Jersey Hiradó, 1950 (31. évfolyam, 9-51. szám)
1950-03-09 / 10. szám
Trenton. N. J.. 1950 március 9. VoL XXXI. évi., No. 10. sióm. Március 1 2-én, vasárnap délután 3 órai kéz- | dettel a trentoni Magyar Ottnon Igazgatója, a i Magyar Otthon Igazgatóság Női Bizottságával I karöltve, gazdag program keretében fogja megünnepelni a magyar szabadság örök emlékét. Trenton és környékének hazafias magyarsága, amióta az első magyar számottevő kolónia megalakult, mindig áldozott a magyar szabadság emlékének. A trentoni magyarság mindig kötelességének tartotta, hogy ezeken az emlékünnepélyeken nagyszámban jelenjen meg, de de különösen napjainkban, midőn szülőhazánkban parancsszóval tiltják el, meg kell mutatnia, hogy az amerikai magyarság töretlenül a márciusi ideálok zászlaja alatti Magyarországot kivaja vissza és annak emlékét örökké ünnepelni fogja. Az ünnepélyt rendező bizottság elnöknője Tamás Mariska, mig az elnöke Untener Gyuláné. M ü s o R s 1. Amerikai Himnusz, énekli a közönség. 2. Megnyitó beszéd Radványi Ferenc a Magyar Otthon elnöke által. 3. Az ünnepély méltatása Főtiszt. Kiss A. Gyula által. 4. Szavalat Georgina Gerpcs által 5. Szóló Mellári Imre által. 6. Zqngora számok. Játsza Koscsó János. 7. Ének, Demkó Erzsébet által. 8. Ünnepi beszéd Nagytiszt. Béky Zoltán által. 9. Magyar tánc a Függ. Református Egyház Leánycsoportja , által. 10.. Szavalat. Előadja Mary Ann Szamosszegi. 11. Záró beszéd Tamás Mariska, a Bizottság elnöke által, 12. Ima Nagytisz*. Kuncz Ferenc által. 13. Magyar Hir nusz, énekli a közönség. A szóló számokat Oros Lilli zongora művésznő kiséri. Szünet közben a Magyar Baptista Egyház fúvós-zenekara hangversenyez, vezényel Mr. Czeizinger karmester. Az ünnepély befejezése után a Női Osztály tagjai kitűnő vacsorát fognak felszolgálni. Horváth Ernő és kiváló zenekara szolgáltatja a zenét. Ha egy pár kellemes órát óhajt eltölteni, maradjon a Magyar Otthonban. Szeretettel hívja és várja Trenton és környéke magyarságát, a Rendező Bizottság. HUNG ARIAN-AMER1CAN WEEKLY !”Ä7:.V,V (SÍndaTÍSS A„ ofHcia I or,an oHungarian Socle,,., of Trento*L MliJ. St Előfizetési éra e«y évre $1.50. Canadába éa Európába $5.00. — Telephone: 3-4910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 27 Hancock Ave.. Trenton N < MŰTÉTEN MENT ÁT LEVEL WASHINGTONBÓL EZÜST JUBILEUMÁT ÜNNEPLI A LORÁNTFFY ZSUZSANNA NŐEGYLET MÁRCIUS Hó 19-ÉN Tegze Gerber Miklós országos hirü dalköltő a banketten. A Loránf'fy Zsuzsánna Nőegylet március 19-én, vasárnap délben fcgia megünnepelni fennállásának 25 éves jubileumát műsoros bankett leeretében az iskola disz’.ermében. ' A nemes célú női egylet nem- j csak az egyház támogatása- j ban a szegények árvák segélyezése ügyében vette ki a részét, hanem 'ott volt minden Áprilisban lesz a Hung. Gath. Club Ministret előadása Előadások április 21-án,. péntek este 8:30-kor, április 22-én. szombat este 8:30-kor és vasárnap délután 2:30-kor leszfiek. Jegyek máris beszerezhetők á tagoktól. A Szent István róm. kath. egyház kebelében működő Hungarian Cath. Club április 21-22-23-án fogja megrendezni Minstrel előadását, melyre, mint a rendező bizottság elnölke ezúton is felhivom a szórakozni vágyó közönség figyel-UJÄBB ATÓMFÉMEK NYOMÁBAN A RENDŐRSÉG LONDON. — Klaus Fuchs 38 éves atomtudós egy narancshéjon csúszott el. A rendőrség egy elfogott orosz kém noteszében megtalálta Fuchs nevét és egy bejegyzést, amely szerint Fuchs "a miénk." így indult meg a széleskörű nyomozás, nemes célú magyar megmozdulás melleit. A háború alatt kötszerek készítésével, a USO és a Fort Dix-i katonai kórház betegeinek a segítésében felbecsülhetetlen munkát végzett. A 25 éves évfordulót a nemes célú női egylet bankett keretében fogja megünnepelni. Az ünnepségre nagyban folynak az előkészületek. A rendezőség meghívta a bankettre a nemrégen német országból kiérkezett hires magyar dalköltöt TEGZE GERBER MIKLÓST, aki művészi dal és zone számokat fog előadni a banketten. Emellett az egyház énekkara fog szerepelni. Iskolás lányok magyar táncot fognak előadni. Emellett több szóló szám is lesz. Egyházak, egyletek, női körök képviselői fogják üdvözölni a jubiláló Nőegyletet. A Nőegylet- szakácsmüvészetükrül ismert tagjai négy fogásos' bankett! ebédet készítenek. Lesz húsleves, töltött káposzta, rántott csirke és sütemény. Ugyanekkor fogják megnyitni a két uj konyhát, melyet a nőegylet többmint 3,500 dolláros költséggel most építtetett uj;a. A bankettre a jegyek elővételben kaphatók a Nőegylet tisztviselőinél és az irodában. Vásárolja meg jegyét elővételben. A nagyszabásúnak ígérkező, jubileumi bankettre ezúton is meghívja Trenton és környékbeli magyarságát a RENDEZŐSÉG. A választási hadjárat megkezdődött Washingtonban és az első ágyút elnökünk, Harry S. Truman sütötte el abban a beszédben, amelyet a Jefferson-napi diszebédben tartott, ötezerháromszáz ember vett részt ezen a diszebéden, amelynek ára kerek száz dollár volt. Miért adtak száz dollát egy két dolláros ebédért? Azért, mert a demokrata pártnak is szüksége van választási pénzre, nemcsak a republikánusnak, tehát ezen ebéd révén fél milliója maradt, amit a választási hadjáratra költhet. « «« Az őszi választások előtt Truman elnök néhány államba elmegy a demokrata jelöltek érdekében. Első helye persze Ohio lesz, ahol azzal próbálkozik, hogy Robert A. Taft szenátort kibuktassa. Ez lesz a legnehezebb dió feltörése. # # * Természetesen nem várhatta azt senki, hogy Truman elnök eelső választási beszédét mindenki tetszéssel fogadja és teljes mértékben helyesli. A republikánus párt nagyon sok és nehéz kifogásolni ví lót talál benne, ami előrelátható volt, de anífai különösebb, hogy a demokrata törvényhozók körében is vannak annak ellenzői. A déli törvényhozók részéről Harry Byrd szenátor ugott a küzdőtérre és mondta: — Truman elnök a szocializmus felé akarja vinni az országot. Kétségtelen, hogy több irányban erősen próbálkoznak a központosítással, az államosítással. A választási hadjárat során ez még erősebben kidomborodik. Egyelőre azonban ebben az évben túlságos elhajlás a baloldal felé nem lesz* (Folytatása a 4-ik oldalon) Szent Név Társulat közös szent áldozása DR. FEDOR A. JÁNOS Március 2-án a trentoni Mercer kórházban gyors vakbél operációt kellett végrehajtani Dr. Fedor A. Já-os fiatal honfitársunkon, kinek orvosi rendelője a South Broad St. 969. száma alatt van. Jóleső érzéssel számolhatunk be arról, hogy az agilis fiatal magyar orvos már a rendelőjében van, s «régi előzékenységgel fogadja pácienseit. — Dr. Fedor ezúton óhajtja kifejezni hálás köszönetét el ősorljan is Dr. Kondornak, Dr. Váczinak, Dr. Kinczelnek ts Dr. Símének, kik szívesek voltak őt rendelőjében kisegíteni és a páciensek:t kezelni. Dr. Fedor ezúton köszöni mindazok szívességét, kik érdeklődtek iránta, s kik őt a kórházban is meglátogatták.-----o—---550,000 MUNKANÉLKÜLI PITTSBURGH. — 381,000 bányász sztrájkol és a szénhiány miatt közel kétszázezer embert állítottak le a különféle ipari üzemekben. Összesen 550,000 ember vált munkanélkülivé átmenetileg, amig a sztrájkot nem rendezik. A Szent István Hitközség Szent Név Társulat tagsága most vasárnap, március 12-én I közös szent áldozást végez a 9:30-as szent misén. Mindpn Minden Szent Név Társuldtl tag tartsa kötelességének habi szent gyónásának elvégzését és most vasárnap áldozzák 'a 9:30-as szent misén. Szent Mise után "Áldozást Reggeli" lesz szolgálva az iskola alsó terme mellett levő szobában, mely ovodai "’játszó-terem" néven ismeretes. : Az áldozást reggeli után angol és magyar nyelvű szónokok fognak a tagokhoz szólanL 1 Angolul Hon. Conner J. French, magyarul pedig Barnóczky János egyházmegyei elnök -a Szent Név Társulatnak iognak beszélni. Minden Szent Név Társulati icg szives megjelenését kérjük a reggelire is. A reggeli , ingyenes. Szent Név Társulat. Vezetősége HATSZA A GYÚJTOGATÓ UTÁN WALTERBORO, S. C. — Egy piromániás embert keresnek, aki sorozatos erdőtüzeket okozott a délcarolinai erdőkben. A gyuitogató 30,000 akeros területen semmisítette meg az erdőt. nies J0ZS6T es neje letten az uj gondnokok A trentoni Magyar Otthon bárkezelő és gondnoki állására Illés. József és kedves nej a szül. Baksán Veronka leltek megválasztva. Örülünk, hogy e minden tekintetben kifogástalan kedves házaspár fogja ezután ellátni a vendéglátói tisztet. Meg vagyunk győződ-“ ve, hogy g bár, mint a konyha vezetése a lehető legjobb kezekbe került. Kívánunk sok sikert és szerencsét Illésék vállalkozásához és fiuknak Illés- Tibornak, aki szüleinek segédkezik a bártenderi teendőkben. HIDEG MÁRCIUST JÓSOL WASHINGTON. — A U. S. | Weather Bureau kemény, hi- I deg márciust jósol. Szeles,.. I fagyhullámos hónapra kell j felkészülniök a Mississippitől keletre fekvő államoknak. hl AMERIKAI VAS-MEGYESIEK AJÁNDÉK ORGONÁJÁNAK SZENTELÉSE SZOMBATHELYEN Kedves Vasi Testvérek: A szombathelyi katedrálisban ez évi február hó 2-án (Gyertyaszentelő ünnepén) Ő- nagyméltósága Kovács Sándor szombathelyi püspök nagy ünnepségek között szentelte meg az r Amerikai Vas-Megyesiek "ajándék orgonáját." Az orgona f. é. január hó 19- én már Szombathelyen volt, amiről tanúskodik Kovács püspök ur távirata, ki január 19-én a következő kábelgramot küldte "Julius Kish — 210 Genesee St., Trenton, N. J., USA. — Wurlitzer sounded today by full satisfaction. — Many thanks. — Bishop Kovács.” Az orgona még 1949 november 16-án indult el szombathelyre az 'S. S. Exilui.a hajóval. A National Vafholic Welfare Conference War Relief Services, Msgr. Svanstrom kegyessége folytán az oraonát Bécs’g díjmentesen elszállította. Az orgonát Bécsben (Ausztria) Msgr. Leopold Antal a bécsi Pazmeneum igazgatója vette át és továbbította szombathelyre. Szombathelyről Dr. Szendy László prelátus, a katedrális plébánosa 1949 december 21- én kelt levelében ezeket irta: "Most kaptam értesítést, hogy az orgona Becsbe érkezett. A vámhatóságokai a bkehozatalt elintéztük és úgy újévre már itt is lesz. Isten, áldjon meg érte." A február 2-án tartott szentelésről beszéljen Dr. Szendy apát-plébános levele, melyet a napokban kaptam: "Kedves Gyulám! Orgonátok a székesegyház legújabb és legnagyobb szenzációt jelentő disze, s most a február 2-iki szentelés után szeretnék beszámolni Neked erről a szép ünnepségről. Előre is kérem szives elnézésedet, hogy csak pár napi késedelemmel Írok, de az első péntek, szombat és vasárnap közbejötté miatt, mely utóbbin mindig egész napos szentssgimádásunk van, nem tudtam előbb időt szaki! tani, hogy Téged tudósítsalak. ! Február 2-ika nálunk, azt hi| szem ép úgy mint az Államok! ban, munkanap. Ezért este 6 I órakor volt. az orgona avatása. I Megyéspüspök ur végezte a (Folytatása a 2-ik oldalon) I Novelty Party a Függ, Ref. Egyház iskolájának dísztermében minden pénteken és minden szombaton. Ha egy hasznos estét akar eltölteni jelenjen meg ezeken a novelty estéken. Novelty Partv a Szt. István iskolában mámap este 8:30-kor. Kellemes szórakozás. Kössük össze a kellemeset a hasznossal. Varia önt is a Bizottság. Március kő Ifi, kitten este kártya partyt rendez a Kör. Kai Oltáregyíet If j. Banyiczky Józsefné és Száraz Mihálynéa kedd esti kártya party rendező bizottságának elnökei ezúton is testvéri szeretettel hívják meg Trenton és környéke szórakozni vágyó magyarságát a Szent Miklós gör. kath. egyház kebelében működő Oltáregylet asszonyai által március 14-én, a jövő hét keddjén tartandó nagyszabású kártya partyra, mely a Szent Miklós gör. kath. iskolában lesz megtartva. A rendező bizottság mindenben elkészült^ azokkal a teendőkkel, mig egy kártya estély sikerét biztosítsák. Éppen azért is felhívják a magyar közönség figyelmét, hogy jöjjenek el a jövő kedd estjén a Szent Miklós gör. kath. iskolába, ahol kedves baráti körben egy feledhetetlen estét szerezhetnek maguknak. Ugyancsak gondoskodás történt már szép nyeremény tárgyakról is, valamint a jelenlevők zamatos friss kávéval és otthonosan készült friss süteményekkel lesznek megvendégelve. Egy kellemes estély reményében tehát a viszontlátásra, március 14-én, kedd este a Szent Miklós gör. kath. iskolában, a Rendező Bizottság. Novelty Party a Gör. Katholikusoknál minden vasárnap este 8:30-kor. Kezdje a hetet nyereménnyel. Várjuk önt. — Tisztviselőnők. A SZENT ISTVÁN BS. EGYLET TAGSZERZESI KAMPÁNYA FOLYAMATBAN VAN - AUON BE MEG MA! MARCHES MX MEGÜNNEPLÉSE