Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)

imádják a szentségi Jézust. Megérezték ők is azt, hogyha az édes Jézus jár a mezőn, akkor nem illik do’gozni, csak imádkozni. Sújthat-e az isteni kéz erre az imádságos magyarra? Tud a magyar káromkodni, de tud buzgón imádkozni is. Fontuk a rózsakoszorút a Szűzanya lába elé. A kápolna körül őrködő magas fenyők között átverődött a ragyogó októberi délután meleg sugara. Ügy éreztük, hogy az édes Jézus simogató keze töröl le minden gondot lelkűnkről és minden odagyült hívő gondterhes arcáról. Néha egy-egy elsárgult falevél pergett alá a magasból. Minden, a természet tavaszi virága, őszi hervadása, minden örömünk, minden bánatunk odahuilt a Szűzanya elé.

*

Október 20. Páter Varga László előadását hallgattuk. Mindig ünnepszámba megy nálunk, ha a jezsuita szerveZő-triász egy-egy tagja, P. Varga, P. Kerkai vagy P. Nagy Töhötöm megtisztel bennünket látogatásával. Jövetelük puszta híre is lázas várakozást kelt közöttünk. Még soha nem engedtük el őket előadás nélkül, hiszen ez mindig veszteség lett volna. Szavaik gyújtanak, felráznak, tettre serkentenek.

#

,,A kápolna legyen a szemináriumi élet középpontja, lüktető szíve" — mondotta Grősz érsek úr Krisztus Király vasárnapján, amikor megáldotta új kápolnánkat. Ittuk a szavait. Ügy éreztük, hogy a főfreskó dicsőséges Krisztus Királya szól hozzánk a Főpásztoron keresztül.

„Te mondád, hogy király vagyok" — mondotta Krisztus a főpapnak. „Még akkor is király vagyok, — folytatta érsek úr — ha keresztre szegeztek. Király vagyok akkor is, ha milliók detronizálnak szívükben, ha pártütő egész nemzetek kelnek fel ellenem."

Megértettük a programmot, amelyet a nagy király követel tőlünk, leendő papjaitól: Meghódítani számára a lelkeket. Megértetni a világgal, hogy ő nem zsarnoka a telkeknek, mint ahogy hirdetik korunk álprófétái, hanem a Béke Fejedelme, akinek szolgálni annyi, mint uralkodni.

November 24. Nagy nap. Az Ür Jézus véglegesen lakást vett új kápolnánkban. A tabernákulum előtt először borultunk térdre s ebbe az első térdelésbe belevittük kispapi szívünk minden szeretetét, hódolatát és imádását. Ez a könnyes öröm volt a szemináriumi évek legszebb, legtisztább öröme. Pedig csak egyszerű tények. Kinyílt a tabernákulum ajtó, beköltözött aZ Ür s bezárult az ajtó, mint két ölelő kar. Erről többet nem lehet mondani. Csak nézni lehet az ajtót és imádkozni. Egy kis Tarzicíusz talán többet tudna mondani.

25