Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1939-1940 és 1940-1941 (Szombathely, 1941)

„Nonne et laid sacerdotes sumus?“

Az Actio Catholica lelkes és fáradhatatlan munkája révén lassan-lassan éledeznek a világi hívek is és kezdik megérteni, hogy az ő munkájukra is szüksége van az Anyaszentegyháznak. Krisztus misztikus teste mindig nehéz küzdelemben állott a Sátánnal, de most különösen sok segítő cinkostárs leselkedik a lélekben gyengékre. Tudatlanság, közömbösség szerfölött elősegítik a nagy lélekrontást. A rossz példa is ezerszámra hódítja el Krisztustól a lelkeket.

A papság egyedül képtelen a sok ellenféllel megküzdeni. Nemcsak a papokra bízta az Üdvözítő az Egyház sorsát, hanem a világi hívekre is. Hogy a küzdelemre alkalmasak legyenek, részt adott nekik saját papi hatalmából a keresztség és a bérmálás szentségében. Krisztus számít erre a segítségre, az Egyház is kívánja a közreműködést a nagy munkához, mint látni fogjuk.

Bizonyítjuk, hogy a világi hívek is részesei a ,,királyi papság'‘-nak, hogy ez tevékenységre kötelezi őket, vizsgáljuk szerepüket és jogaikat, melyek egyúttal kötelességek is.

Miután már részletesen hallottunk Krisztus főpapságáról és a liturgikus, vagy ha úgy tetszik, külső papságról, röviden kell csak megemlítenünk, hogy a ,,pap" szó három jegyet foglal magában; először, hogy felsőbb hivatás által kijelölt egyén, másodszor hogy az embereknek az Istennel való élő kapcsolatát szolgálja, harmadszor, hogy főként az áldozat bemutatásának végzője, Ez a három jegy már megtalálható az első emberben, hiszen Isten kiemelte, sőt kegyelme a természetes rend fölé emelte a többi teremtmény közül. Ezt az Isten sajátos tulajdonságaiban való részesedést Ádám elvesztette és Jézus Krisztus szerezte vissza nekünk,

A keresztségben mindnyájan Krisztus élő misztikus testének tagjaivá leszünk, természetében valóban részesülünk, ha titokzatos módon is. A bérmálás szentségében pedig a Krisztusban újjászületett nagykorúvá lesz. Ha tehát részesülünk Jézus Krisztusnak, az örök királyi főpapnak a természetében, akkor az Ő „királyi papságából" is való módon részünk jut. 1900 éves katolikus tan tehát az, hogy a keresztényt valódi „királyi papi" méltósága is Istenhez fűzi. A nemkatolikus hívők általánosabb papságával nem foglalkozunk, csak a megkeresztelt és megbérmált hívőket tartjuk szem előtt.

32