Jersey Hiradó, 1950 (31. évfolyam, 9-51. szám)
1950-03-30 / 13. szám
1950 március 30. JERSEY HÍRADÓ EGYLETI HÍREK A Veriiovay Segély Egylet 13-ik fiókja most vasárnap tartja rendes gyűlését Rendes havi gyűlésünket április hó 2-án, most vasárnap délután 3 órai kezdettel tartjuk meg a Magyar Otthon második •zámu gyüléstermében. melyre tisztelettel hívunk minden tagtársunkat, mert minden tagnak érdeke, hogy egyletünkbe biztosítsa ne csak magát, hanem egész családját is. A pénzszedés már délután 1 órakor megkezdődik. A felnőtt osztálynál hét féle különböző kötvényünk, a gyermek osztálynál, vagyis az ifjúsági osztálynál pedig hal különböző kötvényünk van. Gyermekeknek nagyon ajánlatos a 18 éves lejáratú tanulmányi kötvény, amit ezúton is ajánlunk a szülők figyelmébe. • Mutassuk meg tagtársainlr., hogy törődünk saját és egyletünk ügyeivel azáltal, hogy gyűléseinken megjelenünk és áld csak teheti hozzon magával legalább egy uj tagot, mert akkor a tisztikar is nagyobb odaadással és lelkesedéssel fog dolgozni egyletünk érdekében, mert látni fogják, hogy a tagság is Igyekszik ebben a munkában segítségünkre lenni. Felkérjük mindazon tagtársainkat, akik hátralékban vannak, hogy ezen a gyűlésen feltétlenül rendezzék befizetéseiket. A Verhovay Segély Egylet 13-ik fiók nevében: Tagtársi szeretettel várunk minden tagt ars unkát a jövő va sár nap délutáni rendes havi gyűlésünkre. RADVANYI FERENC, elnök. CHER FERENC, titkár. A Rákóczi Egylet 20-ik osztály e heti betegei A Rákóczi Segélyzó Egylet 20-ik osztályánál a következők jelentettek beteget: Zaveczki Jánosné, N. J. State Hospital. Tegzes Flórencné, 58 Jersey Street. Szász Pálné, 802 Division St.. Plés László, 519 Market St. Idb. Duch Andrásné, kórházban van. Dobos József, 1623 S. Clinton Avenue. Kerematag testvéreimet, akik beteget jelentenek, hozák magukkal tagsági könyvecskéiket is mert csak úgy tudom azt el intézni Zelenák Sándor, titkár. — 1900-ban alapítva — NE VÁRJON '«gyen autójára, otthonára, hiztositáat, hogy minden gondtól mente« legyen. Karasaa fel Frank Mesanko ingatlan forgalmi irodáját 702 CASS ST.. Trcntoa, N. i. a Hudson Street sarkán. Fordítás okát szakértelemmel végez. Közjegyzői ügyek, okmányok hitelesítőié pontos elintézést nyernek. LÁTNI ANNYIT JELENT MINT ELHINNI. Jöjjen be. Kinőtt használt ruhák jó állapotban férfiak, nők és gyermekek részére olyan jutányos áron, hogy sok-sok dollárt takaríthat meg. — Nyitva minden nap hétfő kivételével reggel 10- től délután 5-ig. Nyitva kedd és péntek este 7-től 9-ig. BARGAIN BOX 212 Centre St Tel. 3-6881 A SZŰZ MÁRIA NŐI EGYLET HETI BETEGEI A Szűz Mária Nőegyletnél a következők vannak a beteglistán: Czumbel Mihályne, 14 5 Brown Street. Schesckó Mihályne, 108 Fitzrandolf Avenue. Péntek Miklósné, 118 Rusling Street. Felkérem tagtársnőimet, hogy akik oeteget jelentenek, legyenek szívesek hozzák el tagsági könyvecskéiket magukkal. Bora Ferencné, jegyző. -----o—*Betegek névsora a N, J, E. E. Anyaosztályánál... A New Jersey Magyar Egyletek Egyesülete Anyaosztályánál a következők jelentettek beteget: Téiinger Márton, 131 Kuser Road. Lénárth János, 118 Smith St. Idb. Duch J. Andrásné, kórházban van. Kérem a tagtársakat, legye nek szívesek beteg tagjainkat trentől többen meglátogatni. Papp Miklós, titkár. 141 Cummings Ave. -----o----Betegek névsora a Független Református Templom Egyletnél: Nemetz Lajos, 1549 Chambers Street. Zsarnocky Jánosné, 24 Morris Avenue. Szentmkilóssy Pálné, kórházban van Paterson, N. J.-ben. Szathmáry Borbála, 516 Tyler Street. Keretnek a tagtársak, legyenek 3zivesek beteg tagtárscdnkat minél többen meglátogatni, mivel a beteg tagtársaknak jól esik a tagtársak érdeklődése. Nyíri Sándor, titkár 504 Dayton Street BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNVA ] jelentjük az összmagyarságnak, hogy ^ gyönyörű húsvéti virágok nagy garma- 9 da várja vevőközönségünket. — Mielőtt ^ 'húsvéti virágait megvenné, látogasson J el hozzánk: I BERTÓTHY virág kertészet l 2307 So. Broad Street Trenton, N. J. | a Lake Avenue sarkán — 5 TELEFON: 4-8667 | Gyűlést tart a Magyar Demokrata Kör Az Amerikai Magyar Demokrata Kör április 2-án, most vasárnap délután 3 órakor fogja tartani rendes havi gyűlését saját helyiségében, 775 Cass Street alatt Kéretik minden tag, hogy ezen fontos gyűlésen megjelenni szíveskedjen. LUKACS J. VICTOR, elnök. NOVAK JÓZSEF, titkár. A Szent István Egylet betegeinek névsora. A Trentoni Szent István Be tegsegélyző Egyletnél a következők vannak a beteg listán: Ilcsik István, 205 Randall Avenue. Yuhász Józsefné, 424 Beatty Street. Ksell Rózsa, 6 Hancock St. Mihályi Sándor, 1616 Genesee Street. Woher Istvánná, 243 Ashmore Avenue. Krebs Anna, E. Pittsburgh, Pa. Urban Sándor, 105 Wilfred Avenue. Czérna Károlyné, 81 Klockner Road. Vastag Lajos, 421 Beatty St. Elhard Joseph, 1130 Genesee Street. Idb. Mészáros Páll, Yardville, New Jersey. Péntek Micklósné, 118 Rusling Street. Templi Jacob, 1447 S. Clinton Avenue. Konyhás Lajosné, 2039 Genesee Street. Németh Lajosné, 738 Beatty Street. Szathmári Borbála, 516 Tyler Prebi István, 35 Cummings Avenue. Szűcs Györgyné, 201 Genesee Street. Idb. Mizsák Sándor, 831 Smith Street. Tóth Andrásné, 1019 Genesee Street. Felkérem tagtársaimat, hogy akik beteget jelentenek, legye könyvecskéiket magukkal. Tészta Autal, titkár 330 Genesee Street Hol lehet betpget jelenteni Trentonban? WASHINGTONI LEVEL (Folytatás az 1-ső oldalról) Újfajta villanyvonat NEW YORK. — A Westinghouse Electric Corp. jelenti, hogy élj esen újfajta villanyhajtásos mozdonyokat épit, a Pennsylvania vasúttársaság számára. • Az uj mozdony 47 százalékkal erősebb a jelenlegi mozdonyoknál, váltakozó és direkt árammal hajtható a motorja. A vállalat reméli, hogy az amerikai vasúttársaságok felismerik az uj gép előnyeit és sorra áttérnek a villanyhajtásos mozdonyok használatára. Teljes az egyzség Detroit. — A Ford Motor Co. és a CIO kebelébs tartozó autóudó jd'öltik. hogy a munkások nyugdijtervét illetőleg végleges, teljes megegyezésre jutottak. Ez a megállapodás szolgál majd alapul a Chrysler gyár munkásai és vezetői számára is. Remélik, hogy az 52 napos sztrájk ezzel hamarosan véget ér a Chrysleh gyárban. Az autógyá egyelőre nem hajlandó a havi százdolláros nyugdijegyezményt aláírni. A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET TAGJAI FIGYELMÉBE A Verhovay Segély Egylet trentoni 13-ik osztály tagjainak ezúton is figyelmébe hozom, hogy az egyletet érdeklő minden ügyet, valamint betegségeit és halálesetet szíveskedjenek CHER FERENC, 13-ik fiók ügykezelője és a trentoni kerület szervezője lakásán, 1041 South Broad Street alatt jelenteni. Telefon 6-1050. Radványi Ferenc, elnök.-----o----A SZENT ISTVÁN EGYLET TAGJAI FIGYELMÉBE Ezúton is értesítem a Szent István egylet összes tagjait, hogy minden az egyletet érdeklő ügyeket, továbbá betegek bejelentését szíveskedjenek TÉZSLA ANTAL titkárnál, 330 Genesee Street bejelenteni. Freund JózseL elnök.-----o----A SZŰZ MARIA NŐEGYLET TAGJAI FIGYELMÉBE Ezúton értesítem a Szűz Mária Nőegylet tagcágát, hogy az egyletet érdeklő összes dolgokat szíveskedjenek BARA FERENCNÉ titkárnál, 1415 South Clinton Avenue alatti lakásán minden este 6 óra után és szombaton bármely időben bejelenteni. Froncsok Albertné elnök. •-----o----A N. J. M. E. F. ANYAOSZTALY TAGJAI FIGYELMÉBE A New Jersey Magyar Egyletek Egyesületének Anyaosztálya összes tagjait értesítem, hogy betegségeket, halálesetet és az egyletet érdeklő egyébb ügyeket PAPP MIKLÓS, titkárinál, 141 Cummings Ave. alatt | jelentsék be hétköznap este j6 es 7 óra között azonkívül minaen második vasárnap a Magyar Otthon gyűlés termében. Papp Miklós, titkár.-----o----RÁKÓCZI SEGÉLYZŐ EGYESÜLET TAGJAI FIGYELMÉBE Ezúton értesitem a Rákóczi Segélyző Egyesület 20-ik osztály tagjait, ^ hogy betegséget, halálesetet és az egyletet érdeklő összes dolgokat ZELENÁK SÁNDOR titkárnál, 916 Hudson Street alatt minden este 5 órától 8-ig elintézni szíveskedjenek. Szántai Mihály, elnök A FÜGG. REF TEMPLOM EGYLET TAGJAI FIGYELMÉBE Ezúton is értesitem a Függ. Ref. Templom Egylet össztagságát, hogy betegséget, halálesetet és az egyletet érdeklő mindenféle ügyeket NYÍRI SÁNDOR titkárnál, 504 Dayton St. alatt szíveskedjenek bejelenteni. HIRDESSEN LAPUNKBAN Állítólag azt reméltek, hogy a budapesten elitéit Vogeler amerikai gyárigazgatót kicserélhetik igy Gubitchev kémmel, de ebből semmi nem lesz. Moszkva úgy nyilatkozott, hogy Vogelert a magyar bíróság ítélte el tizenöt évre Budapesten és Stalin nem avatkozbatik bele Magyarország belügyeibe. Ez természetesen üres kibúvó. Világszerte mindenki tudja, hogy a mostani magyar kormány úgy táncol, amint Moszkva fütyöl. Egy szó Stalin részéről és Vogjeler már útban lenne az Egyesült Államok felé. * * * Van-e csakugyan kétszáznál több kommunista vagy társutazó a külügyi minisztériumban? McCarthy wisconsini szenátor ezt állítja és öt tagú szenátusi bizottság vizsgálja most, hogy vájjon ezek a vádak megfelelnek-e a valóságnak? Hónapokig fog tartani ez a vizsgálat és Washingtonban máris arról beszélnek, hogy fehérre akarják mosni a gyanúsított hivatalnokokat. A régi latin mondás azonban megállapítja, hogy az ilyen és hasonló vádakból valami mindig ragad. Alger Hiss és Judit Coplon elítélése nagyon gyanús körülménynek bizonyult. Mindkettő érdekében erős fehérre mosás folyt, de a független esküdtbiróság mindkettőt elitélte. Ha ■az FBI, azaz a szövetségi titkos rendőrség kinyitná a száját, meglepetések jönnének, de annak egyelőre hallgatni kell. Ezért követelik egyre hangosabban, hogy ezt a szövetségi titkos rendőri intézményt tegyék önállóvá. És erre szükség lenne. A Szent István Egylet rendes havi gyűléséről.,, MíTVíQ D ápol ii7| ETC 801 sa BROAD street, MAI TAO DAUdl UILlIL a Hudson St. sarkán. YARD GOODS, MILL REMNENTS AND TRIMMINGS’ STORE megnyílt az ui magyar rőfös üzlet, s ízelítőül itt adunk néhány csoda olcsó árut: FLANEL OOä CSIKOSFLANEL 0"7#% yardja ...............CvC yardja ...O I U ________C‘ fel)ebb________ FÜGGÖNY PERKAL AO A**0'?01'' Yardi« 3 yard ....$1-00 é* feljebb------------------------------------ RUHA CREPE-k flA. nylon AQf% ...............OSC és feljebb KÜLÖNFÉLE SELYEN DOLGOK MINDENFÉLE ARBAN. PLASZTIK FÜGGÖNYÖK YARD ÁRU SZÁMRA. _______________PLASZTIK ABROSZOK._______________ GYÖNYÖRŰ SZÉP DELIN KENDŐK. Tisztelettel hivom fel figyelmét úgy a trentoni, mint roeblingi és környékbeli magyar vásárló közönségnek keressék fel uj üzletünket a South Broad 801. száma alatt a Hudson Street sarkán, s nézzenek körül üzletünkben, minden vásárlási kötelezettség nélkül. Tisztelettel, MÁTYÁS BÁCSI. A Szent István Egylet rendes havi gyűlését március 26-ikán tartotta a Magyar Otthonban. Freund József elnök a gyűlést délután 2 órakor imával nyitotta meg. És felkérte a jegyzőt a tisztikar névsorának íelolva- I sására. Kitűnt, hogy Csomstek István, bizottmány kivételével a tisztikar jelen volt. Juhász József töltötte be a bizottmányi széket. Elnök jelenti, hogy e hónapban négy halottunk volt, Merő Gáborné, Barkeszi Miklósné, Szűcs Györgyné és Bauer József. Kish Béla jegyző felolvasta a múlt havi jegyzőkönyvet, bevételt és kiadást, amit a tagság jóváhagyott és az elnök által hitelesítve lett. Tézsla Antal titkár felolvasta a törlendő tagok névsorát: Mary Coniglia és Magdola | Vanisko. — Úgyszintén a meg, intendő tagok névsorát, mit a tagság udonásul vett. j Bizottmányok nevében Emi j Mihály olvasta fel e havi kiadást, mit a tagság figyelembe vett és jóváhagyta kifizetését. Elnök jelenti, a tisztikar és a bizottság a következő tagkampányt dolgozták ki: Aki tiz, vagy több tagot hoz be, az Egylet $5-t fog neki.fizetni minden tag után. Ha kevesebb ta! got hoz be valaki, mint tizet, a tagot régi díjazással fogja az Egylet jutalmazni a tagszerzőt. A tagság jóváhagyta a jutalmazást. Elnök jelenti, hogy isméi felkérte a Magyar Otthon Igazgatóságát egy körhelyiségre. A válasz: nincs helyiség. — Több hozzászólás után a tagság felhatalmazta a tisztikart, hogy máshol nézzen hely után a kör részére. A többi rendes havi ügyek elintézése után az elnök a gyűlést imával bezárta. Kish Béla, jegyző. Jóváhagyták PARIS. — A francia nemzetgyűlés jóváhagyta az Amerikával kötött katonai szerződést. 421—179 arányban szavazták meg a javaslatot. ROGERS EMIL mt(7*r temetkezési vállalkozó Temetési kápolna él orgona használata díjmentes »23 SO. CLINTON AVENUE Trenton, N. J. Telefon 3-8385 New Jerseyben ás Pennsylvanái oan is engedélyezett temetkező. RÉSEN ALL A LÉGIFLOTTA BERLIN. — AZ amerikai hadsereg, gyalogság és légiflotta, valamint ejtőernyős osztagok állanak készenlétben arra az esetre ha az oroszok erőszakkal próbálják elfoglalni Berlin nyugati övezeteit. "Lehet, hogy ez uj háborút jelent majd, de még ennek kockáztatása árán sem engedhetjük, hogy az oroszok betegyék a lábukat a nyugati zónákba" — mondotta Taylor tábornok.-----o----MERÉNYLET LEBANON MINISZTERELNÖKE ELLEN BEIRUT, Lebonan. — Egy Hamdan nevű 23 éves fanatikus merényletet kísérelt meg Riad Essolh miniszterelnök ellen. Revolveréből valóságos sortüzet adott a miniszterelnökre, akit azonban a golyók eltévesztettek. Helyette két gyanútlan járókelőt ölt meg a merénylő, mig három másikat súlyosan megsebesített.-----o----MEGGONDOLTAK MAGUKAT BERLIN. — Az ifjú kommunisták május 27-re tervezett felvonulást lefújták Moszkvában. Azt tervezték, hogy félmillió Yolt Hitler Jugend és a világ minden részéből Berlinbe özönlő fiatal kommunistákat zúdítják a nyugati zónára. Mikor azonban az amerikai katonai készültségről értesültek, visszavonták a "mars" parancsot. You, too, can help through Your RED CROSS D E I T C H FUR SHOP wArmések 20 COOPER STREET Trenton. New Jersey Intézze el még mal Meg van már az uj bunaoöo Vagy pedig rendbe hozatta szőrme kabátját? Ne rsutooar sa, intézz*. ®1 még ma.