Szent Márton kispapjai. Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1943-1944 (Szombathely, 1944)

nek és gyakran kívánta a vizet. „Milyen jó az Isten, hogy ingyen adja nekünk a levegőt meg az áldott vizet!“ — „Igen, ez a víz téged megerősít.“ — „Oh, a víz, mely csak a külső piszkot mossa le, gyenge, de a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedése és az ő kegyelme, mely a belső szennyet lemossa, az erős." — Megkérdeztem, hogy kíván-e valamit üzenni? — „Üdvözlöm a Püspök urat és minden egyes paptestvéremet és ismerősömet." — „Melyik püspök urat?" — „Mind a hármat." — Mondtam neki, hogy telefonálok Mikes érsek úrnak, az ő szentelő püspökének és első főpásztorának. — „Kérd áldását és mondd meg, hogy tiszta lélekkel halok meg." — Kértem, hogy ajánlja fel szenvedéseit az egyházmegye papjaiért és kispapjaiért. Mélyen meghatott a mód, ahogyan felelt. Jobb karját kissé felemelte és mutatóujjával hangsúlyt adott annak, amivel megtoldotta kérésemet: „Szent papjaiért és szent levitáiért!" — Ügy látszik, hogy kedvelte ezt a levita szót, mert mikor arra emlékeztettem őt, hogy június 11-én lesz a papszentelés, azt felelte: „Nem feledtem el és emlékszem rá. Imádkozni fogok a szent levitákért." — A hozzátartozók, bár uralkodni igyekeztek érzelmeiken, többször is hangosan elsírták magukat. Őt nem láttam sírni. Ellenben mindegyik hozzátartozóját sorravette, megcsókolta és jó tanácsokkal ellátta. Paptársai szeretetébe ajánlotta őket. Halála előtt egy órával pulzusa már nem volt érezhető. Arcát hideg verejték verte ki, de tekintete nyugodt volt és bizakodó. Ekkor már csak suttogó hangon mondotta magasba emelve jobb kezét: „A legnagyobb a szeretet, mert az a túlvilággal is összeköt."

Pie obdormivit in Domino. R. I. P. Have pia anima! Köszönjük az imát és köszönjük a legnagyobbat: a jó példaadást a szép papi halálra!

Társalgó. Esős estéken, amikor nem mehetünk a püspök-kertbe, társalgónk nyújt bőséges alkalmat recreatíora. Nem nagy terem, de éppen alkalmas arra, hogy meleg, családias együttesbe hozza össze a kispapságot a vacsora utáni szabadidőben. Seholsem ősziünk meg azonban annyira, mint éppen itt érdeklődés és szórakozási lehetőségek szerint. A nagy Telefunken rádiónak, sakkasztalnak, csellengőnek megvan a maga javíthatatlan törzsvendége. Az öregebbek a fonott karosszékeket csikorgatják vagy a széles diványra dőlve valami kis szépirodalmi csemegével üdítik fel fáradt szellemüket.

Negyed kilenckor szól a csengő. A társalgós villanyfény jelzéssel továbbítja a kishetes csengőüzenetét. Erre kattan a rádió, becsukódnak a könyvek és folyóiratok, s a sakkozók fáradtan felállanak, hogy másnap a mattig vigyék a küzdelmet.

23