8:30-kor. Kellemes szórakozás. Kössük össze a kellemeset a hasznossal. Várja önt is a Bizottság. Országos gyűlést tart szeptember 3 és 4. Ligonierban, Pa. az Amerikai Magyar Református Presbyter! Szövetség! Az Egyesült Államokban letelepedett magyar református vallásuak 131 egyházat szerveztek meg és tartanak fenn. Ezeknek az egyházaknak mindenütt, ahol a gyülekezett letelepedett Isten nevében ingyens munkásai, a fenntartásának gondviselői a gyülekezet tagjai sorából választott presbyterek, magyarul egyháztanácsosok, bibliai kifejezéssel a gyülekezet vénei. A 131 gyülekezet presbytóriumának a kiküldött képviselői alkotják a Presbyteri Szövetséget. Ez a Presbyteri Szövetség 9 féle amerikai proteestáns egyháztest támogatásával és kebelében megszervezett 131 magyar református gyülekezet között testvéri láncot alkot. En- ‘ nek u ÍVwiliysari Kirándulás az árvaliázba augusztus 27-án Szent Teréziái árva házba megyünk e hónap 27-én társaskocsival, s akik szeretnének résztvenni ezen búcsú és pikniken, még van néhány üres hely, lépjenek érintkezésbe Horkay Gyulánéval, 208 Genesee St. alatt. Indulás 27-én, vasárnap reggel fél 8 órakor, mindenki ott legyen rendes időben. Kuli Miklós megsebesült A Taylor és Grand utcák keresztezésénél ment keresztül Kuti Miklós honfitársunk, aki a Roebling-féle drótgyár előmunkása vasárnap délután, amikor egy sebesen futó automobil elgázolta. Kuti Miklóst beszállították, a St. Francis kórházba, hogy lábtörést szenvedett. Az autóvezetőjét Joseph Trutmant a rendőrség gyorshajtásért és szabálytalan hajtásért letartóztatta. Bevonult magyar származású fiuk Alig gyógyultak fel az anyaszivek sebei a második világháború után, újra búcsúznunk kell fiainktól, akiknek, újra, talán éveken keresztül nélkülöznék kell az otthon melegségét, mert a kommunista ragály elakarja nyelni a békét óhajtó világot. Mészáros József, Mészáros Antal és felesége. Ifj. Antocs Sándor és Ifj. Molnár József az első magyarszármazásu fiuk, akik az elmúl napokban behívót kaptak. az a kitűzött célja, hogy a kiküldött képviselők által összeköttetést ártson fenn a gyülekezetek között, megbeszélést, eeszmecserét folytasson a gyülekezetek fenntartásáról. A Szöveség tagsága egymást buzdítsa arra, hogy minden gyülekezetben tartsák meg az evangélium szerint reformált magyar anyaszentegyházból szivünkben ide hozott hitvallást, örökségül adják át minden gyülekezetben gyermekeiknek. Mig ez a Presbyteri Szövetség megalakult, addig az amerikai magyar reformátusok életében évtizedek peregtek le, Csak lassan érlelődött meg az a gondolat, hogy bármelyik városban, magyar telepen alakult meg egy-egy gyülekezet és bármilyen denomináltio ÍOTnftatoság'cr i»—il.~ jgegy földről, egy nemzettestből, egy magyar református anya(folytatása a 2-ik oldalon) Duch András városatya ás neje autó túrán vannak É Duch J. András kiváló honfitársunk, városatya, a Public Safety Dept, igazgatója nejével az elmúlt hét folyamán autóturára ment, s mint mondta, talán ellátogatnak Canadá* ba, s a természet szépségeit fogják felkeresni. Kellemes utat és szerencsés hazatérést kívánunk nekik. SZIVES TUDOMÁSUL Tudomásul adjuk a trentoni és környékbeli magyarságnak, hogy a Magyar Otthon Férfi és Női Club nem tartozik a Magyar Otthon kötelékében tovább. Tudniillik a 7 évi fáradságos munkájuk után ami 10,000 dollárt juttatott a Magyar Ott-' honnak, most azzal lettek honorálva, hogy ki lettek űzve a Magyar Otthon kebeléből, ami a legszégyenieljesebb határozata volt a direktóriumnak, dacára, hogy a Club ki lett űzve, továbbra is hajlandó, tevékeny munkájával segiteni a Magyar Otthont, de csak oly feltétellel, ha a következő választás után más tiszviselők lesznek beválasztva a direktóriumba. Kérjük a trentoni magyarság további támogatását a működésűnkhöz. Baráti üdvözlettel, a Club Tisztikara. Novelty Party a Függ. Ref. Egyház iskolájának dísztermében minden pénteken és minden szombaton. Ha egy hasznos estét akar eltölteni jelenjen meg ezeken a novelty estéken. A SZÉKI ISTVÁN BS. EGYLET TAGSZERZESI KAMPÁNYA FOLYAMATBAN VAN. - ALJON BE MEG MA! VoL XXXI. évi, No. 33. szóm. í Twntoei, N. J.. 1950 aug. 17.