Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1936-1937 (Szombathely, 1938)

De nem sok ideje volt a gondolkozásra. Alig mentek pár száz lépést a kapun túl. Megálltak.

— Térdre! — vezényelték a rabnak.

Az mellére kulcsolt kézzel omlott le. Fejét lehajtotta és felkiáltott:

— Jézusom, tiéd vagyok!

Kard éle csillant meg a napsugárban. A rab feje a porba hullt. Nyakából vastag sugárban ömlött a meleg, piros vér.

A koldus agyában világosság támadt. Már tudta, miért mondta a katona kereszténynek őt is.

Önkénytelenül hullt térdre a koldus is. Fejét szintén lehajtotta, és belekezdett beidegzett mondókájába. Hogy miért mondta, maga sem tudta. De nem jutott a végére. Csak ennyit mondhatott el:

— Jézus Isten nevében .. .

A „könyörüljetek rajtam" már nem jutott el ajkáig, mert porbahullott az ő feje is.

És jobb is volt ez így. Mert itt könyörületet nem, de halált osztogattak.

Két fej feküdt a porban. Mindegyiken megfagyott, boldog mosoly. Két test hevert az országút szélén, végrángásck nélkül boldogan összesimulva. Még a vérük is egy patakba folyt. A vért lassankint felitta a föld. Titkos hajszálereken futott a mustárpalánta gyökereihez, hogy az erőssé szívhassa magát belőle.

Bánfia Bódog III. h. h.

31