Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1937-1938 (Szombathely, 1939)
I fösvénység. Az utolsó a legveszélytelenebbnek látszik, de talán ép ezért okozott már sokkal több bajt, különösen a pap leiké- ' ben, mint az első kettő. A nép is inkább megbocsátja az első két bűnt, mint a fösvénységet. Ez ugyan a nép materialis mentalitásából következik, de ép ennek ilyen természete mutatja, hogy a pénzszeretet hova fejlesztheti a pap lelkületét is ... (Farkas Imre.) * „A klerikusok kötelességei az Egyházi Törvénykönyv alapján" című pályamunkából. Ha a templomi pasztoráció háládatlan lesz is sokszor, az iskolai tanítás mindig meghozza az ártatlan gyermeklelkek szívében a maga gyümölcsét. Éppen azért ezt a teret ki kell használnia, Amilyennek neveljük a gyermekeket, olyan lesz a jövő generáció. Nem frázis: „akié az ifjúság, azé a jövő“. Milyen jól tudják ezt a szociáldemokraták, akik minden igyekezettel azon vannak, hogy a hitoktatást az iskolából száműzzék ... És ezek után legyen olyan a mai lelkipásztor, aki megérti a mostani követelményeket és szívesen, örömmel siet az iskolába gyermekei közé. Legyen tudatában feladata nagyságának és felelősségének s szeretettel, nagy felkészültséggel menjen az iskolába. Ott a gyermekek szeretettel veszik körül a mindig mosolygó Tisztelendő vagy Plébános urat, aki gyengéd kézzel gondozza a gyermeklelkek virágos kertjét s csepegteti szívükbe az Istentisztelettel a feljebbvalói tekintély tiszteletét is. Gondoljon ilyenkor az Üdvözítő kedves szavaira: Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket és ő maga is, mint ,,Alter Christus“ fogadja magához . .. Igyekezzék a lelkipásztor a gyermekeket a vallásgyakorlatokkal valahogyan belekapcsolni a plébánia életébe. Egy korhadt fakereszt vagy egy félig összedőlt kőszobor áll a falu végén. Virágot vitt oda valaki, de a virág egy esztendő óta ott szárad. Válasszon ki néhányat a gyermekek s leányok közül, akik azt gondozni fogják, s ha virágot nem is tudnak mindig vinni, legyen gondjuk rá, hogy legalább zöld ágak legyenek körülötte. .. Az igazi hitélet előmozdítására szervezze meg a szívgárdát. Azt hiszem, ez egy lelkipásztornál sem hiányozhatík, annál is inkább, mert ha az ellenpárton beszervezik a gyermeket, ő sem nélkülözheti az egyik legfontosabb gyermekszervezetet. Értessük meg a kis gárdistákkal a gyűléseken s a hetiparancsok magyarázatánál, hogy az összes vallási igazságok, a parancsok, a szentségek mind arra valók, hogy életünket szebbé, boldogabbá tegyék. A gyermek tanuljon meg boldog lenni hitében, az Isten parancsainak megtartásában és a szentségekhez is örömmel járuljon... Az Isten törvényei nem az emberi természet megnyomorítására, hanem felemelésére, boldogítására vannak szánva. (Pap Lajog) 28