Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1939-1940 és 1940-1941 (Szombathely, 1941)

egyház látható feje is ,,servus servorum Dei‘‘-nek, és azért mondja Szent Pál apostol: „Mindeneknek szolgája lettem, hogy többeket nyerjek meg" (1. Cor. 9, 19).

A fiatal egyházban szoros kapcsolat állott fenn a papok és a hívek között, de később megtörtént, hogy a világiak az egyház ellen küzdöttek. Ma az egyház ismét a legünnepélyesebben felhívja a világiakat, hogy vegyenek részt a hierarchia munkájában. Ismét a legnyomatékosabban hangsúlyozza az általános, mindenkire kiterjedő papság gondolatát, és ismét a papság mellé állítja a világiakat is. Nem emeli ki őket a tömegből, sőt éppen ott kell kifejteníök jópéldával és lelkesedéssel munkájukat. Mint a jó kovász összekeveredve a liszttel, azt átalakítja úgy ők is, apostolkodásukkal, cselekedetükkel formálják át és javítsák meg környezetüket.

Milyen mély változást idézhet elő egy közösség életében az a tudat, hogy mindannyian meghívottak és képességük van a „királyi papságra". Gyermek és öreg, leány, asszony, vagy férfi, módos, szegény egyformán egy testnek a tagjai, egymás testvérei, igazi papi képességeik és kötelességeik vannak Istentől kapott tanítás szerint. Ezzel az 1900 éves tanítással a falu szociális bajain sokat segíthetünk és olyan mélyreható testvériséggel fűzhetjük össze a falu egész kis társadalmát, amilyen lelki egység létrehozására semmiféle profán tanítás nem képes.

Miután kifejtettük a „királyi papság“ mibenlétét, és ismerjük nagyjából a ténykedési körét, tartalmát, most felmerül még végül a kérdés, hogy vájjon ez a „királyi papi jog" jelent e kötelességet is. Itt-ott már ígenlőleg feleltünk erre, de most próbáljuk megokolni is.

Az etika tanítja, hogy ha az embernek alkalma, joga, képessége van magát tökéletesíteni és mások javát előmozdítani, tehát vétkezik önmaga és a társadalom ellen, ha jogait, képességeit felhasználatlanul hagyja. Egy példa. A magyar alkotmányjogban a felsőházi tggnak számos joga van, de ezekkel nem rendelkezik olyan önkényesen, mint például egy Dunából kifogott hallal. Nem ruházhatja át másra és ha egy kis faluban gazdálkodáshoz kezd, bármily tökéletesen éli is itt zárkózott életét, súlyosan vét az alkotmány, ill. a társadalom ellen, mert ezzel az életmóddal hivatásbeli kötelességeit elhanyagolja.

Még inkább köteles a hívő gyakorolni az őt megillető „királyi papi" jogokat, egyrészt mert saját személyére is sok áldás árad e jogai gyakorlásából, de az egyházra, illetve az egész emberiségre is sok-sok haszon és előny háramlik.

Nem szabad felejtenünk, hogy minden kereszténynek Istentől nyert hivatása van arra, „hogy legyen tökéletes, mint mennyei Atyja tökéletes", és ha gyakorolja nagy méltóságát, Kiisztus misztikus teste érdekében és javán munkálkodik.

39