Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1942-1943 (Szombathely, 1943)
összeget igényel, hála a jó Iestennek és a Főtisztelendő Urak áldozatkészségének, anyagi téren egyesületünk életében semmiféle fönnakadás nem volt. Itt mondunk köszönetét a Főtisztelendő Urak szíves támogatásáért, s külön is azoknak, akik a szokottnál nagyobb összeggel mutatták meg, hogy egyesületünk életét és munkáját különösképpen is szívükön viselik. Isten fizesse meg! Kőmíves János. pénztáros. Könyvtári jelentés. Egyesületünk könyvtára az 1942/43. tanévben a következő könyvekkel gyarapodott: dr. Schütz Antal: A bölcselet elemei Szent Tamás alapján. Dr. Kőszegfalvy Flóris tanügyi főtanácsos ajándéka. Miklósi László: Magyar hősök öt világrészen. Krywald Ottó prelátus ajándéka. Erőss Alfréd: A Megváltás; Horváth Béla: Hol vagy te nép; André Gide: A nők iskolája; Cseh Mária: Verőfény és Felvidéki antológia. Az idei évben 21 folyóirat és újság járt az egyesületnek. A következőkre fizettünk elő: Dunántúli Szemle, Mária Kongregáció, Élet, Vigilia, Katolikus Nevelés, Fehér Barát, Rózsakért, Jelenkor, Emerikana, Papi Lelkiség, Eucharisztikus Értesítő, Világposta, Nemzeti Újság, Vasvármegye, Üj Rend és a Magyar Vetés. Piroska József főkönyvtáros. Leventeélet a szemináriumban. A péntek délutáni órákban pattogó vezényszavak és zsávolyba öltözött kispap-leventék dobbanó léptei verik fel püspökkertünk megszokott csendjét. A jövő papjai, a kispapok készülnek, hogy jó leventevezetők és egyesületi vezetők lehessenek. Ennek a kettős célnak a jegyében folyt nálunk is a leventemunka. Tudjuk, hogy ez nem egyszerű kedvtelés és felesleges szórakozás volt a részünkről, hanem elsőrendű kispapi kötelességünk. Néhány év múlva a jó Isten segítségével mint felszentelt papok állunk a magyar ifjúság 22