Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1936-1937 (Szombathely, 1938)

Űj fokozat volt a szórakozás fejlődésében, mikor a fiatalság a játékról már lemondva, behúzódott az utcáról, de még a faluban maradt: az udvarokon citera-, harmonikaszó mellett táncolgattak egész estig, de itt már egyre gyakrabban fordult elő, hogy fiatal párok egy-egy kapu vagy házhajlat sarkában meghúzódva, a többitől egészen elkülönülve, órákig elsugdolóztak. Néhányan már a falun kívül kerestek szórakozást és íg} ők jelölték meg a fejlődés további vonalát, amely egyenesen kivezetett a faluból.

Először csak a szomszéd faluba látogattak át vagy a két falu közti úton sétálgattak. Ez a fázis azonban nem sokáig tartott a dolog természeténél fogva: megindult már a folyamat, amelynek be nem vallott, de annál jobban ható jelszava ez volt: el az öregek szeme elől!

így a mai helyzet természetes következmény lett: ma már vasárnap délutánokon nemcsak a faluban, de a két falu között sem lehet látni sétálgató fiatalokat, hanem ha kimegyünk az erdőbe vagy a hegybe, minden fordulónál újabb-újabb párral találkozunk.

Érdemes megfigyelni őket! A leányokon divatos ruha van. Ók azt gondolják, szép, pedig legtöbbször ízléstelen a színek összeválogatása. Régi falusi viseletről szó sem lehet. Cipőjük barna, sárga vagy fehér — ritkán fekete. A merészebbek rövidre vágott hajukra sapkát húznak, a többiek hajviselete meg a friss erdei levegő ellenére is a haj sütés és fésülködés kínos veszedelmeiről mesél. Napégette kezüket most kesztyű védi a goromba napsugarak ellen. Retíkült lóbáznak piros szekfűvel vagy piros rózsával. Legtöbbször a hajukban is díszeleg valami nemes növény. A mellette bandukuló legénykén vasalatlan nadrág és nyitott kabát van, tehát (fehér) mellénye is jól látszik a széles óralánccal. A nyakkendőjén erősen meglátszik, hogy csak vasárnap szokta megkötni. A haját igyekezett szépen elrendezni, de az elinduláskor beadagolt vízmennyiség már elpárolgott, és most csak az látszik, hogy bizony régen nem mosott már fejet. Egyik kezében sapkáját lógatja, a másikban piros szekfű vagy rózsa van. A virág néha a hetyke fogak közé kerül és ott boszorkányos ügyességgel különféle tornamutatványokat végez.

A fiú és a lány arcán meglátszik, hogy nem szeretik az idegen embereket a láthatáron, és ugyancsak arcuk árulja el egyszerű természetességgel, hogy tulajdonképpen semmi mondanivalójuk nincs egymásnak és talán már percek óta egy szót sem szóltak, de hát tetszik nekik, hogy ők ketten most sétálgatnak.

36