Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1937-1938 (Szombathely, 1939)

egy páncélos vitézt hoznak, sisakja elveszett valahol. Hosszú szőke haját keveri a szél.

— Ezt külön tegyétek — szól rájuk a Nagyúr. — Nem akarom, hogy még holtukban is zavarják egymást.

Az emberek tovább viszik és István inkább magának mondja, mint a távozóknak: — nem egy hazába teremtette őket az Isten, talán kár is volt a németet az országba engedni.

Néha ismerőst visznek el előtte. Ilyenkor egy pillanatra megállítja őket. Talán imádkozik a vitézért. De később már ezt se győzi és csak int nekik, hogy mehetnek.

Egy hadnagyféle jelenti neki, hogy megtalálták Koppány holttestét. Ott arrább letették és most ^kérdezi,, hogy mi legyen vele.

— Megyek és megnézem — szól István és indul azonnal. Hanyatt fekszik a legyőzött vezér a fűben. Bal válla és nyaka között valami pallóstól származó hatalmas seb látszik. Kezében törött nyél. Talán még egy utolsót sújtott s abba beleadta minden erejét, azért törött el bárdájának fogója. Megüvegesedett szeme az eget bámulja, vagy talán azután figyel, ami elszállt belőle?

A Nagyúr megáll a lábánál, a követői kissé hátrább és megilletődve nézik a győztest és a legyőzöttet. István azonban int nekik, hogy elmehetnek.

Egyedül marad a halottal, beletekint annak mozdulatlan szemébe és megszólítja, mintha élne:

— Az eget vádolod Koppány? Oh ne tedd azt. Az Isten nem lehet vétkes, csak az ember. Kettőnk közül egyikre hárul a felelősség. De nekem megbocsátasz ugye? Hiszen magad kerested és tudtad előre, hogy egyikünknek itt kell maradnia. Lásd, így van ez, te vezér szerettél volna lenni és meg kellett halnod; én szívesen lemondtam volna, ha csak tőlem függ és íme én lettem a Nagyúr.

De nyugodjál meg Koppány, a hadnagyi kard, amit az odalomra öveztek, még nem ivott magyari vért. ígérem neked, hogy amíg az én kezemben lesz, nem is fog. Amikor a csata folyt, én téged néztelek és azon gondolkodtam, hogy nem lett volna-e jobb átadni neked a Nagyúr kardját. De amikor láttam a te vad és kíméletlen testvérgyűlöletedet, akkor beláttam, hogy a kiontott rokoni vér csak téged vádolhat.

Elismerem Koppány, amíg el nem estél, a javadra állt a harc, de én egy pillanatig sem kételkedtem, hogy a vesztes csak te lehetsz, mert úgy éreztem, hogy ez a

22